Olvastam, érettségit követően felvetődött benned az is, hogy teológia szakra jelentkezel. Hogyan lett ebből bábszínészet?

Vallásos családban nőttem fel, már kislányként természetes volt, hogy gyakorlom és megélem a hitemet, ez volt a minta előttem. Ha felnövök, gondoltam, szívesen lennék unitárius lelkész. Vagy színész. Szerintem mindkettő gazdagítja az ember lelkét. Ugyanazt az érzést éltem át templomban, amikor a tiszteletes prédikált, mint színházban a színészek játéka közben. De egyik elképzelés sem valósult meg – különböző okok miatt. Aztán Kolozsvárra kerültem, ott megismerkedtem a bábszínészet alapjaival, a bábjáték varázslatos világával, amely – ilyen formán – addig ismeretlen volt számomra.

Soós Emőke (Fotó/Forrás: Such Tamás)

Mikor jöttél át Székelyföldről Magyarországra?

Szüleim tudatosan erősítették bennem: erdélyi magyarként Magyarországhoz tartozunk. Amikor 1989 után először jöhettem át a határon, és megláttam a nemzetiszínű táblát, rádöbbentem: igen, a valóságban is létezik az általam addig csak elképzelt ország. A kórussal léptünk fel, éppen Békéscsabán, és rögtön felfigyeltem arra, hogy értem a boltok feliratait, bőséges a kínálatuk, tele mindenféle földi jóval. Vásároltam is egy álomszótárt, a sok-sok édesség mellett. Később – mivel Erdélyben akkor még nem volt felsőfokú bábszínész képzés – a Budapest Bábszínház bábszínész-képzőjébe jelentkeztem, és úgy terveztem, tanulmányaim végeztével hazamegyek, hogy Székelyudvarhelyen erősítsem a műfajt. Másképp alakult. Talán nem voltam elég erős és kitartó ahhoz, hogy meggyőzzem az akkori városvezetőket a bábszínház fontosságáról. Békéscsabára is úgy érkeztem, hogy csak egy évet maradok, de végül itt ragadtam.

A bábművészet őshazája a Távol-Kelet, ahol például a nagy hagyománnyal rendelkező wayang vagy a bunraku is felnőtteknek szól, míg Magyarországon inkább gyermekműfajként tekintünk a bábra.

A bábjátékot, ahogyan a mesét is, sokan gondolják kizárólag gyerekműfajnak – tévesen. Felnővén jó páran elveszítik azt a képességüket, hogy hisznek a csodákban, és talán emiatt kötik mindkét műfajt inkább a gyerekekhez. Ugyanakkor a hazai bábszakma ma már egyre inkább törekszik rá, hogy meggyőzze az embereket: a bábjátéknak ugyanolyan létjogosultsága van, mint bármely más művészeti ágnak. Sokféle előadás létezik, rendkívül széles a paletta, de

Soós Emőke a színpadon (Fotó/Forrás: Bencsik Ádám)

Számos bábfajta létezik. Van preferenciád?

A kesztyűsbábot szeretem a legjobban, valószínűleg azért, mert amikor belekerültem a „bábos világba”, akkor ezzel a technikával találkoztam a leggyakrabban. A bábszínészet mellett nagyon érdekel a bábtörténet, leginkább a magyar vonatkozásai. Vannak olyan bábművészek, akikről sajnos igen keveset tudunk, ilyen például Orbók Lóránd, a magyar művészi bábjátszás egyik kezdeményezője. Tisztelettel gondolok az elődök munkásságára, nélkülük ma nem tartana ott a szakma, ahol tart.

A szakmai tudás mellett mely tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki hitelesen tudja megszólaltatni a bábokat?

A játékosság, az igazságosság, a kreativitás és sokszor emlegetett alázat:

Persze elengedhetetlen az is, hogy a színész megőrizze nyitottságát, és mikor azt érzi, bizonyos körülmények miatt veszít a hitéből, kezd megkopni az eszköztára, akkor merjen kérdezni, segítséget kérni, vissza tudjon találni az általa képviselt eszmékhez. Az új előadásunkhoz a Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkeztek rendkívül tehetséges fiatalok, akik a dinamikájukkal, lelkesedésükkel, profizmusukkal elfeledtették velem a testi és szellemi nyavalyáimat. Újra erőre kaptam.

Milyen kapcsolat van a báb és az ő szája, a mozgatója között?

A bábosok között is van különbség. Van, aki teljes egészében részt vesz a figurája megteremtésében, ő találja ki, készíti el, majd végül játssza saját előadását. Ez leginkább a vásári és a családi bábszínházakra jellemző. Én őket tekintem a klasszikus értelemben vett bábjátékosnak. Nekünk, akik bábszínészként dolgozunk a bábszínházban, leginkább valaki más ízlésvilágával, elképzelésével kell azonosulnunk. Egy báb esetében nagyon fontos, hogy jól mozgatható legyen, általa közvetíteni tudjam azt az érzést, gondolatot, ami megfogalmazódik bennem a szerep kapcsán. A próbafolyamat alatt kell kikísérletezni, mik a határai a figurának, ilyenkor elengedhetetlen a játékosság és a kreativitás.

Soós Emőke színpadon (Fotó/Forrás: Bercs Péter)

Október 17-én tartottátok a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban Lázár Helga rendezésében a Pán Péter bemutatóját, melynek színpadterét benépesítette a számtalan plüssfigura, amelyeket a színház felhívására a nézők küldtek. Mitől aktuális ma is Sohaország és a fel nem növő fiú története?

A Pán Péter egy fiatal alkotócsapat különleges és formabontó előadása, melynek nem a Walt Disney-történet az alapja, hanem maga a regény. A színes képi világot a plüssállatok teremtették meg, túl ezen a díszlet fekete-fehér. A darabban a szó klasszikus értelmében nincs báb, mégis bábszerű az egész a színpadi mozgásokkal és jelmezekkel. Számomra Pán Péter a szabadságot, a nyitottságot és a toleranciát képviseli, elfogadását annak, ha valaki más, másképp gondolkodik. A bemutató nagy sikerrel zajlott, de a pandémia miatt sajnos csak jövőre tudjuk újra játszani.

A bábok mellett a mesék is főszereplői az életednek. Hogyan válik valakiből hivatalos mesemondó?

Gyerekkoromban rendszeresen falun vakációztunk, ahol számos rendkívüli emberrel találkoztam. Nyolc éve daganatos betegként a gyermekkoromban hallott emlékezetes történetek adtak erőt a mindennapokhoz, azok voltak az egyik legfőbb gyógyszereim. Visszaemlékeztem arra, amikor a helyi férfiak arról beszéltek, hogyan élték túl az orosz fogságot, vagy arra, a nagymamám milyen elfogadással és megnyugvással mesélte az ő tragikus sorsát. Mint a szegény legény, aki megküzd a sárkánnyal, végül elnyeri a királykisasszony kezét, és más minőségben élheti tovább életét. Boldogan, amíg meg nem hal.

Soós Emőke színpadon (Fotó/Forrás: Bencsik Ádám)

Mit jelent számodra a mese? Van olyan mesetípus, ami közelebb áll hozzád?

Számos kedvenc mesém van, de leginkább a tündérmeséket és a királykisasszonyosakat szeretem. Azok a mesék állnak hozzám igazán közel, melyek általános emberi igazságot, becsületet és méltóságot tartalmaznak, illetve mivel a humor életem meghatározó része, a tréfás történeteket is rajongásig szeretem.

Mitől válik egy mese a saját variációddá?

Amikor megismerkedem egy mesével, és úgy érzem, közöm van hozzá, „átszűröm” magamon, átkódolom, de úgy, hogy a mese gerince lehetőleg megmaradjon, hiszen az szent. Szoktam aktualizáló szövegelemet is használni, viszont igyekszem úgy közvetíteni a történetet, ahogyan kaptam, mert én csak egy állomás vagyok a mese életében. A fellépéseim esetén nem tudom előre, hányan lesznek, és milyen korosztály gyűlik össze, így viszek egy „batyut” az éppen friss mesékből, és miután felmértem a terepet, utána döntöm el, mit fogok mondani. Minden fellépés előtt kérem Isten segítségét, hogy hiteles tudjak maradni, ne legyek modoros, erőszakos, megőrizzem a természetességemet, mert csak addig érdemes ezt „űzni”, amíg a szolgálatról szól… Most a Rózsaleány című mesével ismerkedem, nagyon titokzatos, különleges szimbólumokkal teli történet, melynek a békéscsabai Meseházban lesz a bemutatója.

Mi hívta életre a Pupa Trupa együttest? Milyen zenei műfajt képviseltek?

Nagyon szeretek énekelni, mindenről eszembe jut egy dal, ezért megkértem Lovas Gábor kollégámat, aki egy igen tehetséges muzsikus, zeneszerző, hogy zenésítsen meg néhány mókás verset. Mikor elkészült velük, megmutatta és megalakult a Pupa Trupa. Ezt követően csatlakozott a formációnkhoz Schäfer Szilveszter hegedűs és Pataj Péter nagybőgős is. Mind képzett zenészek, és vagyok én, a kakukktojás, a „néni”, aki szeret énekelni. No, de öröm van benne, és igyekszünk értéket képviselni. Veres Krisztina, a Meseház vezetője látott fantáziát az együttesünkben, befogadta, és mi lettünk a Meseház hangja. 

Soós Emőke és a zenészek (Fotó/Forrás: Such Tamás)

Hol képzeled el a jövődet?

Ott, ahol hasznomat veszik. Szeretem Békéscsabát, hasonló város, mint Udvarhely, családbarát és emberi. Mégis kettős érzés van bennem, mert szüleimről, akik idős korukra magukra maradtak, a nagy távolság miatt nem tudok úgy gondoskodni, ahogyan azt szeretném. Már pedig ez is egy népmesei aranyszabály, és a mese kötelez.

Szülőként hagyod, hogy a kislányod nézzen rajzfilmeket is, vagy inkább a könyvek felé tereled? 

Nem tiltom a mai rajzfilmeket, de szülőként komoly felelősségem van abban, hogy jó példát mutassak, és a rengeteg inger közül, ami éri, az igazán fontos és igényes dolgokon legyen a hangsúly. Így talán majd magától is képes lesz különbséget tenni a bóvli és az érték között.

Fejléckép: Soós Emese (fotó: Such Tamás)