Könyv

Kertörökségünk – történeti kertek Magyarországon

2012.05.18. 12:01
Ajánlom
A Civartan Bt. gondozásában megjelent kötet közel kétszáz oldalon mutat be arborétumokat, köztereket, kastélyparkokat az ország legkülönbözőbb pontjairól.

Ma már lassan ezer körül van azoknak a kerteknek a száma Magyarországon, amelyeket történeti szempontból, természeti, műemléki, kertépítészeti értékeik alapján jelentősnek ítélünk meg, történeti kertként tartunk számon. A kertek szépsége, gazdagsága általában vetekedett a kastélyéval, sőt sokszor felül is múlta azt. Legtöbbjük igen rossz állapotban van, elhanyagoltan, egykori pompáját csak nyomokban őrizve. Csupán néhány kerti elem: szökőkút, kerítés, míves kapuzat, lépcső, elvadult facsoport, kiszáradt tó jelzi, hogy hajdan díszes kert volt itt.

A kertek felkeresése önmagában is nagy élmény, a legtöbb esetben azonban szerves részei egy-egy kastély történetének, így azok megismerése nem lehet teljes a kertek felfedezése nélkül. Sokat csak a korabeli források alapján tudunk beazonosítani. A kiadvány erre a sérülékeny kulturális, természeti örökségre szeretné felhívni a figyelmet.

A kötet szerkesztője Dr. Szikra Éva táj- és kertépítész, kerttörténész, műemlékvédelmi szakmérnök, aki évtizedek óta a történeti kertek védelmének megszervezésével foglalkozik. Jelentős kerthelyreállítások kutatása, tervezése fűződik a nevéhez. A szerkesztő munkatársa Remiczki Rita tájépítész, település-szociológus és Farkas Ágota tájépítész. A teljesség igénye nélkül közel 150 kertet válogattak össze néhány adattal, archív ábrázolással, fotókkal, a kertek felkeresését segítő hasznos információkkal és piktogramokkal felkeltve az olvasók érdeklődését.

Ha 2012. május 28-án 12 óráig helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, öné lehet a Kertörökségünk egy kötete, amelynek segítségével felkereshet a könyvben szereplő gyönyörű helyszíneket.

Kérdésünk: Melyik Budapest legnagyobb közkertje?

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Könyv

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Klasszikus

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Könyv vélemény

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Könyv gyász

Elhunyt Lawrence Ferlinghetti, aki a hátát tartotta Ginsberg Üvöltéséért

Épp ellenkezője volt a beatkorszak feltűnősködő rosszfiúinak, akik az ötvenes években a szárnyai alatt nőttek. Jack Kerouackal és Allen Ginsberggel ellentétben Lawrence Ferlinghetti nem okozott botrányokat. Minden nap kerékpárral indult abba a könyvesboltba, amelyet társával közösen alapított, és amely beatnemzedék íróinak és költőinek törzshelyévé vált.
Könyv szemle

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Könyv hír

Nem véleményezheti az új érettségi vizsgamodellt a Magyartanárok Egyesülete

Növekszik a magolandó anyag mennyisége az új érettségi vizsgamodellben, az olvasás öröme helyett a „műcímek bemagolása” lesz a cél a Magyartanárok Egyesülete szerint. Hiába mondanák el a véleményüket, nem kaptak erre lehetőséget.