Könyv

Kurtág és Párizs

2009.11.17. 15:44
Ajánlom
Két francia tanulmánykötet jelent meg Kurtág György 80. születésnapjának tiszteletére rendezett korábbi előadásokból. A hétfői bemutatón, amit a Párizsi Magyar Intézetben tartottak, a zeneszerző is jelen volt.

A kötetek anyagát a Párizsi Magyar Intézetben és a nantes-i egyetemen három éve rendezett konferenciák anyaga alkotja. A téma az akkor nyolcvan éves Kurtág György és művészete volt. A könyvek a L'Harmattan kiadónál jelentek meg: az egyik Grabócz Márta és Jean-Paul Olive szerkesztésében Gestes, fragements, timbres (Gesztusok, töredékek, hangszínek), a másik Pierre Maréchaux és Grégoire Tosser szerkesztésében Ligatures. La Pensée musicale de György Kurtág (Ligatúrák. Kurtág György zenei gondolata) címmel.

Egy harmadik könyv is napvilágot látott: Varga Bálint András Kurtág-breviáriumának (ami júniusban jelent meg a Holnap kiadónál) francia fordítását a genfi Editions Contrechamps adta ki Szendy Péter fordításában. A könyvbemutatóhoz egy igazán különleges koncert is kapcsolódott, ahol Kurtág György instruálta Hadady László oboaművészt egy, az eredetileg Heinz Hollinger számára írt mű előadása közben. A közös munka és zenélés végén megszületett a zeneszerző által valóban megálmodott mű interpretációja. "Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. Gyönyörű volt" - mondta a 83 éves zeneszerző.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv oszk

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.
Könyv toplista

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Könyv magazin

Az író, aki egy meccsen jött rá, hogy tud regényt írni – Murakami Haruki 70 éves

Január 12-én tölti be a hetvenet Murakami Haruki japán író, műfordító, a kortárs posztmodern próza egyik nagymestere. 
Könyv instagram

Patti Smith mostanában Krasznahorkai könyvével tölti az estéit

A punk keresztanyja az Instagramon posztolt fotót arról, hogy a Sátántangót olvassa.
Könyv tokió

Iktasson apró sikátorokat a könyvespolcába!

Egy japán művész a szűk tokiói utcácskákat könyvtámaszok formájában varázsolja a könyvek közé.