Könyv

Jon Fosse nyerte az irodalmi Nobel-díjat

2023.10.05. 13:15
Megosztom
A norvég szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését.

Október 5-én, 13 órakor Stockholmban jelentette be a Svéd Akadémia, hogy a 2023-as irodalmi Nobel-díjat Jon Fosse kapja „innovatív színdarabjaiért és prózájáért, amellyel hangot ad a kimondhatatlannak.”

Az elismeréssel 11 millió svéd korona (368 millió forintnyi összeg) jár. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Jon Fosse hatalmas, norvég nynorszk nyelven írt és sokféle műfajt felölelő életműve színdarabok, regények, versgyűjtemények, esszék, gyerekkönyvek és fordítások gazdagságából áll össze.

A művész napjaink egyik legszélesebb körben játszott drámaírója,

mindeközben prózája is egyre elismertebbé vált.

Jon Fosse 1959-ben született Haugesund városában. Hétéves korában súlyos balesetet szenvedett, a halálközeli élmény pedig saját bevallása szerint is jelentős hatással volt későbbi írásaira. Az egyetemen összehasonlító irodalomtudományt tanult.

Első regényét huszonnégy éves korában, 1983-ban publikálta Raudt, svart címmel. Első színdarabját 1994-ben adták ki Valaki jönni fog címmel, és még abban az évben be is mutatták. Az előadást 2013-ban Magyarországon is színpadra állították, a közönség a Rózsavölgyi Szalonban láthatta Valaki jön majd címmel. Fosse eleinte nem érdeklődött a drámaírás iránt, Kai Johnsen rendező unszolására, valamint pénzügyi okokból adta be végül a derekát.

A művész ekkor jött rá, hogy milyen könnyedén megy neki a dialógusírás, elmondása szerint ez volt élete legnagyobb meglepetése.

1999-re már külföldön is játszották a darabot. Pályája ezt követően gyorsan ívelt felfelé, a következő évtizedben számos színdarabot publikált.

Melankólia című regényének első részét 1995-ben, második részét 1996-ban jelentette meg, sokáig ezt tekintették Fosse főművének. A könyvben már fellelhetők jellegzetes témáig, Isten, elmúlás, művészet és az emberek közti viszonyok.

ezgifcom-webp-to-jpg11-135724.jpg

Jon Fosse rajzolt portréja (Fotó/Forrás: Ill. Niklas Elmehed © Nobel Prize Outreach)

Álmatlanság című regényét 1997-ben mutatták be, a történetet később trilógiává bővítette. A horrorba torkolló szép-szomorú történetet olvashatjuk modern krimiként, de akár időtlen balladaként is.

2012-ben, miután sikeresen leküzdötte alkoholproblémáit – amelyről írásaiban is nyíltan beszélt –, visszavonult a színháztól, hogy a prózának szentelje idejét. Egyebek közt ekkor készült el a Trilógia is, valamint a Szeptológia, amelyet Fosse saját bevallása szerint főművének tart. A hétkötetes sorozatban ugyancsak legfontosabb témáit – istenkeresés, elmúlás, önpusztítás, halál – járja körül. A sorozatot négy éven keresztül írta, a teljes kézirat ezerötszáz oldalra rúg.

Fosse munkásságát számos díjjal ismerték el korábban. 2003-ban megkapta a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjét, 2015-ben pedig elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. A The Daily Telegraph korábban a Top 100 élő géniusz listáján a 83. helyre sorolta.

Magyarul eddig kilenc kötete jelent meg.

Fosse Trilógiájából Sleepless (Álmatlanság) címmel Eötvös Péter operát is írt,

amelyet a Berlini Állami Operában mutattak be Mundruczó Kornél rendezésében 2021-ben. Az opera-balladát koncertszerű előadáson a magyar közönség is hallhatta 2022 tavaszán. 

Fejléckép: Jon Fosse (Fotó/Forrás: Tom A. Kolstad / The Nordic Council)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Út és utazás: különleges irodalmi-zenei est kíséri az Esterházy Irodalmi Díj átadóját

Szeptember 17-én, az Örkény Színházban derül ki, mely kötet nyeri idén az Esterházy Irodalmi Díjat. A második alkalommal odaítélt elismerés átadóját ezúttal önálló műsor is kíséri Út és utazás címmel.
Könyv hír

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Könyv magazin

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.
Könyv hír

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.
Könyv ajánló

Három ország, egy irodalmi világ: Németország, Ausztria és Svájc a Könyvfesztivál díszvendége

Október 1-4. között Christian Kracht, Martina Hefter, Tonio Schachinger, Katja Brandis és a kortárs német nyelvű irodalom számos ismert alkotója találkozik a budapesti közönséggel. Mutatjuk, milyen történeteket és témákat hoznak magukkal a szerzők.