Könyv

Kulka János hangján hallható újra Ottlik Budája - 110 éve született Ottlik Géza

2022.05.09. 17:20
Ajánlom
1912. május 9-én született Ottlik Géza, a magyar intellektuális próza nagy alakja. Ebből az alkalomból ismétli meg a Rádiószínház a Buda 2012-es felvételét, a főszerepben Kulka Jánossal. A Magyar Művészeti Akadémia fotókkal illusztrált tabló-kiállítással tiszteleg Ottlik Géza életműve előtt.

Ottlik Géza Iskola a határon (1959) című regényét a mai napig a század egyik legjelentősebb magyar szépirodalmi alkotásaként tartjuk számon. A művet több mint egy évtizeddel a megjelenése után fedezte fel igazán az irodalmi közélet és a közönség, kortárs írók és olvasók kultuszkönyve lett az 1970-es években. Az önéletrajzi vonatkozású történet a kiskamaszok belső, lelki történésein keresztül a Kádár-kori értelmiség számára nagyon is aktuális, behódolás vagy ellenállás dilemmáját feszegeti.

Ottlik e művével az 1970-es évek közepén fellépett ifjú írónemzedék ünnepelt írójává vált. Az elismerés nem csupán a regénynek, illetve a nyugatos (Kosztolányi, Márai) irodalmi hagyományt idéző, áthidaló szerepének, hanem Ottlik tradícióőrző személyiségének is szólt. Az író a szocialista időkben is változatlanul ragaszkodott az általa hozott polgári, intellektuális értékrendhez, ami mellett egész életén át kitartott. Következetesen végigvitte a hatalomtól való különállást, írásaival azt sugallta, hogy tetteink következményeit mindig vállalnunk kell, ahogyan bensőnk függetlenségét is folyamatosan őriznünk kell.

Ottlik posztumusz megjelent utolsó regényét, a Budát 2012-ben alkalmazta rádióra és rendezte Mészáros Péter. Both Benedek (Bébé) néven más Ottlik-regényekből már ismert egyes szám első személyű narrátor Kulka János hangján szólal meg. Medve szerepében Gáspár Sándor, a további szerepekben Széles László és Béres Ilona hallható. 

Ottlik Géza Buda című regénye 1993-ban jelent meg, az író halála után három évvel, kiadásai körülményei rengeteg kérdést vetnek fel. Miután Ottlik az Iskola a határon (1959) után hosszú ideig nem jelentetett meg újabb könyvet, szakmai körökben elterjedt, hogy annak folytatásán dolgozik. Nagy várakozás kísérte a „folytatást”, főképpen azután, hogy a szerző a készülő műből részleteket adott közre folyóiratokban (Híd, 1979/11.; Jelenkor, 1984/12.) - olvasható az MMA Lexikonjában.

A regényt végül Ottlik haláláig (1990) sem zárta le, ám a kézirata nem semmisült meg végakarata szerint, hanem Lengyel Péter szöveggondozásában látott napvilágot. Hatalmas kíváncsiság előzte meg a kiadást, a mű viszont a felfokozott kritikusi érdeklődésnek nem tudott megfelelni, a megjelenéssel egyidős kritikák többnyire fanyalogtak és elmarasztalták a művet, mert nem látták benne az Iskola folytatását esztétikai, elbeszéléstechnikai értelemben.

Az első és legfontosabb kérdés, amelyet irodalomtörténetünk nem tudott megválaszolni, hogy megjelent formájában a Budát befejezettműnek, igazi, teljes értékű Ottlik-regénynek tarthatjuk-e.

A Lengyel által kiadott kézirat valóban tisztázott változat, jó állapotú szöveg, de az író mégsem adta ki kezéből mint publikálásra alkalmas művet. Elég csak arra az apróságra utalni, hogy mind az Iskolában, mind a Minden megvan (1969) kisregényben és a Hajnali háztetőkben is az egyes fejezeteket sorszámok jelölik, míg itt verbális címeket olvashatunk. Lehetséges, hogy a Buda esetében is egy olyan ősszöveg-változattal van dolgunk, mint amilyen az Iskola esetében a Továbbélők c. kisregény volt 1949-ben. 

A Rádiószínház Buda című előadása a Médiaklikk oldalán hallgatható meg. 

Tablókiállítás

Az MMA az életpályáját feldolgozó, fotókkal illusztrált tabló-kiállítással tiszteleg a 110 éve született Ottlik Géza emléke előtt, mely 2022. május 9-től két hónapig Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia Bajza utcai irodaépülete körül, valamint május 15-től Kolozsváron, a Bánffy Palota fedett udvarán lesz látható. A 15 tabló az író életét követi végig a gyerekkortól az elmúlásig, s közben több fontos idézetet olvashatunk Ottlik Gézától. A tabló szerkesztője Kovács Ida. A fotók forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

20220510_Ottlik_kiallitas6-131856.jpg

Ottlik-kiállítás (Fotó/Forrás: MMA)

 

Fejléckép: Ottlik Géza / fotó: Hunyady József / Fortepan

 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Könyv hír

A kortárs magyar irodalom elismerésére alapított díjat az Esterházy Magyarország Alapítvány

Az Esterházy Irodalmi Díjat a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok között osztják ki. Az elismerést első alkalommal idén szeptemberben adják át a shortlistre felkerült szerzők valamelyikének.
Könyv hír

Akár már szeptembertől megkezdheti működését az Esterházy Péter-alkotóház

Várhatóan már ősszel megérkezhetnek az első vendégek Esterházy Péter egykori családi házába, amelyet a közösség jelentős támogatásával irodalmi alkotóházzá alakítanak. Az épületben zajló munkálatokról, a jövőbeli tervekről Vámos Miklós és Dragomán György árult el részleteket.
Könyv gyász

Elhunyt Mario Vargas Llosa

A Nobel-díjas író, esszéista, újságíró és irodalomkritikus halálhíréről családja számolt be. A perui művész, aki műveiben a hatalom és a totalitarizmus bűneivel vetett számot, 89 éves volt.
Könyv ajánló

„Neszez a múlt, nem múlik semmi el” – új verseskötettel jelentkezik Tóth Krisztina

Május 21-én a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg Tóth Krisztina legújabb verseskötete Szeleknek fordít címmel, amelyben az elmúlt öt év során keletkezett költeményeit olvashatjuk.