Könyv

Kazuo Ishiguro kapta az irodalmi Nobel-díjat

2017.10.05. 13:24
Ajánlom
A Svéd Akadémia által díjazott angol író művei között szerepel a Napok romjai és a Ne engedj el.

A testület indoklása szerint a japán születésű, 62 éves írónak a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért ítélték oda, amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot.

Kazuo Ishiguro

Kazuo Ishiguro (Fotó/Forrás: David Levenson / Getty Images Hungary)

Sara Danius, az akadémia titkára

Jane Austen és Franz Kafka keverékének nevezte Kazuo Ishiguro stílusát.

Elmondta azt is, hogy a bejelentést megelőzően nem tudták elérni a díjazottat.

Kazuo Ishiguro 1954. november 8-án született Japán délnyugati részében, Nagaszakiban. Családjával ötéves korában költözött az Egyesült Királyságba, szülőföldjére csak felnőttként tért vissza. Az 1970-es évek végén a Kenti Egyetemen szerzett diplomát angol-filozófia szakon, majd kreatív írást tanult a Kelet-angliai Egyetemen.

Kazuo Ishiguro

Kazuo Ishiguro (Fotó/Forrás: Matt Carr / Getty Images Hungary)

1982-ben napvilágot látott első könyve megjelenése óta főállású író. A dombok halvány képe és következő regénye, A lebegő világ művésze is Nagaszakiban, pár évvel a második világháború után játszódik. Ezekben a könyvekben már megjelentek a nevével azóta összeforrott témák, az emlékezet, az idő és az önámítás. Különösen tetten érhetők ezek a legismertebb regényében, az 1989-ben megjelent Napok romjaiban, amelyért Booker-díjat kapott, és amelyből Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével forgattak filmet.

Kazuo Ishiguro műveit óvatosan visszafojtott kifejezésmód jellemzi, függetlenül a cselekménytől.

Legutóbbi regényeiben azonban fantasztikus elemek is vannak - emlékeztetett közleményében a Svéd Akadémia, utalva a 2005-ben megjelent, Ne engedj el... című disztópiára. E regényében - csakúgy, mint több másikban is - zenei hatások is érezhetők. Nocturnes: Five Stories of Music and Nightfall című elbeszéléskötetében a zene egyenesen főszerepet játszik a karakterek közötti viszonyok ábrázolásában.

Két éve megjelent legfrissebb regényében, Az eltemetett óriásban egy idős házaspár szeli át az archaikus angol tájat abban a reményben, hogy az út végén találkoznak évek óta nem látott fiukkal. A műben Kazuo Ishiguro megindító módon tárja fel, hogyan kapcsolódik az emlékezet és a feledés, a múlt és a jelen, valamint a képzelet és a valóság.

Eddig nyolc regénye jelent meg, film- és televíziós forgatókönyveket is ír. A Napok romjai mellett megfilmesítették a Ne engedj el... című könyvét is. A 2010-es drámában Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield játszotta a főszerepeket. Ishiguro forgatókönyve alapján készült A fehér grófnő című film Ralph Fiennes és Natasha Richardson főszereplésével.

A legrangosabb irodalmi elismerés mellé 9 millió svéd korona (294 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Színház

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Könyv ajánló

Disztópikus utazás a közeljövőbe – A Scolar Könyvesboltban mutatja be új regényét Piia Leino

Az Európai Unió irodalmi díjas finn szerzővel Ég című disztópikus thrilleréről beszélget majd Szemere Katalin. A találkozó másik fontos témája pedig az lesz, hogyan segíthet a szépirodalom a kritikus szövegértés fejlesztésében. 
Könyv ajánló

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Könyv hír

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Könyv hír

Médicis-díjra jelölték Krasznahorkai László regényét

A Báró Wenckheim hazatér című regény francia kiadása felkerült a rangos elismerés hosszú listájára, a végső győztest novemberben jelentik be Párizsban. Krasznahorkai László könyve a közelmúltban már elhódított egy francia irodalmi díjat.