Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából – megjelent Szőnyiné Szerző Katalin könyve 

A szabadságharc egyik borzalmas éjszakáján, az 1849. május 13-áról 14-ére virradó éjjelen Hentzi osztrák generális lövedékei helyrehozhatatlan károkat okoztak a régi Vigadó, vagy ahogy akkor nevezték, a Redout épületében. A dühödt megtorlás ezúttal azt a palotát érte, ahol 1848. július 11-én elhangzottak Kossuth Lajos mára szállóigévé vált mondatai:

Ez a jelenet mélyen beivódott a kortársak emlékezetébe.

Hogy milyen mélyen, az a kulturális életben is tetten érhető. Budapest legrégibb zenei tanintézete, a Nemzeti Zenede megnyitásának negyedszázados emlékére négy ünnepi hangversenyt rendeztek 1865. augusztus 15–29. között a Pesti Vigadóban. A második koncerten, augusztus 17-én Liszt Ferenc Dante-szimfóniája is elhangzott a szerző vezényletével. Miért éppen ezt a baljós felütésű – ráadásul Drezdában már kedvezőtlenül fogadott – darabot választották a szervezőbizottság tagjai, élükön Erkel Ferenccel és id. Ábrányi Kornéllal? Talán azért, mert 1865-ben egész Itália Dante születésének hatszázadik évfordulóját ünnepelte? Vagy más oka lehetett? Akárhogy is, a szervezőbizottság jól számított: a lelkesült közönség a Dante szimfónia teljes első tételét – a Pokol címűt – azon nyomban megismételtette. A publikumban talán felidéződött Kossuth egykor itt elhangzó, 1848-as beszédének – „Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni" – emléke?

Szőnyiné Szerző Katalin  olyan láttató erővel, hitelesen és érzékletesen ír a magyar főváros 19. századi zenekultúrájáról a  „Holnap a déli gőzhajóval érkezem"  című kötetben, mintha Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Erkel Ferenc, id. Ábrányi Kornél, Legány Dezső, Bartalus István, Déryné Széppataki Róza vagy az énekesnőnek fiatalon dalt komponáló Mátray-Róthkrepf Gábor ma is itt élne közöttünk.  Mintha e művészek és kritikusok mind a mai napig alakítanák a főváros kulturális életét. Amint bizonyára alakítják is, hiszen

Nincs még egy ma is álló középület a világon, ahol Liszt Ferenc oly sokszor és gyakran megfordult volna egy-egy zenei vagy társadalmi eseményen, mint a Pesti Vigadóban. Az általa vezényelt vagy zongorán előadott hangversenyek száma több mint harminc, emellett száznyolcvannál is több koncertről, rendezvényről tudunk, ahol vendégként ült a közönség soraiban, hogy meghallgassa tanítványait, kollégáit, a magyar fővárosba látogató külföldi vendégművészeket. Vele és általa lett Budapest a művelt világ egyik európai zenei központja.

Abból a hatalmas műsorfolyamból, amely köré egész Liszt-kultuszt lehetne szőni, csak néhány momentumot villant föl a muzikológus. A jeles események közül kiemelkednek azok a napok, amikor egy-egy vigadóbeli zenei est a főváros történetével is összefonódott. Ilyen 1873. november 17-e, a magyar főváros, Budapest születésének a napja. Ekkor mondták ki –  méghozzá a Vigadóban – Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget közigazgatási egyesítését. Ekkorra bebizonyosodott, hogy a Pesti Vigadó minden szerepkörében – politikai, társadalmi, művészeti rendezvények házigazdájaként – csodálatos befogadóintézménye lett a fővárosnak.

A Pesti Vigadó átfogó, 2013-as felújítását építészeti és intézménytörténeti kutatás, monográfia megírása követte. A Strauss-család, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és Brahms szerepléseinek rekonstrukciója a hiányosságokkal is szembesítette Szőnyiné Szerző Katalint.

– állapítja meg a zenetörténész. Ebből viszont következik a kérdés: mi a bizonyíték arra, hogy egy korabeli műsorlapon meghirdetett koncert tényleg megvalósult? Ahol a szakirodalom adatai ellentmondóak, ott a sajtóbeszámolók műsoradatai fogadhatók el hiteles dokumentumként.

Az 1865-ben felépült Pesti Vigadó élénk zenei életét élvezetes stílusban tárgyalják az egykori tudósítások és zenekritikák. A kutatások szerint Johannes Brahms legalább húsz hangversenyen megtisztelte jelenlétével a kulturális intézményt. Hogyan fogadta a közönség a Hamburgból Bécsbe elszármazott német mestert? Szőnyiné Szerző Katalin külön fejezetben közli Brahms hangversenynaptárát (1867–1891), a Pesti Vigadóban adott hangversenyeit és azok sajtóvisszhangját. „Brahms előadása varázshatású…” – írja a Hon az 1867. április 22-i hangversenyről. „Egész lénye, egyénisége, modora, jelensége összhangzásban áll művészi […] irányával.

– olvasható a Zenészeti Lapokban Ábrányi Kornél Brahms J. és a húsvéti hangversenyek című kritikája. Legány Dezső teljeskörű jellemzést ad a harminchat éves hírességről: „A zongoraművésznek is kiváló zeneszerző alacsony növésű; szőke haja lesimított, fellépése nyugodt és szerény, arca sima, öltözéke nem divatos…”

A Pesti Napló kritikusa nehezen érthetőnek tartja, és technikailag is túl nehéznek érzi Brahms Op. 77-es D-dúr hegedűversenyét, ami a szerző vezényletével hangzott el 1879. január 8-án a Vigadó nagytermében. Ugyanerről az estről Péterffy Jenő, az Egyetértés kritikusa is beszámol: „… egy tetőtől-talpig német professzort juttat eszünkbe; csak a tubákszelence hiányzott, hogy a hatást teljessé tegye.” Sem a Hon, sem a Függetlenség, sem pedig a Pesti Napló kritikusa nem lelkesedik az 1882. február 10-i hangversenyen elhangzott Brahms-művekért, Legány Dezső megállapítása szerint: a zeneszerző kultusza nálunk ugyanúgy nehezen ver gyökeret, mint másutt. Ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy Brahms „legszebben Chopin Berceuse-ét játssza."

Mindeközben a Simrock kiadó hatalmas üzleti sikert aratott a Magyar táncok kiadásával Berlinben. A zeneszerző sem járt rosszul:

– mutatja be Szerző Katalin az 1848–49-es forradalom és szabadságharc zenei emlékképeit Johannes Brahms magyar kottatára alapján. „Főműve, a magyar szabadságharc élményvilágában fogant Magyar táncok olyan egységes ihletésű, zeneileg »magyarul beszélő« táncciklussá formálódott, amely azt nemcsak a Brahms-életmű egyik remekművévé, hanem a magyar nemzeti önismeret, egyúttal a tizenkilencedik századi magyar zenetörténet szerves részévé avatta" – erősíti meg a zenetörténész az MMA Kiadó gondozásában megjelent kötetben.

A táncciklust valóban az eltiport magyar szabadságharc, valamint az 1850-es évek Habsburg önkényuralmi rendszerének élményvilága inspirálta. Hogyan került a német mester ennyire közel a magyar néplélekhez a szabadságharc leverését követően? Brahms-monográfiájában Max Kalbeck a szemtanú hitelességével idézi fel a magyar menekültáradat látványát Hamburgban. Leírásában összekapcsolódik a városban megjelenő magyar cigányzenészek hősies, verbunkos muzsikája a kikötői kocsmákban hajóra váró, esélyeket latolgató magyarok elnyomott szabadságának mítoszával:

– írja Brahms életrajzírója.

Az emigránsok között 1849 őszén tűnt fel a legendás hegedűművész, Reményi Ede, aki népdalokból, népies műdalokból készített virtuóz átiratokat játszott hangversenyein. Játékában a magyarországi cigányhegedűsök erényeit klasszikus iskolázottságával párosította. A magyar zene ünnepelt nagyköveteként 1853-ban zongorakísérőt keresett, ekkor ismerte fel a húszéves Brahms rendkívüli muzikalitást. A hamburgi fiatalembert kamarapartnerévé és barátjává fogadta, egyengette útját Joachim Józsefhez, a magyar származású, európai hírű hegedűművészhez, majd Liszthez és a Schumann-házaspárhoz. Brahms az ismeretlenségből egy csapásra bekerült a korabeli európai zenei élet fő áramába, neve és tehetsége hamarosan fogalommá vált.

„A rendszerező elme alaposságára vall, hogy Brahms a 19. század derekának minden fontosabb dalgyűjteményét megszerzi – olvasható a tanulmánykötetben. – Népzenekutató kollégáink bizonyosnak tekintik, hogy számolnunk kell a Brahms fülében élő valóságos zenei hangzás inspiráló erejével. Mielőtt a módszeres kottagyűjtést elkezdte, már ott lehetett képzeletében a magyar cigányzenekarok és a velük együtt éneklő magyar menekülők olykor katartikus zenei élménye.”

A „Holnap a déli gőzhajóval érkezem” című kötet egyik nagy erénye, hogy összefüggéseiben tárja fel a 19. század zenei életét, legyen szó Arany János zenetudós barátjáról, Brahms kritikusáról, Bartalus Istvánról, Mátray Gábor életművéről vagy a Szózat komponistájáról, Egressy Béniről. Az összefüggések felmutatására olykor elég egyetlen, találó kérdés: megvolt-e a Szózat Brahms hagyatékában? Igen, megvolt.

Szerző: Tóth Ida

Fejléckép: Szőnyiné Szerző Katalin (Forrás: MMA)