Könyv

Krasznahorkai László nyerte az Aegon-díjat

2017.03.22. 10:51
Ajánlom
Az író a Báró Wenckheim hazatér című regényével érdemelte ki az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó a 3 millió forintot. A hírről elsőként Nyáry Krisztián történész osztott meg Twitter-üzenetet.

2017-ben közel száz kötetet jelöltek a könyvkiadók a díjra, amelyből a shortlist, vagyis a szűkített lista később összeállt. A tízes lista alapján az Aegon Művészeti Díj zsűrije konszenzusos szavazással döntött a nyertesről.

Krasznahorkai László

Krasznahorkai László (Fotó/Forrás: Valuska Gabor / KönyvesBlog)

A Báró Wenckheim hazatér a szerző nyolcadik regénye, és mint egy kivétellel mindegyik, ez is a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. A főhős, az Argentínából hazatérő báró Wenckheim Béla visszatér ősei földjére, a Viharsarokba. És közben szétnéz, szétnézeti a szerző, és szinte ugyanazt találja, amit itt hagyott.

... folyton mondatok vannak a fejemben,

születőben lévő és kész mondatok, de nem szabad írás közben a díjakra gondolni, sem a szakma, sem a közönség elismerésére, tilos, kizárólag arra szabad figyelni, hogy a szöveg létre akar jönni” – mondta a Krasznahorkai László pár perccel azelőtt, hogy megtudta, elnyerte az egyik legrangosabb hazai irodalmi díjat.

Krasznahorkai László regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról.

Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával.

Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

Báró Wenckheim, a messziről jött ember, egyenesen Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei vidékére, a Viharsarokba. Azt mond, amit akar vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő, ügyeskedő kópé vagy zseniális ötletember, aki új távlatokat nyit? A kisvárost egyszer csak ellepik az olajszállító kamionok. Közel vagyunk a tűzhöz.

A kritikusok az életmű összegzésének tekintik a gigantikus regényt. Felsorakoztatását mindannak, amit Krasznahorkai az elmúlt több mint harminc évben prózaíróként kimunkált.

"Bele sem merek gondolni, hogy micsoda teher lehet egy ilyen, egy ekkora életmű. Azazhogy mekkora erő kellhet ahhoz, hogy valaki egy ilyen, egy ekkora teherrel játsszon. Merthogy, kérem szépen, Krasznahorkai játszik, Krasznahorkai mulattat, Krasznahorkai bohóckodik, Krasznahorkai gúnyolódik, Krasznahorkai ironizál. Nagybani alapon, vadabbul, mint eddig bármikor” – írja laudációjában Bazsányi Sándor, a zsűri elnöke.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Könyv hír

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Könyv hír

Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

A József Attila-díjas költő Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.
Könyv hír

Murakami Haruki kapta az Asztúria hercegnője-díjat

A rangos elismerést sokan csak a spanyol Nobelnek nevezik. A japán művész mellett Eliud Kipchoge, Hélene Carrere d´Encausse, Nuccio Ordine és Meryl Streep is megkapta az elismerést.
Könyv hír

Új könyvön dolgozik Salman Rushdie

A tavaly ellene elkövetett késes támadás miatt kényszerszünetet kellett tartania az alkotói munkában, ám a friss hírek szerint ismét könyvírásba fogott a brit író, Salman Rushdie.