Idén ünnepeljük Rejtő Jenő születésének 120. évfordulóját. Nyilván sok csalóka legenda kering róla a köztudatban, cáfolna ezek közül egyet?

Például nem igaz, hogy a műveit készre írta, és rögtön azzal fizetett volna a kávéházakban. Ez egy teljesen hamis kép. Ő lett volna a legelégedetlenebb, ha valami hasonló helyzetbe kényszerül. Több körben dolgozott a kéziratain, és nagyon sokat korrigált. Volt, hogy a legépelt szöveg ceruzás javításait áthúzta, és tintával beleírt. Úgyhogy akad olyan kézirat, melynek három-négy textológiai rétege van.

Ebből voltak aztán konfliktusai. Egy levelében le is írja, hogy a kiadója kerek perec közölte: „Kérem, ez nem Sekszpir, mindegy, hogy mennyit dolgozik, nem kell ide csodát írni!”. Tehát tényleg nem egy olyan embert kell elképzelnünk, aki könnyedén kiad a kezéből bármiféle félkész terméket. Előfordult, hogy még a nyomdai szedés folyamatába is beleszólt, ezzel a kiadót, a korrektort, a nyomdászt, egyszóval mindenkit az őrületbe kergetve, de hát ezért ilyen jók a szövegei. Voltak rigolyái (nem tudom, van-e rá szakszó a pszichiátriában), például volt valami sajátos telefonhívás-kezdeményezési fóbiája. Ő maga fölvette a telefont, de számtalanszor előfordult, hogy inkább sürgönyöket küldött a gépírónőinek, barátainak, hogy hívják föl.

Milyen határidőknek kellett megfelelnie, például mennyi ideje volt egy regényre?

Átlagosan egy, maximum két hónap alatt készült el egy „pengős” (nagy terjedelmű) könyvvel, közben kisregényeket is írt, s mindemellett dolgozott színházaknak, újságoknak, sőt filmprodukciókba is. Az biztos, hogy nem kímélte magát, iszonyúan sokat hajtott, volt olyan év, hogy hét-nyolc P. Howard-regénye jelent meg. És feltehetően számítottak is a műveire, például találtam egy hirdetést, ahol A három testőr Afrikában folytatását ígérte be egy kiadó A parancs, az parancs címmel – szerintem egy sort sem írt belőle Rejtő, csak elvállalta, „bekamuzta”...

Rejtő Jenő (P. Howard) pengős könyvei (Fotó/Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

Mennyire ismerik Rejtőt külföldön?

Tudomásom szerint legalább 18 nyelvre fordították le, de hát sehol nem értik úgy őt, mint nálunk.

Ez miért lehet?

Rejtő összetett nyelvi humorát nehéz vagy szinte lehetetlen lefordítani, annyi rétege van. Illetve egy csomó olyan kulturális referenciával él, ami kifejezetten a pesti (zsidó) humor/miliő világához tartozik. Ha Spanyolországban vagy Amerikában az ember ezeket előadja, akkor aligha nevetnek rajta.

És mennyire közelít Rejtő humora mondjuk a közép-kelet-európai lelkülethez? Lefordították a műveit a szomszédos országokban?

Ebbe most beletrafált, mert bár az angol nyelvű fordítások feljövőben vannak, tíz éve még jellemzően az orosz állt az első helyen. Második helyen pedig a szlovák következett – ott valószínűleg értették a humorát és magyarból fordították, míg az orosz esetében gyakran közvetítőnyelvből (s a kettős áttétel nyomán újabb „finomságok” vesztek el). Rejtő a tengerentúlra is eljutott, viszont ott is akadt, ahol közvetítőnyelven keresztül fordították le, ami újabb kérdéseket vet föl. Egyébként kínai fordítása is van immáron, annyi „csalással”, hogy egy kínai-magyar kétnyelvű fiatalember révén, aki a pesti placcon szocializálódott, konkrétan a Rejtő utca 6-ban lakott. De nyilván

Pedig alapvetően azt gondolnánk, nem olyan nehéz átültetni a világát, hiszen az összes P. Howard-könyv külföldön játszódik, egzotikus környezetben, nem is magyarok a szereplői. Igen ám, de az a csavar ebben a történetben, hogy a figurák, a névadások, a sztorik, a feeling nagyon ismerős, nagyon pesties.

Miért választotta a P. Howard álnevet?

Az egyik változat szerint ő találta ki, de szerintem a kiadója javasolta. Ez volt a gyakorlat: rengetegen írtak jól hangzó, főleg angolszász álneveken, de akadt franciás vagy spanyolos is. Ha egy magyar ír a francia idegenlégióról, akkor kevésbé veszik meg. Ez szimpla üzletpolitika volt. Az viszont érdekes, hogy miért pont „P”? (A korban „péhovárd”-nak ejtették a pesti pampákon az angolos „pí háoárd” helyett, hiszen nagyon kevesen tudtak angolul.) Elméletem szerint itt a „P” a „pestit” rövidíti… Rejtő egyébként Pesten született.

Milyen környezetben nevelkedett?

A hetedik kerületbe született, zsidó családba, az egykori Hevesi Sándor térnél laktak, a színházzal szemközt. Egészen pontosan az Izabella tér 5-ben (korábban Szövetség utca 40.), amit ma már Rejtő Jenő utca (de szülőháza a Szövetség u. 22 volt – ma már mindkettőt emléktábla ékesíti). Nagyon lényeges, hogy Rejtő ama bizonyos „színpadi deszkák” világa közelében nőtt föl: ha kilépett a kapun, szó szerint egy színházba botlott. Ez egyébként a Magyar Színház volt, egy könnyed darabokat, népszínműveket, operetteket játszó hely. Nem véletlen, hogy Rejtő 1924-es naplójából is kiderül: kamaszként operettet készült írni a házban lakó barátjával. Gyerekként mindennap látta a színészeket, a díszleteket, a nagy jövés-menést, vonzotta ez a világ.

A Magyar Színház épülete 1897-ben, ez a látvány fogadta nap mint nap Rejtőt (Fotó/Forrás: Wikimédia)

Színész akart lenni?

Igen, elvégezte Rákosi Szidi színitanodáját, ami egy kétéves, fizetős tanfolyam volt. Pont ekkor vezetett naplót, de nem mondható, hogy az időszak jól dokumentált lenne, hiszen csak pár hónap történéseiről ír, egy amolyan tengődő időszakról, és még a kézírását is nehéz kiolvasni. Az biztos, hogy ekkoriban vette föl a Rejtő nevet, ugyanis Reich Jenőként született. Tehát ez eredetileg nem írói név, hanem művésznév, színésznév. Számtalan zsidó származású ember magyarosította a nevét, ez bevett szokás volt akkoriban.

Értelmiségi családból származott?

Abszolút nem. Rejtő Jenő édesanyja, Wolf Ilona fővárosi születésű volt (az ő apja zsidó napszámos), az édesapa, Reich Lipót Áron vidékről költözött föl Budapestre. Azt tudjuk, hogy ezen az ágon a dédnagypapa egy Tolna megyei kis faluból, Cikóról származott.

A falusi ősök valószínűleg kereskedelemből vagy paraszti munkából éltek, a következő generáció már Bonyhádra költözött, tehát kisvárosba. Rejtő nagyapjának foglalkozása házaló („handlé”) volt, ami azt jelenti, hogy a szegény emberektől összeszedte az ócska ruhát meg a lyukas edényt, megjavította, végül eladta másoknak. Az ilyen rokonnal aligha dicsekszik az ember, nem is csoda, hogy az, aki Bonyhádon születik, az első adandó alkalommal Pestre jön, és itt próbál szerencsét. A századforduló egy rendkívül izgalmas időszaka Pestnek: húsz év alatt duplájára nőtt a lakosság. A Pál utcai fiúk is részben erről szól, hogy ott vannak ezek a mindenféle nemzetiségek, állandóan építkeznek, a grund is ennek esik áldozatául, hogy Janó csősz alig tud magyarul stb. Egy igazi olvasztótégely volt, ami rengeteg lehetőséget kínált a sorsok felívelésére és a bukásra egyaránt. A Reich család nem nagypolgári zsidó família, hanem kiskereskedők, kétkezi munkások voltak, részben vidéki gyökerekkel. Reich Áron vállalkozó szellemű ember volt, ahány hivatalos irata van, annyi munkahelye, mindig változik a foglalkozása: nyomdai tisztviselő, élelmiszer-, aztán illatszerkereskedő. Nem voltak vallásosak, a nagyapa még igen, valószínűleg ortodox lehetett, de ezt nem tudjuk pontosan. A családi fotókon is az látszik, hogy abszolút asszimilálódtak: magyarosan, a kor divatjának megfelelően öltözködtek, olyan volt a hajviseletük is. A három fiú neve is igen magyaros: Lajos, Jenő, Gyula, ebből utóbbi kettő „ősmagyar” név. Egyébként az apa is egy idő után elhagyta az Áron nevet, és a Lipótot használta inkább. A család 1911 körül pár évig Szegeden lakott, útjukat gyakorlatilag az üzlet határozta meg. Negyed évszázaddal később készült egy fotó a szegedi színházban Rejtőről Sziklai Jenő és Buttola Ede zeneszerző barátja társaságában: ő a naplóban említett barát, akivel később valóban írtak operetteket.

Rejtő Jenő, Sziklai Jenő és Buttola Ede a szegedi színházban (Fotó/Forrás: adrot.hu)

Plusz adalék a fotóhoz, hogy ezen nagyjából látszik, milyen magas ember volt Rejtő: cca 195 centi, és kifejezetten erős testalkatú, bokszolt is (nem az a – korabeli kifejezéssel élve – „tintazsidó”).

Tehát ha valaki átlagos termetű emberként képzeli el, aki nagy erejű szereplőket alkot, akkor tévúton jár?

Lényegében igen. Nagy sikere volt a nőknél, egy tucatnyi hölggyel levelezett. Eléggé odavoltak érte, nemcsak a külseje, hanem az igen jó dumája miatt is. Ez érthető. Visszatérve Szegedre: a városhoz van egy szomorú kötődése a család történetének. Pár éve derült ki, hogy született egy negyedik testvér, egy kislány, aki két és fél éves korában meghalt. Kornélia ott van eltemetve, a sírja máig föllelhető a szegedi zsidó temetőben.

Az tudható, mi volt pontosan Rejtő végzettsége?

Még az érettségiig sem jutott el, a kereskedelmi iskolából is kimaradt, szakmája nem volt, a színiiskolát biztosan elvégezte, de nem lett se színész, se rendező. Közepes tanuló volt, és igencsak árulkodó, hogy mikor gimnáziumba ment, fél év után kimaradt. 1927 őszén kiment Nyugatra, állítólag a legendás társulatvezetőhöz, Max Reinhardthoz is eljutott, akinek gyakornoka volt, de az is lehet, hogy csak szeretett volna az lenni.

Van egy érdekes dokumentum 1927-ből, egy levél, amellyel riporteri állásra jelentkezik, lényegében egy önéletrajz. A két oldal hemzseg a csúsztatásoktól, hogy finoman fogalmazzak. Azt állítja benne, hogy érettségije van, az orvosi egyetemre jár, és a teológiától a közgazdaságig mindenhez ért, és persze két évvel idősebbnek hazudja magát. Ír pártfogókról, akiktől majd kapni fog ajánlólevelet, ám ezek a derék emberek jelenleg épp nem tartózkodnak Pesten stb. Tehát az önéletrajza gyakorlatilag használhatatlan – ékes példája annak, hogy
minden bonyolult Rejtővel kapcsolatban. Az nyilvánvaló, hogy érzékeny, művészetre fogékony gyerek volt, miközben effélének (irodalom, színház, művészet, értelmiségi lét) a családban nem volt hagyománya.

A siófoki strandon, Rejtő Jenő egy fejjel kimagaslik (Fotó/Forrás: Kávéházmagazin.hu)

A testvérei mit végeztek?

Érdekes, hogy mindhárom fiúnak – az adottságok és a családi háttér, neveltetés dacára – rendkívüli kognitív képességei voltak. A könyvelőként végzett Lajos Magyarország egyik legjobb sakkozója volt. A középső fiú, Gyula vitte a legtöbbre, s ő is élt a legtovább (1976-ban halt meg, több posztumusz Rejtő-kiadványban volt szerepe): elvégezte a jogot, polgári peres ügyvédként praktizált, öccse válásait is ő intézte. Magyarország egyik legjobb bridzsjátékosa volt, szakcikkeket is írt. És én azt feltételezem, hogy éppen ezért kapcsolatai lehettek felsőbb körökkel, emiatt nem deportálták Reichéket. A munkaszolgálatot ő sem úszta meg, de a legrosszabbtól meg tudta menteni a családot.

Rejtő mégis odaveszett…

Amikor Rejtő 1942 őszén megkapta a behívót, bujkálás helyett bevonult. A tragikus mozzanat az, hogy gyakorlatilag nem is lett volna kötelező elmennie munkaszolgálatosnak, hisz addigra – 1940-41 környékén – már egy idegroncs volt. Idegszanatóriumban is kezelték, emiatt orvosi papírja volt arról, hogy alkalmatlan a munkára, csakhogy ez a mentesítés éppen akkoriban járt le, amikor hatalmas szükség volt emberekre a Szovjetunió felé tartó alakulatoknak. Amikor a család utána vitte a mentesítő papírt, addigra pont elvitték Rejtőt.

Hogyan alakulhatott ki ez a mentális betegség?

Többen leírták, és a levelekből is kiolvasható, hogy monomániássá, bipolárissá vált. Tízoldalas levelekben fogalmazta meg a sérelmeit, nem beszélve arról, hogy erős fizikuma, heves természete miatt félelmetes hatást keltett. Iszonyú verbalitása volt: nemcsak a pörgős párbeszédekhez meg a fordulatos cselekményszövéshez értett, hanem amikor be kellett olvasni valakinek, akkor aztán szakadtak a társadalmi elvárások által visszatartott gátak. Szenvedélybeteg is volt, szerencsejátékfüggő: jól keresett, de pillanatok alatt elverte a pénzét. Akkoriban abszolút legálisan, hirdetések nyomán, patikában recept nélkül kapható amfetaminszármazékot szedett. Aktedronnak hívták ezt a pörgetőszert, a Wehrmacht harci drogként használta, az injekcióban befecskendezett szertől az ember két-három napon át ébren tudott maradni. Az amerikaiak még a vietnami háborúban is éltek vele, csak akkor derült ki, hogy hosszú távon tartósan kikészíti az ember idegrendszerét. És Rejtő ezt szedte (tabletta formájában a „konok Aktedront”), nyilván, hogy tudjon dolgozni.

amihez hozzájön az a mérhetetlen stressz, amit naponta átélt: állandóan határidők nyomasztották, folyamatosan dolgozott, vitái voltak a kiadókkal, zajlott a II. világháború (habár ez a pesti hétköznapokban akkor még kevésbé érződött). És ne felejtsük el azt sem, hogy ez a zsidótörvények időszaka, sok barátja-ismerőse tűnt el egyik napról a másikra. Az amúgy is gyanakvó természetű Rejtőnek még ezt a plusz fenyegetettséget is át kellett élnie. Szerintem mindezek együttállása vezetett oda, hogy olyan csúnyán végezte.

Rejtő Jenő veszteségkartonja (Fotó/Forrás: Hadtörténeti Levéltár)

Rejtő Jenő veszteségkartonja, "jegyzőkönyvek alapján nem halt meg, hanem eltűnt." (Fotó/Forrás: Hadtörténeti Levéltár)

Mit tudunk a haláláról?

Fennmaradt a róla kiállított úgynevezett veszteségkarton. Ő a Don-kanyarba került a II. magyar hadsereggel, ahol hozzávetőleg százhúszezren vesztek oda. Ez a szám nemcsak a kisegítő munkaszolgálatosokat (kmsz.) takarja, hanem mindenkit, ám a „muszosoknak” kevésbé volt esélyük a túlélésre. Utólag és idehaza állították ki az értesítőket a Don-kanyarban elhalálozottakról. Az övét a halála után másfél évvel, itt eredeti nevén, Reich Jenőként szerepel. A dokumentumban az áll, hogy „a halál oka közölve nem lett”, emellett szerepel a kartonban egy orosz településnév (Jevdakovó) meg egy dátum, ami gyanúsan kerek: 1943 január elsejét jelöli. Ez megfelel a közigazgatási gyakorlatnak: ha nem tudják, mikor történt valami, akkor a hónap elejét, év elejét vagy a hónap közepét írják be. Tehát azt lehetett tudni, hogy meghalt. A munkaszolgálat minden rettenete dacára egy jól szervezett, katonásan felépített rendszer volt. Ebbe belefért az, hogy eleinte még a zsidókat is kiértesítették szeretteik haláláról, később már nem. Egyébként az idegállapota kapcsán eszembe jutott még valami: eleve kevés fénykép készült róla, és egyiken se mosolyog.

Maximum csak próbál mosolyogni – valószínűleg azért, mert fiatalkorában bokszolt, és egyes információk szerint részleges arcizombénulása volt. A naplójából kivehető, hogy nagyon nyughatatlan természetű: mászkál Pesten, csajozik, berúg a barátjával, van egy ilyen mondata, hogy „ő hányt, én énekeltem”. Leír egy olyan történetet, hogy Szidi néni lakására megy, aki nem engedi be, csak a résnyire nyitott ajtó mögül kiosztja Rejtőt, miközben egy vájdlingba fejti a babot. Olyanokat vág a fejéhez, hogy rossz fiú, aki kaphatott volna jó szerepet, de nem járt iskolába. Tehát egy kallódó fiatalt kell elképzelnünk, de már ekkoriban elképesztően vonzotta a színház világa, az alkotás, a pesti operettvilág (átvitt értelemben is).

Van Rejtőnek ma is játszható darabja?

Az Aki mer, az nyert nagyritkán előveszik, a 70-es években készült belőle valami filmfelvétel is. Nevéhez durván 140-150 színpadi művet köthetünk a kabaré villámjelenetétől a háromfelvonásos operettig, ám ezek felének csupán a címét ismerjük. Továbbá nehéz megítélni, mennyire sikerült munkák: többnyire megrendelésre születtek, és a korban négy-öt ember dolgozott egy operetten, hiszen iszonyatos piaca volt. Rejtő alapvetően a sztorit írta, aztán jött valaki, aki hozzátette a pörgős párbeszédeket, de volt, hogy utóbb ő maga is írt dialógokat. Megint másvalaki a (többnyire bugyuta) dalszövegeket, és még egy-két zeneszerző, aki pedig a dalokat, átkötő zenéket. A kor operett-termésének nagyon kis százaléka „állta ki az idők rostáját”, csakis a legjobbak. Akadt sikeres Rejtő-operett, ám itt sem a szerzőé a dicsőség, inkább a primadonnáé. A korabeli plakátokon jól látszik, hogy nem vele adják el az előadásokat: nem volt szokás a szerzőt kiemelni. Honthy Hanna, tehát a primadonna neve jellemzően a legnagyobb, messziről látszik, míg Rejtő neve alig kibetűzhető. Pedig egyszerűen

Szándékosan nem színházat mondok, mert olyan községekben is turnéztak a haknibrigádok, ahol játszóhely sem volt. Így például a helyi fogadó nagytermében vagy a mozikban adtak elő operetteket, könnyed darabokat.

Hány műfajban dolgozott Rejtő párhuzamosan?

Kisregényt, nagyregényt, operettet, de még filmnovellát is írt, olykor újságíróként működött, hogy a (publikálatlan) verseit ne is említsük. Nagyon nehéz kikutatni, de volt, hogy címadással, ötlettel, dialógfoszlánnyal hozzájárult színpadi munkákhoz is. A korabeli Pest kultúráját úgy érdemes elképzelni, hogy volt két-háromszáz ember, akik létrehozták a szórakoztató irodalom, az operett, a kuplé, a kabaré termékeit – lényegében azóta is részben ebből táplálkozik Budapest showbusiness-élete –, ezek az emberek ismerték egymást, sokszor együtt dolgoztak. Például barátja volt Karinthynak, Kabos Gyulának, de Salamon Béla humoristának is (aki nem mellesleg Rejtő egyik házassági tanúja), együtt dolgozott Latabár Kálmánnal stb.

Ismeretlen, Karinthy Frigyes, Salamon Béla és Rejtő Jenő (Fotó/Forrás: Europeana)

Az interjú előtt fölvetette, hogy beszéljünk a Rejtő-művek megfilmesíthetetlenségéről. Miért gondolja, hogy nem működnek ezek a vásznon?

Csak meg kell nézni, hogy az elmúlt nyolcvan évben hány nagyjátékfilm készült Rejtőből. Négy, kis megszorítással három, mert a negyedik az inkább róla készült, és nem egy konkrét műve alapján. Négy rendező volt, aki bele mert vágni, mert az alkotók többsége felmérte – egyszerűen nem megy. Problémás a nyelvi humor és a kaland, a lehetetlen akciók és az egzotikus helyszínek átültetése a vászonra. Bujtor István évekig meg sem akarta nézni A három testőr Afrikábant, mert annyira rossznak találta. A szereplők narrálják, mi történik, mondják a poénokat – ez a hangoskönyv műfaja, nem a filmé. Aztán ott vannak az egzotikus helyszínek: végtelen sivatag, dzsungelek, tengeri viharok, vulkánkitörés – ezeket nem egyszerű megjeleníteni. Gyakran elfeledkezünk róla, hogy

mindezt beoltotta a nyelvi és a pesti zsidó humorral, és ebből hozta létre ezt az új minőséget. Elég elolvasni egy-két korabeli ponyvát, érthető a hasonlóság és az újdonság is, ami Rejtő sajátja. Ha az ő szellemiségében hoznánk létre filmeket, akkor Magyarországon forgatnánk le a sivatagi jeleneteket, mondjuk a sajnos már elsivatagosodó Duna–Tisza közén, a szikes tavak mentén, ahol a háttérben kócsagok és mediterrán afrikai állatok mászkálnak. Alkalmasint tigriscsíkos szürkemarha, szarvára szerelt gépfegyverrel, a délibábnak köszönhetően fejjel lefelé szállnának a zeppelinek, a gémeskút olajat pumpálna, a légiósok pedig a jellegzetes sapka mellett betyáros bőgatyában és csőre töltött karikásostorral villognának stb. Egy Rejtő-film nem veheti komolyan magát! Szóval valami ilyesmit lehetne... Szokták mondani: ha Rejtő nem Magyarországon születik, akkor világhírű lenne. Lehet, csak akkor nem lenne magyar. Ezt a magyarságot nem lehet világhírűvé tenni. De ha, tegyük föl, lehetne egy világszínvonalú alkotógárdát szerződtetni, akkor egy jó Rejtő-filmhez mondjuk kéne egy Woody Allen a nyelvi humor és a forgatókönyv miatt, egy Tim Burton a látvány miatt, egy Fellini a rendezéshez, no meg Spielberg költségvetése…

A mostani felnőtt és idősebb korosztály kamaszként, fiatalként olvasta a műveit, ők általában rajonganak érte, de átterjed a Rejtő-szeretet a mostani fiatal generációra is?

Pár éve tanítottam óraadóként a Károlin, jöttek szép számmal. Pár ember lemorzsolódott, s mindig akadt három-négy hallgató, aki értette Rejtőt, aki miatt érdemes volt tanítani, ám a többsége valószínűleg nem is olvasta. A legtöbb jelentkező hallgató jellemzően családi indíttatásból kezdte olvasni, őket meg is fogta Rejtő. Nyilván a Kádár-korban volt a legnépszerűbb, akkor százezres példányszámokban jelentek meg P. Howardok. Fontos szempont, hogy sokkal kisebb volt a választék: a könyvkiadás nem csak piaci alapon működött. Bár Magyarország megengedőbb volt a többi szocialista országhoz képest, de nem minden kortárs nyugati irodalom jelent meg nálunk, így aztán Rejtő is nagyobb eséllyel akadt az olvasók kezébe. Úgyhogy sokösszetevős a Rejtő-szeretet, viszont mindig akadnak fiatal rajongók, jelennek meg új kiadások. Sajna rontott szöveggel…

Ezt miért mondja?

Éppen most fejeztem be egy tanulmányt, a címe: Söréttel lőni az ementálit, avagy szövegromlástól a hamisításig – Rejtő Jenő kallódó hagyatéka. Ebben kifejtem, miként hamisították, cenzúrázták Rejtő műveit a Kádár-korban. Volt, hogy esztétikai alapon nyúltak bele, mert úgy ítélték meg, túl bonyolult a mondat vagy régies egy kifejezés, de jócskán akadt „ideológia érlelte” változtatás is. Egy bizonyos V. Dániel Erzsébet „gyalulta” politikailag szálkamentessé a kényes P. Howard-textusokat – a V. itt Virágné elvtársnőt takarja, nem vicc! A politikai áthallásoktól tartottak, például egy mellékszereplőt Iljicsnek hívtak: az eredeti szövegben hússzor szerepel a neve, a cenzúrázott verzióban csak egyszer, utána nem névvel hivatkoznak rá, mert Leonyid Iljics Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió alapítójának neve nem válhatott komikum tárgyává a 60-as években. Szóval lebutították a szövegeket – és sajnos többnyire ezeket adják ki azóta is. Szerencsére sikerült rávennem a MEK-et és a Széchényi Könyvtárat, hogy az összes P. Howardot és a kisregények többségét is szkenneljék be, és így tegyék elérhetővé az első kiadásokat.

A sikeres Rejtő Jenő-operettek plakátjainak kollázsa (Fotó/Forrás: OSZK)

Kallódó hagyatékot említ, mi volt Rejtő műveinek sorsa a halála után?

Rejtő nem volt hagyományos értelemben polgári beállítottságú, nem volt saját lakása, két rövid életű házasságából az egyikben Olaszországban telt egy év, a másikban pedig egy pesti albérletben éltek. Rejtőnek nem volt dolgozószobája, kávéházakban írt, nem törekedett az öndokumentálásra. Ennek ellenére sok minden megmaradt. Öt-hat könyv kijött posztumusz egy ládányi hagyatékból, aminek sorsát homály fedi. Abban reménykedem, hogy előbb-utóbb előkerül, ha valóban megvan valakinél. Három éve volt egy nagy árverési szenzáció: előkerült egy dedikált Rejtő-regény, ami jutalékkal együtt végül 9 millió forintért kelt el. Tehát, ha valakinél lenne több Rejtő-írás, az biztosan előállt volna vele, hiszen hatalmas értéket képvisel. Hamisított dedikációkkal már többször találkoztam.

Rejtő apja ugyanis túlélte a háborút, és az ötvenes években halt meg, nála volt egy bőröndnyi anyag, amit egy házbéli ismerősének ajándékozott. '56 őszén lőttek az utcán, így hát az edzett pestiek levonultak az óvóhelyekre, és mivel hideg volt, fűteni kellett – többek közt Rejtő-kéziratokat égettek. Ennek a maradványa került be évtizedekkel később a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

Ez igen szomorú történet, ellenben Rejtő élete ennél vidámabbakkal van tele, van kedvence?

Mondjuk az eltűnése. 1931-ben közölték először fényképét a lapok, de nem holmi művészi teljesítmény miatt. Rejtő farsangkor, a februári hidegben, kalap és kabát nélkül a Vigadóból kirohant az utcára: a Duna felé szaladt, nem érték utol, és nem tudták, mi lett vele. Azt hitték, hogy öngyilkosságot követett el, mindenesetre országos körözés jelent meg róla, több újságban lejött a fotója. A szülei valóban megijedtek, de a legenda szerint Karinthyval találták ki, hogy felsrófolják a népszerűségét. Ezzel az elmélettel egy probléma van: nem volt, amire építsék ezt a hírnevet, hiszen akkor még csupán néhány novellája jelent meg. Mivel Rejtő nagyon gyors váltásokra, hirtelen ötletekre volt képes, lehet, hogy az egész nem volt tudatos. Annyi biztos, hogy fölült a bécsi vonatra, aztán pár nap múlva hazatért, az egész eltűnés csak valami impulzus miatt történt. „Megkerült az eltűnt Rejtő Reich Jenő. Budapesttől Győrig farsangolt.” Az elveszett és megkerült-fordulat ismerős lehet valahonnét…

Több program van, amivel a 120 éve született szerzőre emlékeznek, ön készül külön projekttel?

Maradandó emlék gyanánt kis példányszámban tervezünk kiadni egy bibliofil könyvet, amiben Pászti Péter kalligráfus által kézzel megírt Rejtő-szövegrészletek lesznek. S mivel 38 éves korában halt meg, ezért ennyi részlet szerepel majd benne. Ez kvázi a Rejtő-életmű keresztmetszete. Rövid, közel egyflekkes szövegek: nehéz választani, mert olyan kell, ami önmagában is megáll, visszaadja a stílusát, szellemességét. Reményeink szerint a Cédrus Művészeti Alapítvány adja majd ki, most épp szponzorokat keresek... Így emlékezünk meg róla.

Fejléckép: Rejtő Jenő (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)