Könyv

Ismét keresik az év legjobb első prózakötetét

2024.06.18. 10:45
Ajánlom
Tizedik alkalommal hirdetik meg a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, illetve tizenötmillió forint értékű médiakampánnyal segítik könyve népszerűsítését, emellett a Margó x Erste #higgymagadban különdíjjal jutalmazzák a legjobb tíz szerző egyikét. Nevezni június 30-ig lehet.

A Margó Irodalmi Fesztivál idén már tizedik alkalommal keresi a legjobb első prózakötetes szerzőket. A 2015-ben indított Margó-díj célja bemutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket, annak érdekében, hogy minél több olvasóhoz eljussanak. Az elmúlt kilenc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, tavaly pedig Visky András kapta meg az elismerést.

A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2023. július 1. és 2024. június 30. között jelent meg,

és került kereskedelmi forgalomba. Feltétel még, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát ha korábban más műnemben publikált, az nem kizáró ok – hangsúlyozzák közleményükben a szervezők.

A nyertes a díjjal egymillió forintot, valamint kiemelkedő mértékű kereskedelmi- és médiatámogatást is kap, hiszen a Bookline, a Margó-díj kiemelt támogatója tizenötmillió forint értékben járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez.

A Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében,

továbbá próbafordítást, valamint publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon egy éves tárcasorozat formájában.

A legjobb tíz szerző közül különdíjast is választ a zsűri a Margó-díj támogatójával, az Erstével közösen. A Margó x Erste #higgymagadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja olvasóit arra, hogy merjék megvalósítani álmaikat. Az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat 2023-ban Szűcs Ádám nyerte.

A nevezéseket 2024. június 30. éjfélig várják, a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége,

a döntősök közül pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a győztesről.

A Margó-díjat 2024. októberében, az Őszi Margó megnyitójával egybekötött ünnepélyes díjátadón adják át a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison.

További részletek a Margó oldalán»»»

Fejléckép: Margó-díj (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Könyv hír

A kortárs magyar irodalom elismerésére alapított díjat az Esterházy Magyarország Alapítvány

Az Esterházy Irodalmi Díjat a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok között osztják ki. Az elismerést első alkalommal idén szeptemberben adják át a shortlistre felkerült szerzők valamelyikének.
Könyv hír

Akár már szeptembertől megkezdheti működését az Esterházy Péter-alkotóház

Várhatóan már ősszel megérkezhetnek az első vendégek Esterházy Péter egykori családi házába, amelyet a közösség jelentős támogatásával irodalmi alkotóházzá alakítanak. Az épületben zajló munkálatokról, a jövőbeli tervekről Vámos Miklós és Dragomán György árult el részleteket.
Könyv gyász

Elhunyt Mario Vargas Llosa

A Nobel-díjas író, esszéista, újságíró és irodalomkritikus halálhíréről családja számolt be. A perui művész, aki műveiben a hatalom és a totalitarizmus bűneivel vetett számot, 89 éves volt.
Könyv ajánló

„Neszez a múlt, nem múlik semmi el” – új verseskötettel jelentkezik Tóth Krisztina

Május 21-én a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg Tóth Krisztina legújabb verseskötete Szeleknek fordít címmel, amelyben az elmúlt öt év során keletkezett költeményeit olvashatjuk.