Könyv

Írók és költők is kiállnak a tiltakozó tanárok mellett

2022.12.01. 17:05
Ajánlom
Számos író, költő, irodalmár csatlakozott már ahhoz a petícióhoz, amit Erdős Virág indított a tiltakozó tanárok és diákok mellett. Az aláírók között szerepel Závada Pál, Kiss Judit Ágnes, Schein Gábor és Berg Judit is.

A tiltakozások azután kaptak új lendületet, hogy november 30-án nyolc tanárt kirúgtak a tankerületek a polgári engedetlenségben való részvétel miatt. Erdős Virág petíciót indított a kiálló tanárok és a diákok mellett – írta meg a Magyar Hang. A József Attila-díjas szerző így foglalta össze kiállásukat:

„Alulírott magyar írók, költők, kritikusok és irodalmárok mély tiszteletünket és teljes támogatásunkat fejezzük ki a tiltakozó akciókban részt vevő tanárok, és a tiltakozó akciókban részt vevő tanárok mellett demonstráló diákok felé.”

A petícióhoz csatlakozott már többek között Peer Krisztián, Csikós Attila, Rapai Ágnes, Závada Pál, Gyurkovics Tamás, Totth Benedek, Kiss Judit Ágnes, Berg Judit, Kiss Noémi, Marton-Ady Edina, Péczely Dóra, Schein Gábor, Mécs Anna és Szabó Imola Julianna.

Forrás: Magyar Hang

Fejléckép: Az oktatási reformért tüntetők Budapesten, 2022. november 18-án (fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv podcast

„Ne egyedül létezzünk, hanem barátokkal” – Madarász Éva a Lírástudók vendége

Minden tévénézőnek ismerős lehet a hangja, de most mégsem szinkronszínészként vagy színésznőként köszöntöttük Madarász Évát, hanem íróként. Két újabb könyvéről, a Veronika kisasszonyról és a Tiszavirágokról kérdezte Grisnik Petra, és az ifjúsági irodalomról is beszélgettünk.
Könyv ajánló

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Könyv ajánló

Világirodalomtól a gyerekkönyvekig – tavasz a Scolar Kiadónál

A Scolar Kiadó tavaszi kínálata a világirodalomtól a kortárs magyar prózán és lírán át a pszichológiai, történelmi és ismeretterjesztő művekig terjed, a gyerekkönyves portfólióval együtt átfogó képet adva a kiadó sokszínű profiljáról.
Könyv ajánló

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.
Könyv hír

Krasznahorkai László az ELTE díszdoktora lesz

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktori címet adományoz egykori hallgatójának, Krasznahorkai Lászlónak. A Nobel-díjas író szeptember 18-án tér vissza az alma materébe az életművét feldolgozó Krasznahorkai-év keretében.