Láng Zsolt: "már a kezdetekkor olyan úton járt ez a könyv, amire írása közben nem számítottam"

Mi volt az első gondolata, amikor kiderült, hogy a zsűri önnek ítélte az idei Libri irodalmi díjat?

A gondolatra nem emlékszem, csak arra, hogy hangosan nevetni kezdtem, majd leszaladtam a padlásszobámból Évához, megmondani a hírt, mire ő a nyakamba ugrott, és közölte, hogy van egy üveg pezsgő a pincében.

Láng Zsolt: Bolyai (Fotó/Forrás: Libri)

Mit gondol, mit hoz majd a díj a regény, illetve az ön életébe?

Valószínűleg megsokszorozza olvasóinak számát, engem legalábbis, ha egy könyv díjat kap, arra ösztönöz, hogy elolvassam, és "ellenőrizzem" a zsűri döntését. Így szerettem meg nemrég Alice Munro novelláit a Nobel-díja után. Az én életemben hoz-e változást?

Láng Zsolt (Fotó/Forrás: Gálos Viktor)

Milyen utat járt be a kötet ahhoz képest, amire számított, amiben reménykedett az írása közben?

Leadtam a kiadónak, és jött a szerkesztés, Nagy Boglárkával már dolgoztunk együtt jó pár éve, miatta jöttem a Jelenkorhoz. Karakteresebb lett a könyv. Mondhatni, láthatóbb. Ritkán szokták a szerkesztők nevét megjegyezni, akárcsak a fordítókét, pedig nagyon fontosak ők a könyvek életében. Aztán elkészült a kézirat, és jött a mindenki egyért-élmény, vagyis amikor egy egész kiadó beáll a könyv mögé. Sárközy Bence és Orosz Anett még a marosvásárhelyi bemutatóra is leutazott. Magán a bemutatón is sokan közreműködtek, ugyanis a könyv egyik jelenete "el lett kardozva". Szóval

Hogyan "esett önre" a téma? Miért fogott bele éppen egy Bolyai János munkásságához kapcsolódó mű megírásába?

Valóban rám esett. A könyvbe is beleírtam azt a jelenetet, amelyben eldőltek a Bolyai-hagyaték lapjaiból emelt tornyok, és én épp ott álltam előttük. De most egy másik dolgot emelnék ki. A néhány éve tragikusan elhunyt Irsai Zsolt képzőművész barátom gyakran emlegetett egy Bolyai-rajzot, amit ő egyszer látott a könyvtárban, de később hiába kereste, nem került újra elé. A sivatag zseniális megrajzolásaként mesélt róla, és ezt a rajzot én, tulajdonképpen tudat alatt, ahányszor csak a Bolyai-hagyaték közelébe kerültem, minden alkalommal szerettem volna felkutatni. Ennek biztos, hogy köze van könyv létrejöttéhez. 

Egy interjúban mesélt arról, hogy a kötet borítója szinte a regény metaforájaként is értelmezhető: Bolyai egyik ál-portréja került a fedlapra, amelyről nem tudni, mennyire hasonlít a matematikusra, az ön fiatalkori képével azonban mutat hasonlóságot. Kifejtené egy kicsit, hogy mit jelent ez a metafora a kötet szempontjából?

Szekeres Dóra, a Litera szerkesztője fogalmazta meg a legtömörebben: "ez nagyon szépen foglalja össze, mi ez a könyv. Tehát hogy mi történik a szerzővel, miközben foglalkozik a főhőssel…"

Sorsszerűnek érződik, hogy a koronavírus idején, az önkéntes szeparálódás alatt épp ezt a könyvet választotta a zsűri, melynek hőse (és írója) egy kolostor magányában alkot. Önben felmerült esetleg ez a vetület, vagy a svájci ösztöndíj nem jelentett ilyen elszigetelődést?

Az alkotóház egy kolostor egyik szárnyában működik, fent a Zugerberg oldalában, minden adva van a nyugodt alkotómunkához, ugyanakkor nem tilos utazgatni, sőt, az alapítvány munkatársai kifejezetten biztatják az ösztöndíjasokat, nézzenek körül Svájcban. Megtettem, körülnéztem. A dupla-szivacs élmény. Egyrészt szivacsként tunkoltam fel Svájcot, másfelől hagytam, hogy Svájc engem is felitasson. Nem az elszigetelődésben van hasonlóság a két állapot között. Hanem inkább abban, hogy ennek