A művészetpártoló pap a költői alkotást a tehetség megnyilvánulásának tartotta, szubjektív értelemben pedig az írói vénában küldetést látott. Ennek nyomán kettős szolgálatot teljesített, még ha művészethez való szoros viszonyát az egyházi feladatok mellett titkolnia is kellett.
Pappá szentelése után saját néven már nem vett részt a mindennapi irodalmi életben, álnevek mögé bújva jelentette meg verseit két neves lengyel lap, a Tygodnik Powszechny és a Znak hasábjain.
Legismertebb alteregója Andrzej Jawien volt – az emberek sokáig nem is tudták, hogy kit takar a név –, de az A. J., a Stanislaw Andrzej Gruda és a Piotr Jasien is őt rejtette.
Bár fiktív alakok álarca mögül írt (valódi kilétét csak a legközelebbi ismerőseinek árulta el), nyíltan támogatta a humán témákkal, főként az irodalomtörténettel foglalkozó összejöveteleket.
Wojtyła hitt benne, hogy a művészi alkotások mindig váratlanul, valamilyen esemény vagy találkozás hatására születnek meg, és az ihlet egy megfejthetetlen rejtély. Versei is éppen ezt a megfoghatatlanságot tükrözik, a költemények természeti képekből induló, a világmindenséget kutató alkotások, melyek a szépség értelmét, lényegét, a szavak és formák mögött megbújó titkot keresik.
Erdei ösvény kanyarog tova
a hegyi patakok ritmusára…
Ha a forrásra akarsz lelni,
a magasba kell törnöd, az árral szemben.
Viaskodj, kutasd, ne hátrálj meg,
tudod, hogy itt kell lennie valahol –
Hol vagy hát, forrás?... Hol vagy hát, forrás?!
Csend…
Csermely, te erdei csermely,
tárd fel előttem
eredeted titkát!
(Csend – miért, hogy hallgatsz?
Mily gondosan elrejtetted előlem eredeted titkát.)
Engedd megnedvesítenem ajkam
a forrás vizével,
engedd megéreznem üdeségét,
éltető üdeségét.
(A forrás című költemény a Római triptichonban, Zsille Gábor fordításában)
„A kultúra az ember kifejeződése” – mondta Wojtyła első hivatalos lengyel útján, immár II. János Pál pápaként. A művészet szeretetét mindenhová magával vitte: ott volt a párizsi UNESCO-székházban tartott beszédében, az ellene elkövetett merénylet utáni szónoklatban, és akkor is, amikor 80 ezer muzulmán fiatal előtt tartott előadást.
Karol Wojtyla (jobbra) még kardinálisként 1978-ban (Fotó/Forrás: Keystone/Hulton Archive/Getty Images Hungary)
Ekkor már ismerték költészetét, ugyanis 1979-ben, pápává választása után, Andrzej Jawien kilétére fény derült. Megjelent Krakkóban a Poezje i dramaty (Versek és drámák) című kötete, amely 16 év irodalmi munkásságát foglalta össze. Az 1950 és 1966 között született művek nem csupán Wojtyła költői hitvallását tükrözik, hanem a katolikus egyházhoz fűződő viszonyát is.
Bár a költő „lelepleződése” nem váltott ki nagy visszhangot, a The New York Times mégis kiemelt hírként kezelte a könyv megjelenését.
A kiadást nem a pápa kezdeményezte, de a jóváhagyásával történt. A kötet szépen summázza a tárgyalt másfél évtizedet, azonban kimaradtak belőle azok a költemények, amelyek II. János Pál szerint összeférhetetlenek voltak az egyházi hivatásával.
Ez volt az első hivatalos alkalom, amikor Wojtyła pápai minőségben, a saját neve alatt közölt irodalmi alkotást, azonban nem az egyetlen. Római triptichon című művét 2003-ban hat nyelven jelentették meg párhuzamosan, elérhető volt lengyelül, németül, angolul, spanyolul, franciául és olaszul. Nem sokkal később az Új Ember Kiadó gondozásában, Zsille Gábor fordításában Magyarországon is elérhetővé vált, mint az egyetlen magyarul olvasható, a pápa által jegyzett mű.
A magyar fordítás jelentőségét mutatja, hogy a papköltő versei korábban csak töredékekben léteztek magyarul. 1983-ban a Vigilia közölt egy hosszabb részletet az 1962-es II. vatikáni zsinat első ülésszakában született Az Egyház című munkából, Balássy Péter Pál és Sinkó Ferenc fordításában.
A költemények üzenete egyszerű, és felértékelődik a 21. században: amire igazán szükségünk van a hit, a remény és a szeretet. A versek amellett, hogy reflektálnak a Biblia szövegeire, sejtetni engedik a lengyel gyökerekhez való ragaszkodást, és fellelhető bennük a pápa kedvenc szerzőinek hatása – Julian Słowacki, Cyrpian Kamil Norwid és Stainsław Wyspiański munkássága.
Az álnéven írt művek (közel kéttucat publikáció) a természeti képek ellenére igen változatos témákban születtek: találunk létverseket, társadalmi-morális, vallásos és nemzeti költeményeket, de a misztikus irányból közelítő istenes versek, valamint a szerelem sem áll távol a pápától.
1979-ben megjelent kötetében például így ír egy lány szerelmi csalódásáról:
Higannyal mérjük a fájdalmat
ahogy a test és levegő hőjét
de így nem érezzük a korlátainkat --
azt hiszed, hogy te vagyok dolgok közepe.
Ha felfoghatnád, hogy nem te vagy:
a középpont Ő,
és Ő, ahogy te, nem lel szeretetre ---
miért nem látod?
Az ember szíve – mire való?
Kozmikus hő. Szív. Higany.
(A lány szerelmi csalódása, ford. Vass Antónia)
Bár II. János Pál pápa verseinek inkább morális, mintsem irodalmi értéke van, szabadversben írt költeményeit mégis belengi a kultúra iránti végtelen tisztelet és alázat, a költő irodalom felé érzett határtalan rajongása, valamint a világ megértésének vágya. Az alkotások sokkal inkább elmélkedések, melyek alkalmasak arra, hogy a befogadó elmerengjen saját létén és a világ működésén, valamint közelebbről megismerhesse a történelem egyik legismertebb és talán legkedveltebb pápájának lelkivilágát és gondolkodását.
„Most figyelj: az elektromosság
felhasítja a sziklát a folyón.
És napról napra nő bennem a gondolat:
a munka nagysága az emberben van.”
(ford. Vass Antónia)
Fejléckép: II. János Pál pápa (fotó: Franco Origlia / Getty Images Hungary)
hírlevél
