Hallgasson bele a Budapest Nagyregénybe!
A Budapest Nagyregény szervezői különleges meglepetéssel készülnek: a szeptember 28. és október 1. között zajló 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a résztvevők exkluzív részleteket hallgathatnak meg a könyv egyes fejezeteiből. Emellett újra felkereshetik a nagyregény már jól ismert és népszerű zöld olvasószoba-installációját is.
További részletek az esemény Facebook-oldalán.
Mit gondolt, amikor először hallott a Budapest Nagyregény kezdeményezésről?
A telefonos felkéréskor hallottam először a Budapest Nagyregény tervéről. El is rémültem, mert villámgyorsan felrémlett bennem az a káosz, ami egy ennyi szereplős projekt esetén fenyeget. De aztán elvállaltam a felkérést, mert egyrészt jólesett, hogy rám is gondoltak, másrészt megtetszett a feladat majdnem-lehetetlensége is.
Februárban egy közös workshopon dolgozták ki Tasnádi István vezetésével az alkotói folyamat játékszabályait. Mik volnának ezek a játékszabályok? Hogyan kell együttműködnie a többi szerzővel, hogy a regény ne „essen szét”?
A februári megbeszélés legmegnyugtatóbb pillanata az volt, amikor láttam, hogy a munka koordinálói pontosan tisztában vannak azzal, hogy huszonhárom szerző huszonhárom történetéből egy egységes regényt alkotni – ez nonszensz. Így a legfontosabb játékszabály az lett, hogy „csak” törekednünk kell erre az egységre, de szabad a kezünk. A második legfontosabb szabály viszont éppen az, hogy
igenis maximálisan törekedni kell minél több szálon kapcsolódni a többiek szövegeihez.
Ezek szerint részletesen ismernie kell mindenki más szövegét is. Volt olyan szerző, akinek a fejezete esetleg lenyűgözte, új utakra terelte, inspirálta?
Igen. Kilenc szerző szövegére konkrétan is utaltam a saját szövegemben. Egyiküket emelem csak ki, mert Cserna-Szabó András főszereplője és annak három macskája segített a legtöbbet abban, hogy hiteles legyen a cselekményindító szituációm, és végre elinduljon a kirándulóhajóm a Batthyány térről Nagytéténybe.
Kemény István (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Magvető Kiadó)
Huszonhárom szerző értelemszerűen huszonhárom különböző hangot jelent. A játékszabályok lefektetése során meg kellett állapodniuk arról például, hogyan, milyen pozícióból szólaljon meg a narrátor?
Ilyesmi nem volt. Azt megbeszéltük még az elején, hogy a szerzők minél többet konzultáljanak egymással. Én is jó pár levelet váltottam a többiekkel, és úgy sejtem, irgalmatlan sok üzenet ment oda-vissza. Volt olyan szabály is, hogy mindenkinél lennie kell legalább két idősíknak. Az én egyes számú idősíkom a 2023-as jelen, ehhez egy régi nagytétényi napot és helyszínt kerestem. Kiválasztottam egy 1965-ös nyári délutánt és Tétény szélén egy nagy nyárfát, és már jöttek is a gyerekkori emlékeim, alig bírtam szelektálni őket.
A könyvben a 22. kerület fejezetét írta meg. Egy rövid ideig gyerekként Nagytéténybe járt iskolába. Hogyan tudta az írás során felhasználni a gyerekkori emlékeit?
A 22. kerület nekem nem idegen: mint az érdieknek általában, Budafokhoz és Budatétényhez is kapcsolódnak emlékeim, de kezdettől Nagytétényről akartam írni, annak is a legdélebbi széléről, ami a mi érdligeti házunkhoz a legközelebb volt. Tulajdonképpen tehát az agglomeráció és Budapest közös határairól is beszélni akartam. Meg a Dunáról is, ami nemcsak hogy földrajzilag tagolja a várost, hanem a 22. kerületben a határa is. Így, amikor márciusban a szinopszisomat írtam, felrémlett egy kirándulóhajó képe Nagytéténynél a Duna közepén, Budapest határvonalán – ott, ahol soha nem járnak kirándulóhajók.
A projekthez a civil lakosság is beküldhette saját történeteit. Ezek hogyan inspirálták a munkáját?
Érdekes témák vetődtek fel, például a budafoki barlanglakások története, de végül is maradtam annál, amihez személyes közöm is van: Nagytéténynél.
A Budapest Nagyregény projektben szereplő írók (Fotó/Forrás: Budapest Nagyregény)
Hogyan lehet egy ilyen kötött témájú projektben megőrizni az alkotói szabadságot?
A kötöttségek nekem segítettek.
Ha az ember belép egy ilyen közös munkába, akkor azzal feladja egy részét az alkotói szabadságának, cserébe viszont levesznek egy jó adag felelősséget a válláról.
Az alkotói szabadságnak – az enyémnek feltétlenül! – kimondottan jót tesznek a korlátozások: különben nekem kéne egy csomó fáradsággal korlátoznom a fantáziámat, hogy ne vigyen el ezer fölösleges irányba.
Mit jelent az ön számára budapestinek lenni?
Az ellenkezőjét nem tudnám elképzelni, pedig huszonkilenc éves koromig a közigazgatási határon kívül éltem.
Hogy látja, a nagyregény kiket fog tudni a leginkább megszólítani?
Nem tudom, mert nincs analógia: ilyen könyv még soha nem volt. Amiben viszont biztos vagyok: rengetegen lesznek kíváncsiak rá, mert én is alig várom, hogy kinyissam a kész könyvet: na, milyen lett?
Fejléckép: Kemény István (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Magvető Kiadó)
hírlevél
