A Nagy Bálint építész által alapított Petri György-díj rövidlistájára 2023-ban a következő három elsőkötetes szerző került föl:
- Kupihár Rebeka: A heterók istenéhez
- Tóth Marcsi: Erdő van idebenn
- Stummer Attila: Periódusos rendszer
A Petri György-díj kuratóriumának tagjai: Deres Kornélia, Forgách András, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs.
A Petri György-díjat idén Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című kötete kapja. A szerző a díjat 2023. december 22-én, Petri György 80. születésnapján, a FUGA-ban veheti át.
A díj legfontosabb részeként a Magvető Kiadó megjelenteti a szerző művét,
ezenkívül a díjazott megkapja Bálványos Levente képzőművész alkotását.
A 17 órakor kezdődő díjátadón a szerzők részleteket olvasnak fel műveikből, Kupihár Rebekát Seres Lili Hanna, Tóth Marcsit Bencsik Orsolya, Stummer Attilát Forgách András laudálja. A kuratórium döntésében idén részt vett a tavalyi díjazott, Rékai Anett, illetve a Magvető Kiadó részéről Szegő János is. A díjátadón zongorán közreműködik Fejérvári Zoltán.
Fejléckép: Petri György (forrás: Wikipedia)