Könyv

Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa személyes tárgyait ajándékozták gyerekeik a PIM-nek

2018.09.19. 11:15
Ajánlom
Az író és felesége gyermekeinek jóvoltából újabb darabokkal gyarapodik a Petőfi Irodalmi Múzeum Lázár Ervin-gyűjteménye. A hagyaték átruházásáról szóló szerződést kedden írták alá az örökösök és Prőhle Gergely, a múzeum igazgatója.

"Azt gondolom, hogy azért van ennek ekkora jelentősége, mert

Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa egy olyan házaspár a magyar irodalom történetében, akik tényleg generációkon átívelve hatottak és hatnak az olvasókra"

- emelte ki Prőhle Gergely. Hozzátette: egy ilyen fontos hagyatéknak mindenképpen közgyűjteményben van a helye és hálásak érte, hogy ezt az örökösök is így gondolták. Kiemelte, hogy a múzeumba olyan tárgyak, személyes emlékek és kéziratok kerülnek, amelyek bemutatják egy-egy alkotás keletkezése mögött meghúzódó emberi kapcsolatokat, történeteket, valamint szólnak a művek elkészültekor az adott szerzőpárost vagy házaspárt érő hatásokról is.

"Ez az anyag, amit most megkapunk, azt a lehetőséget adja meg a jövő kiállításai számára, hogy egy egészen

más aspektusból is ráláthassanak a magyar irodalomban fontos szerepet játszó alkotók életének személyesebb vonatkozásaira"

- emelte ki. Az intézmény távlati célja, hogy ezek az anyagok is digitalizálva legyenek.

A hagyaték darabjai az adományozók, Lázár Fruzsina és Lázár Zsigmond segítségével dolgozzák fel, így például a dedikált kötetekben található vagy személyes információk össze is kapcsolódnak majd - hangsúlyozta Kalla Zsuzsa gyűjteményi igazgató.

Vathy Zsuzsa és Lázár Ervin

Vathy Zsuzsa és Lázár Ervin

Lázár Ervin még életében, 1998-ban átadott a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára számára egy jelentősebb dokumentum-együttest, amelyben magánlevelezésének, különböző szerkesztőségekkel, kiadókkal folytatott levélváltásainak egy része, meséinek, elbeszéléseinek, hangjátékainak kéziratai, naptárai voltak, valamint az a barátai levágott nyakkendővégeiből álló gyűjtemény is, amely egyfajta emlékkönyvként is működött. 

Az író az 1998-ban indult Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt és a PIM jó kapcsolatot ápolt özvegyével, a közelmúltban elhunyt Vathy Zsuzsa íróval is, akinek feltett szándéka volt, hogy a még általa őrzött kéziratok is a múzeumba kerüljenek. Közös könyvtáruk több ezer kötetet számlál, amelynek jelentős részét a barátok és pályatársak ajánlásokkal is ellátták. Az egyben maradt könyvtár segítségével feltárul a két alkotó teljes kapcsolatrendszere. A hagyatékban található Ágh István, Alföldy Jenő, Bella István, Kányádi Sándor vagy Janikovszky Éva által dedikált kötet, de lehet találkozni Vathy Zsuzsa pápai kötődésének darabjaival, a sakk iránti érdeklődés dokumentumaival, valamint a Lázár Ervinnek szóló, különleges hangvételű, játékos ajánlások sokaságával is.

Nemcsak Lázár Ervin személyes dokumentumait, családi iratait, jegyzetfüzeteit, hanem Vathy Zsuzsa levelezését, műveinek kéziratait is megkapja a múzeum.

A könyvek és a kéziratos anyag mellett az írók személyes tárgyaiból, ruhadarabjaiból, családi fényképeiből is válogathatnak a múzeum dolgozói, 

valamint számos neves képzőművész, köztük Banga Ferenc, Keserü Ilona, Kő Pál, Réber László alkotásaiból, amelyek eddig lakásuk falait díszítették.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Könyv ajánló

Nádas Péter, Spiró György, Háy János és a mesterséges intelligencia is érkezik a Tavaszi Margóra

A Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál április 4-6. között újra a margitszigeti Kristály Színtéren várja az olvasókat. A fesztivál idén a hagyományok és az innováció találkozását helyezi középpontba, olyan témákkal, amelyek beépülnek a mindennapjainkba.
Könyv magazin

Beleolvasó – Viola Ardone: A nagy csoda

Viola Ardone a világsikerű Gyerekvonat – amelyből a Netflix készített azonos címmel filmet – és az Oliva Denaro című kötete után A nagy csodával zárja a huszadik század délolasz történelméről szóló regényeinek sorát. Olvasson bele ön is!
Könyv hír

Christoph Ransmayr lesz a PesText vendége

Ismét több világhírű szerző látogat Budapestre május 7–10. között. A Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajló PesText kiemelt fellépője lesz Christoph Ransmayr, a kortárs német nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja.
Könyv hír

Veszprémi Szilveszter kapja az idei Sziveri János-díjat

A Sziveri János Társaság indoklása szerint Veszprémi Szilveszter költészetében rétegzetten, finoman nyúl a cigány mese- és irodalmi hagyományhoz, a családi mesekincstárhoz, a családi mítoszokhoz, a szülőkről a gyerekre szálló nomadikus világkép gesztusrendszeréhez.