Hatodik alkalommal rendezte meg a JCDecaux az Állhon meg egy novellára! elnevezésű irodalmi pályázatot, amelyre idén olyan írásokkal lehetett nevezni, amelyek elgondolkodtatnak a bolygónk sorsáról és a klímaváltozásról.
A legjobb novellákkal a hazai nagyvárosok legforgalmasabb busz- és villamosmegállóinak plakátfelületein is találkozhatunk.
A szervezők közleménye szerint a pályamunkák között nagyjából fele-fele arányban váltották egymást az utópisztikus és disztópikus írások, sokan pedig az idősebb generációk tapasztalataihoz nyúltak vissza, pozitív mintákat keresve a természet és az ember harmonikus kapcsolatára. A korábbi évekhez képest a vallomásos történetek száma jelentősen csökkent, de így is volt, aki a klímatudatosságon keresztül mesélte el egy nagy szerelem vagy egy szülő-gyermek kapcsolat történetét. És arra is számtalan példát lehetett látni, hogyan próbáljuk a mindennapjaink részévé tenni a klímatudatosságot, legyen szó a garzonlakásban való zöldségtermesztésről, a tömegközlekedésről vagy a szelektív hulladékgyűjtésről.
A pályázatra több mint ezerötszáz novellát neveztek be. A zsűri elnöke idén is Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő volt, mellette Vecsei H. Miklós színművész, Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója és Károlyi Zsuzsanna, az E.On márka- és marketingvezetője döntött a győztesekről.
A legjobb alkotásnak járó díjat Mayer Tünde Összecsiszolódás című novellája érdemelte ki, amelyben egy kamaszfiú sorsfordító nyaráról olvashatunk, amit a nagymamájával töltött.
A második helyen a 18 éves Lendvai Zalán Anyám és a lefejezett csirke című írása végzett, harmadikként pedig Somogyi Boglárka állhatott a képzeletbeli dobogóra a Fonalak című művével.
A pályázat részeként két különdíjat is átadtak:
az E.ON fenntarthatósági díjat Pálfi Annamária Levelek nagyanyámnak című szövege nyerte el, míg a Rossmann különdíját Juhász Bernadett „Homo Deus” című novellája kapta.
Ahogy az előző években, most sem marad el a közönségszavazás: szeptember 15-ig szavazhatnak az olvasók a kedvenc novelláikra a https://novella.jcdecaux.hu oldalán. A húsz nyertes novella alapján podcastsorozat is készült az előző két évhez hasonlóan Vecsei H Miklós és Balázsy Panna előadásában, melyek a novellapályázat Spotify oldalán érhetők el.
Fejlécép: Samu Tímea, Vecsei H. Miklós, Mayer Tünde és Grecsó Krisztián (Fotó/Forrás: JCDecaux)