Mint arról Facebook-oldalunkon nemrég beszámoltunk, november 3-án az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László meglátogatta a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárat, és az intézménynek 18+1 könyvet ajándékozott műveinek idegen nyelvű kiadásaiból, annak emlékére, hogy korábban tizennyolc évet élt a városban. Az írót a Svéd Királyi Közszolgálati Televízió stábja is elkísérte. Ezzel a jelenettel kezdődik az a portréfilm, amely már elérhető az interneten mindenki számára. Bár a félórás műsorban a narrátor svédül szólal meg, és az adás elsősorban a svéd közönségnek készült, Krasznahorkai László többnyire magyarul beszél, így a hazai nézők számára is izgalmas lehet, ha szeretnének közelebb kerülni az író világlátásához.
A film párhuzamosan mutatja be Magyarország 20. századi történelmét és Krasznahorkai életét, a fiatalkori gyulai évektől kezdődően. Az író többek között elmeséli, miért érezte elviselhetetlennek és cinikusnak a szocialista rendszert, valamint azt, miért döntött úgy fiatalkorában, otthagyja családját, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabbjai közt élhessen. Kitér arra is,
hogyan változtatta meg a világnézetét, amikor első alkalommal hagyhatta el Magyarországot, és szembesült egy demokratikus légkörrel Nyugat-Berlin művésznegyedében.
A közszolgálati televízió Krasznahorkai László legfontosabb köteteivel foglalkozik, valamint bemutatják Tarr Bélával közös filmjeiket is. A portréfilmben elsősorban a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, a Seiobo járt odalent, valamint a Herscht 07769 kerül szóba. A magyar olvasók számára talán a legizgalmasabb érdekesség az lehet, amikor az író arról beszél, a valóságban valóban találkozott egy nagytermetű, gyermekarcú fiatalemberrel, Florian Herschttel, aki „elkezdte sugározni” felé a maga történetét.
Krasznahorkai László A báró hazatér című dokumentumfilmben (Fotó/Forrás: Elf Pictures)
A film egyik jelenetében Krasznahorkai Miklós Szilveszter zenésszel beszélget egy kávézóban – akinek dobjátéka QR-kód segítségével egészíti ki a szerző Mindig Homérosznak című kisregényét –, itt árulja el, hogy a Svéd Akadémia megkérdezte tőle, milyen zene szólaljon meg a Nobel-díj átadóján:
Kérdezték Stockholmból, hogy amikor az ünnepség van, akkor valamilyen zenét szeretnék-e. Hogy talán Bachot szeretnék? És mondtam, hogy persze, Bachot mindenképpen, de Kurtág Györgyöt is. Úgyhogy akkor lesz Kurtág.
A műsor vége felé a riporter az kérdezi Krasznahorkai Lászlótól, milyen a viszonya ma Magyarországhoz. Az író – leszögezve, hogy képletesen, nem a saját édesanyjáról beszél – kissé elérzékenyülve így felel: „Az anyám iszik, ilyenkor elveszti a szépségét. Az anyám, ha iszik, verekszik, megver minket is, gyerekeket. Az anyám nem főz, ha iszik. És az anyám folyamatosan leépül, nekem kell főznöm a kishúgomra. És mégis szeretem. És a kérdés: Hogy? Miért? A válasz: mert az anyám. Ennyit a hazáról.” Egy újabb kérdésre pedig azt mondja, úgy érzi, Magyarország 1990 óta eljátszotta azt a lehetőséget, hogy egy olyan országot tudjon felépíteni, amelyben az emberek a körülményekhez képest viszonylag jól megvannak. „Eljátszotta. És nemcsak a politika, hanem az alattvalók is. Közösen játszottuk el a lehetőségét egy olyan országnak, amire megvolt az esélyünk ’90-ben.”
A műsor végén a riporter arra kíváncsi, hogyan élvezhetjük az életet, ha folyamatos apokalipszisben élünk, ahogy azt Krasznahorkai László művei sugallják. Az író erre a következő történettel válaszol: „A Krisztus utáni első században voltak ilyen világvége-bejelentések. »Emberek! Ma hétfő van, pénteken vége a világnak.«
Tudja, mit csináltak az emberek? Elképesztő boldogságban mulattak, élvezték az ételeket, az italokat, a napsütést, a létet. Azzal töltötték – nem sírással-rívással, pánikkal – ezt a néhány napot a végítéletig.
A portréfilm ezen a linken tekinthető meg>>>
Fejléckép: Krasznahorkai László a Svéd Királyi Közszolgálati Televízió riportfilmjében (fotó/forrás: Svéd Királyi Közszolgálati Televízió)
hírlevél
