Hogyan reagált a Svéd Akadémia bejelentésére?
Bizonyos értelemben csoda, ami történt, valószínűtlennek tűnt, és nagyon örülök. Meglepetésként ért, hisz Krasznahorkai László lassan húsz éve az élbolyban szerepelt, a legfőbb esélyesek között, de az mindig kiszámíthatatlan, hogy az adott évben épp ki kapja a Nobelt.
Mikor kezdődött az önök közös munkája?
Személyesen 1985-ben ismerkedtünk meg, ezt követően elég sokszor találkoztunk. Később, amikor a Háború és háború című könyvét írta, megkeresett bizonyos szakirodalmi anyagok miatt, amelyekre a regény hátteréhez volt szüksége. 2000 óta folyamatosan dolgoztunk a kötetein, illetve a Digitális Irodalmi Akadémia számára ő kért fel a művek gondozására és az életrajzi, bibliográfiai adatok összeállítására. Készítettünk egy különleges CD-ROM-ot a Háború és háború regény alapján, valamint szerkesztettem előbb egy kis interjúkötetet, amely a Széphalom Kiadónál jelent meg Krasznahorkai beszélgetések címmel, majd ennek a jelentősen bővített változata lett a Nem kérdez, nem válaszol, amelyet a Magvető adott ki. Szerkesztettem az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó és a Rombolás és bánat az Ég alatt című könyveit is, de dolgoztunk a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája javított kiadásain, illetve az én kezdeményezésemre készült el az Este hat; néhány szabad megnyitás is, amelyben a különböző kiállításmegnyitókon elhangzott beszédeket gyűjtöttük egybe.
Milyen együtt dolgozni vele?
Tudjuk, Krasznahorkai László elsősorban a hosszú körmondatairól ismert. Rendkívül aprólékos és precíz, ugyanakkor olyan szerző, aki nyitott a kritikára. Számára különösen fontos, hogy a mondatok ritmusa rendben legyen.
Azt hiszem, az Északról hegy… kötet esetében történt meg, hogy a legelső mondaton legalább másfél órán keresztül dolgoztunk.
Ezek ugyan apróságok, de nagyon is lényegesek, vagy például a mondaton belüli nézőpontváltások következetessége úgyszintén. Az írói szigor, rigorózusság ellenére nagyon közvetlen és jó humorú ember – még ha ez utóbbi az írásai alapán talán kevésbé is sejthető…
Krasznahorkai László 1990-ben (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Wikipedia)
Mit gondol, mi lehet az oka, hogy a művei a világ minden táján rezonálnak az olvasókkal?
Azt gondolom, ezek nem korhoz vagy konkrét helyhez kötött írások, függetlenül attól, hogy például a Sátántangó világa, „hangulata” speciálisan kelet-európai. Azt hihetnénk, szociológiailag olyannyira beágyazódott, hogy máshol talán nem is érthető,
de valójában az a létállapot, az a metafizikai hiány, amiről ő ír, kultúrákon átívelő jelenség.
Ráadásul a világ legkülönbözőbb pontjaira utazott el, és töltött el egy-egy helyen hosszabb időt, megismerkedett az ottani emberekkel, gondolkodással, kultúrával. Nagyon különböző tematikájú könyveket alkotott, de azt hiszem, mindig ugyanazt írja, ugyanazt keresi. Az csupán külsődleges dolog, hogy éppen milyen díszletek között szólal meg.
Ha valaki most a Nobel-díj kapcsán szeretne megismerkedni vele, mit javasol, melyik könyvvel kezdje?
Az ellenállás melankóliáját vagy a Sátántangót javasolnám, de a Seiobo járt odalent is jó választás. Sőt, tulajdonképpen az ismerkedéshez lehet, hogy érdemes először a Nem kérdez, nem válaszol című interjúkötetet kézbe venni, abból sok minden kiderül műveiről és világlátásáról.
Ön azon kevesek egyike, aki együtt dolgozhatott mindkét irodalmi Nobel-díjasunkkal. Milyen érzés?
Furcsa, mondhatom. Mindkettejüket a Nobel-díj előtt ismertem meg, és Kertész Imrével a haláláig szoros baráti és munkakapcsolatban voltam.
Az igazán érdekes, hogy Kertész leginkább Krasznahorkait becsülte a magyar írók közül, és azt hiszem, ez fordítva is így volt.
Lesz alkalma gratulálni valamikor Krasznahorkai Lászlónak?
Írtam neki üzenetet, de amikor Imre megkapta a díjat, egészen közelről élhettem át, mivel jár az elismerés. Krasznahorkai László most irdatlanul elfoglalt lesz. Pokoli tortúra vár rá. Hónapok kellenek, mire lecseng körülötte a sajtóérdeklődés. Remélem, hogy bírni fogja.
Fejléckép: Krasznahorkai László (Fotó: Szilágyi Lenke / Wikipedia)
hírlevél
