Könyv

KönyvMolyNap az Akváriumban - nemcsak könyvmolyoknak

2012.04.23. 08:08
Ajánlom
Könyvklubbá alakul április 23-án a Deák Ferenc téri Akvárium Klub: a könyv világnapján az olvasók rendhagyó irodalom órán vehetnek részt, de illusztrátorokkal és képregény-rajzolókkal is találkozhatnak.

Az UNESCO 1996-ban nyilvánította április 23-át a könyv és a szerzői jogok világnapjává. Az idei világnap fő témája a fordítás. Mint az Akvárium közleményében olvasható, ebből az alkalomból idén először tartanak olyan civil, közösségi kezdeményezésű eseményt, amelyen a magyar olvasók is ünneplik a könyvet és az olvasást. Az esemény házigazdái a könyves közösségek, könyvekkel foglalkozó internetes portálok, alapítványok lesznek. A rendezvény az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága támogatásával jött létre.

A szervezők rendhagyó irodalmi órával 12 és 15 óra között várják a gyerekeket, az Akvárium Klub ugyanis délutántól koraestig már könyvklubbá alakul: a programokra egy könyv lesz a belépő, amelyet az Akváriumban található KönyvMolyPolcra, egyfajta becsületkönyvtárba helyeznek majd el. Ezeket aztán bárki bármikor forgathatja, akár haza is viheti, ha helyette másik könyvet helyez a polcra vagy visszahozza. Az eseményre számos szerzőket, kritikusokat, illusztrátorokat, képregény-rajzolókat, fordítókat, szerkesztőket és könyvmarketingeseket is meghívtak.

A KönyvMolyNap keretében közös könyves alkotás létrehozására is invitálják az érdeklődőket. Arra kérik a vendégeket, hogy hozzanak magukkal egy olyan tárgyat, amely a kedvenc olvasmányélményükhöz kapcsolódik. Az így kialakuló Fontos Könyvek Halma installációként szerepel majd az eseményen, majd minden tárgyat visszaadnak tulajdonosának. Számos közismert művészt, írót, színészt és zenészt is felkértek a szervezők, hogy fogalmazzák meg üzenetüket a világnaphoz kapcsolódva. Az üzenetek a helyszínen is és az esemény blogján is olvashatóak lesznek.

Göncz Árpád író, műfordító, volt államfő a világnapra küldött üzenetében arról ír, hogy ebben a mai, követhetetlenül felgyorsult világban jó, ha újra meg újra reflektorfénybe kerül a könyv, az olvasás ugyanis a valódi értékek hordozója, közvetítője. "Külön öröm számomra, hogy a 2012-es világnapon - az Index Translationum létrehozásának 80. évfordulója kapcsán - nemcsak a könyv és a szerzői jogok védelme, hanem a fordítás is kiemelt figyelmet kap" - fogalmaz a volt államfő, majd hozzáfűzte ahogy a könyv kultúrát közvetít, a fordítás kultúrák között épít hidat és közelebb hozza egymáshoz a különböző kultúrájú embereket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Könyv arany jános

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.
Könyv lapszemle

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Könyv garaczi lászló

Garaczi válaszol Vámosnak

E hónapban is megmondom, mit érdemes elolvasni - írja Vámos Miklós, majd felteszi az indirekt kérdést választottjának, Garaczi Lászlónak: posztmodern írónak tartja-e magát.
Könyv szécsi noémi

"Furcsa meglepetéseket tartogathat családunk múltja" - A 19. századi budapesti úrinők titkai

Rémregénnyel indított, de a kommunista hentes története mellett az életműbe belefért gyerekkönyv és baba-mama napló is. Szécsi Noémi tavaly zárta le Egyformák vagytok című kötetével az 1850-es évektől napjainkig tartó trilógiáját, A modern budapesti úrinővel pedig visszakalauzolta olvasóit a két háború asszonyainak magánéletébe.
Könyv galéria

Róbert Gida, Micimackó és a Százholdas Pagony a valóságban

Archív képek a felnőtt Róbert Gidáról, Micimackó és társai jelenlegi fotói és a Százholdas Pagony ingatlanhirdetése – galériánkban!