Könyv

Léner Péter: „Ez a könyv főhajtás Bodrogi Gyula előtt”

2020.04.27. 12:20
Ajánlom
Léner Péter Kossuth-díjas rendező, igazgató 2010 nyarán kilépett a József Attila Színház kapuján – két évtizedig vezette a teátrumot a rendszerváltástól –, és nem nézett vissza. Nem is rendezett többé. Inkább rendszerezte fél évszázadnyi színházi életét. Írni kezdett. Először a József Attila Színházról, aztán az ő „színházi apáiról” – Marton Endre, Egri István, Kazimir Károly rendezőkről, direktorokról –, majd barátjáról, Sztankay Istvánról. A napokban pedig megjelent beszélgetős könyve Bodrogi Gyuláról. Hét év alatt a negyedik kötete a „Bodrogi”.
1852440-120754.jpg

Léner Péter: Bodrogi (Fotó/Forrás: Corvina Kiadó)

Azzal kezdi az új könyvét: rendszeresen álmodik a színházról.

Minden este. Beszélgetek színészekkel, díszítőkkel, kellékesekkel, büféssel, gondnokkal. Jókat dumálunk.

Rendez is álmában?

Ritkán. Bár legutóbb például fiatal színészek próbáltak valamit, én lentről, a nézőtérről figyeltem őket, aztán felmentem hozzájuk a színpadra, kicsit improvizáltam, afféle pantomimes magánszámot rögtönöztem, vacakoltam, jöttem-mentem közöttük, mutatva, mit is kellene csinálniuk.

Próbálta megfejteni, mit jelent?

Nem.

Szerintem színész volt álmában.

Az éjszakai vetítéseim csak az éjjeli tudatalattimra tartoznak. A nappali valóságaimra nem.

Én csak arra gondoltam: színésznek készült eredetileg, rendező lett.

Ez így van. Bodrogival pedig pont fordítva volt: ő rendező akart lenni, és színész lett.

Könyvét egy fényképből bontja ki. Megérkezik Bodrogi lakására, az ajtó mellett észrevesz egy fotót, a Játék a kastélyban előadása, József Attila Színház, 2005, ön rendezte. Bodrogi Gyula – mint Turai – ül egy fotelban, szivarozik, elégedett, mellette Sztankay Gál szerepében játékosan téblábol. „Két zseni”, írja ön. Végül is ezzel az egyetlen fotóval elrendezi a kötet kezdő helyzetét: Sztankayról már írt könyvet, most Bodrogi következik, mindkettő a barátja, a Játék a kastélyban, Molnár Ferenc darabja pedig sok mindent elmond a színházról, az elveszett, olykor hamisan visszanyert illúziókról. Szellemes mű, számos drámával. Mint az ön könyvei.

Milyen érdekes, amit mond. Már-már úgy tűnik, mintha az egésznek lenne egy általam kialakított rendje, struktúrája.

Nincs?

De, tulajdonképpen van, hiszen mégiscsak én bonyolítom a történeteket, rajtam múlik, mit húzok elő az érzelmi zsákomból. Amit Sztankayról írtam – az egy barátság története.

Bodrogi könyve – Magyarország története is.

Próbáltam benne felvillantani azt a történelmet is, amely formált, néha deformált minket, azt a világot, amely mindkettőnket megtanított élni és túlélni. Sztankay és Bodrogi emlékei részben az én emlékeim is. Olykor nagyon, máskor árnyékosabban. Ezek a könyvek valóban összetartoznak, minden mindennel összefügg. A József Attila Színház múltjának megírásába viszont elsősorban kötelességből kezdtem bele annak idején. Legyen dokumentálva – előzményeivel együtt – az a húsz év, amit ott töltöttem. Aztán a kötelességből öröm lett és egy katarzis.

94638507_181101812999622_881480915824410624_n-120525.jpg

Léner Péter (Fotó/Forrás: szinhaz.hu)

Mindegyik könyvében markánsan benne van a saját története is.

Ötven évig voltam állásban rendezőként, igazgatóként, tele vagyok élményekkel, gondolatokkal, érzelmekkel, és mindezt közölni akarom.

De szemérmes is vagyok, úgyhogy inkább mások történetébe szövöm bele a saját történetemet.

És van valami ravaszság ebben, mert még a József Attila Színház könyve is részint rólam szól. Amikor 2010-ben eljöttem onnan…

1_208Bodroginyomdai-64-121108.jpg

Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari (Fotó/Forrás: Corvina Kiadó)

Milyen finoman fogalmaz…

Mondjam azt, hogy „eltanácsoltak” húsz év után?

Távoznia kellett. Méltatlan helyzet volt.

Ezt maga hozzáteheti.

Ön miért nem?

Már az utolsó napom végére túljutottam ezen, elengedtem a dolgot. Aznap, a 2010-es évad legvégén még megnéztem a szezonzáró előadást, a Mici néni két életét, én rendeztem, azóta is megy ott. Figyeltem Esztergályos Cilit és a többieket. A nézőtéri helyem az erkélyen volt, jobboldalt, az 1. sor 1. székén. Premiereken, előadásokon mindig ott ültem, mellettem a feleségem. Aznap már nem ültem oda. Állva néztem végig az előadást. Aztán kisétáltam a színházból, semmi sértettség, semmi szomorúság nem volt bennem. Beszálltam az autómba, hazaindultam, döcögtem át az Árpád-hídon, a felénél tartottam, amikor megszólalt a telefonom. Andorai Péter hívott. „Szervusz, Péterkém, azért hívlak, mert nagyra becsüllek és szeretlek”, mondta. „Szervusz, Péterkém, köszönöm, én is nagyra becsüllek és én is nagyon szeretlek”, feleltem. Talán Andorai egyetlen mondata kellett ahhoz, hogy helyreálljon bennem sok minden.

Meg kell tudni hallani a jó mondatokat.

Pár nap múlva eljött hozzám a kellékesünk egy irdatlan nagy pakkal, benne volt a József Attilás húsz évem iratokkal, fotókkal, színlapokkal, egyebekkel. Úgy tekintettem a dobozra, mint egy inspirációra. Még nem tudtam, hova fut majd ki. Egy könyv lett belőle a színházról.

Nem járt azóta a József Attila Színházban?

Nem. Néhány éve felhívott a színház gondnoka, hogy „tanár úr, otthon van, mert vinnék valamit”. Fél órán belül megérkezett a jobb erkélysor egymáshoz szegecselt 1-es és 2-es székével. Felújították a nézőteret, és elhozta nekem – ahogy ő mondta – a „régi helyemet”. Az íróasztalom elé állítottam.

Beleül néha?

De jó kérdés. Nem.

Bodroginak – kiderül a könyvből – biológiai szükséglet a színház, amely összetartja a lelkét, a testét. Önnek nem?

Nekem az az életszükséglet, hogy arról gondolkozzak, ami hozzám a legközelebb áll. Ez nyilván nálam is a színház.

Vehetjük úgy: most a könyv lett a színháza?

Ugyanazt a végső élményt kapom, csak nem a színészek inspirálnak, nem tőlük jön a „szellemi provokáció”, hanem saját magamtól. De a megírt könyvek önmagukban még nem tesznek íróvá valakit. Az írás nálam annyit jelent: nem vagyok bezárva a színházba, nem csak ott fogalmazhatom meg, amit a világról gondolok, emberekről érzek. A könyvekkel vissza akarok adni valamit azoknak, akiktől én kaptam valami jót, szerethetőt. Szeretném, ha emlékeznének rájuk. Van bennem ezzel kapcsolatban egy kötelesség… Érdekes, ezt a szót már másodszorra mondom most.

A képre kattintva galéria nyílik:

Írja a könyvben, noha Bodrogi és az ön családtörténete más, de azonos a gyerekkoruktól meghatározó élményük, a szeretet: adták-kapták. Ez lett életük építőkockája, fogalmaz a kötetben.

Szó szerint. Ha a sorsok különbözőek is, a korosztályokat összeköti egy „tolvajnyelv”, azonos szótárból válogatják szavaikat. Ez velünk is így van, Gyulával.

Egymást formáljuk, nevetni és sírni is egymással tudunk a legjobban.

Gyula szerint az, hogy mi szeretetben nőttünk föl, megóvott minket a gyűlölködéstől. És van még egy alapvető közös élményünk. Mindkettőnk életében jelentős fordulatot jelentett a bekerülésünk a főiskolára. Alig voltunk túl a háborún, és fölfigyeltünk a világra. Amikor felvettek a főiskolára, írásban jött az értesítés. Aznap este apámmal beszélgettünk, és azt mondta: „A háború óta ez az első jó dolog az én életemben.” Olyanok kezdtek beszélni hozzám a főiskolán, akik igazán érdekeltek, és olyanokat mondtak, amik engem megérintettek – apám szavain kívül. Az én esetemben ez főként Marton Endre volt, Gyula esetében Gellért Endre. A két osztályfőnök.

Megrendítő rész a kötetben, amikor Bodrogival azon elmélkednek, vajon a következő generációk hogyan szemlélik majd önöket. És egyáltalán: tovább lehet-e adniuk a színházi stafétát, amit önök kaptak, vagy megtagadás nélkül átvettek az elődöktől. Bodrogi azt mondja, ez a folyamat egyszer csak megszakadt, és nem tudja, hol és hogyan.

A generációk között mindig van egy művészi, egzisztenciális feszültség, ami természetes. Gyulával mi a tiszteletről beszélgettünk. Felidézek magának ennek kapcsán két snittet az életemből. Először voltam ügyeletes rendező a Nemzetiben, a régiben, a Blaha Lujza téren. A művészbejárótól jobbra volt egy nagy próbatábla, és aznap kiírták rá: ügyeletes rendező Léner Péter fh.

Néztem a táblát, és a meghatódottságtól vagy fél órát álltam előtte mozdulatlanul.

Aztán nagy nehezen mégis elindultam a folyosón, a színészbüfé felé. Bent, egy hosszú asztalnál három óriás beszélgetett: Apáthi Imre, Balázs Samu, Básti Lajos. Én megálltam az ajtóban, rájuk néztem, köszöntem, de nem tudtam átlépni a küszöböt. Apáthi háttal ült nekem, nem szólt semmit, egy negyed mozdulatot tett felém a fejével, csak a jobb szemét emelte rám, de pontosan látszott a tekintetéből, hogy tudja, miért állok ott dermedten, hogy ezen az úton végigmegyünk mindannyian, ő is ugyanezt élte át, amikor fiatalként Németh Antal szerződtette a Nemzetihez. A tisztelet megbénított.

1_208Bodroginyomdai-131-121059.jpg

Latinovits Zoltán és Bodrogi Gyula (Fotó/Forrás: Corvina Kiadó)

A másik történet?

1956-ban jöttem ki a főiskola Rákóczi úti épületéből, épp arrafelé sétált Gellért Endre, ránéztem, és olyan mélyen hajoltam meg előtte – miközben kiszuszakoltam magamból, hogy „jó napot, tanár úr” –, mint egy főpincér a háború előtt a New York Kávéházban. Gellért éktelenül nevetni kezdett. Évekkel később Nyíregyházán lettem igazgató, és ott rendezett a fia, Gellért Péter. Vele próbáltam megfejteni apja viselkedését. Szerinte én olyan tébolyult tisztelettel köszöntem az apjának, olyan kisfiús elfogultsággal, amin csak nevetni lehetett szeretettel.

Kiveszett a tisztelet mára?

Látok ugyan előadásokat, de nem beszélgetek fiatalabb kollégákkal, nem tudom, mi van. Gyula szerint ez megváltozott. Elfogadom tőle, amit mond és gondol erről.

1_208Bodroginyomdai-202-120928.jpg

Bodrogi Gyula Az ügynök halála főszerepében, Willy Lomanként (Fotó/Forrás: Corvina Kiadó)

Önt mi lepte meg leginkább Bodrogiból a beszélgetéseik alapján? Engem például az, hogy matematikusi pályát szántak neki egykori középiskolai tanárai.

Gyula máig rendkívül okosan értelmezi a világot. Egy titokzatos ember. Ennek a hihetetlen élettörténetnek az egyik nagy jellemzője, hogy a Kaktusz virága és a II. Richárd, a Potyautas és Az ügynök halála mind egyformán szerepet játszanak benne. Mostanság olvastam Arthur Miller önéletrajzát, abban írja, hogy Willy Lomant, az ügynököt, egy jópofa, mosolygós, öreg nagybátyjáról mintázta. A magyar színházi emlékezetben Timár József a nagy Willy Loman. De Miller nem Timárnak írta a szerepet, hanem Bodroginak. Egy jópofa emberből lesz egy tragikus személy. Régi kifejezés, nem tudom, létezik-e még, hogy „all-round” színész, aki minden műfajban, mindes stílusban remek. Egyik szerepféle nem destruálja a másikat, nem piszkítja be, nem öli meg. Ilyen a Bodrogi. Talán ami mégis meglepett benne, hogy a velem való beszélgetést végigcsinálta.

Természetesnek gondolnám barátok között.

Mégiscsak túl vagyunk a nyolcvanon. Gyula meg sokat játszik, sokat próbál, befogott színész. Legalább tízszer voltam nála. Mindig oda volt készítve nekem egy szék, mert tudja, hogy nem szeretek fotelban ülni. Együttműködő zsenialitása a legemlékezetesebb számomra. A színházi munka alapja az együttműködés, de én végül is a beszélgetéseinken csodálkoztam rá arra, hogy a zseniknek is együtt kell tudni működni, nem csupán az epizodistáknak. Gyula leült velem, visszagondolt és hibátlan volt. És nem olyan könnyű hibátlannak lenni. Ő igazi humanista.

Nagyon lehet szeretni, vélhetően azért, mert ő is nagyon tud szeretni.

Békés ember, és a béke nagyobb feladat szellemileg, idegileg, mint a háború, azt kirobbantani és harcolni mindenki gyorsan tud. Én sem szeretem a konfliktusokat.

1_208Bodroginyomdai-137-121101.jpg

Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari (Fotó/Forrás: Corvina Kiadó)

Törőcsik Mari lenyűgöző szeretettel beszél a könyvben Bodrogiról, aki nem mellesleg az első férje volt.

Hogy Törőcsikből az lett, ami, Bodrogiból is az lett, ami, abban kölcsönösen nagy szerepe van mindkettőjüknek. Barátok maradtak egy életre. Néha felhívom telefonon Marit, és a múltkor azt mondtam neki, szóljon, ha nehezére esik a beszélgetés. Azt válaszolta: „Péter, te akkor hívsz engem, amikor akarsz, mert érzem, hogy szeretsz.”

Egy hatalmas színésznő, aki számára az oxigén az, hogy szeressék.

Végtelen a szeretetigénye. És az én igényem, hogy színészt szeressek, úgy tűnik, ugyancsak végtelen. Néhány napja volt Gyula születésnapja, beszéltünk telefonon. Akkor fejezte be a megjelent könyv elolvasását. Nem adtam oda neki kéziratban, összezavart volna, úgyhogy volt bennem egy lámpaláz, mit fog szólni. Azt mondta, szereti a könyvet, mélyen megérintette. Nekem ez a legfontosabb. Ez a könyv főhajtás Bodrogi Gyula előtt. Egy ölelés.

Ki jön majd Bodrogi után? Kiről írja a következő könyvét?

Úgy vagyok vele, ha befejezek egy könyvet, ránézek az íróasztalomra, megállapítom, milyen rendetlen, tele jegyzetekkel, fecnikre írt szavakkal, és akkor elpakolok. Ettől megnyugszom egy percre. A másik percben már nyugtalan vagyok, hogy miről írjak legközelebb. Most a koronavírus megzavart, felborult ez a rendszerem, lassabban rámolok el. Minden nap sétálok, mindig negyven percet gyalogolok, és leginkább azon töprengek, hova jutottam el a könyvekkel, hogy tudjam, mi következik.

Esetleg a színésznők?

Miért gondolja?

Eddig csak férfiak voltak a könyvei főszereplői. Jöhetnének a nők.

Veszedelmeset mond. Jót, de veszedelmeset. Most nem mondok ennél többet.

Léner Péter: Bodrogi

Kiadó: Corvina Kiadó

Megjelenés: 2020. április 3.

A kötet megvásárolható a Líra.hu webáruházában ide kattintva>>>

Léner Péter: Bodrogi – rendhagyó könyvbemutató

Kapcsolódó

Léner Péter: Bodrogi – rendhagyó könyvbemutató

Bodrogi Gyula és Léner Péter beszélget Nyáry Krisztiánnal 2020. április 23-ána 16 órakor a Líra Könyv Facebook oldalán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A Churchill és Garbo bemutatójával nyit újra a Rózsavölgyi Szalon

„A művészet az emberiségben megnyilvánuló nagyság. A művészet túléli a politikát. A művészet mindent túlél.” Ezt Winston Churchill mondja a Churchill és Garbo című darabban, amelyet május 17-én mutat be a Rózsavölgyi Szalon, ezzel újra kinyitva kapuját a közönség előtt.
Színház

Megújult műsorral érkezik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A pandémia és a bizonytalan pályázati támogatások miatt módosul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada – tudatta Barnák László, a fesztivál ügyvezető igazgatója.
Színház

Napokon belül eldőlhet, hogy ki kapja a Nemzet Színésze címet

Törőcsik Mari halálával nem csupán egy kivételes művész távozott, a Nemzet Színészei is kevesebben lettek. Az új tag személyéről várhatóan május 11-én döntenek majd.
Vizuál

Hamarosan a mozikban Gothár Péter új filmje, a Hét kis véletlen

Gothár Péter filmjei érzékeny vizuális és zenei világ megteremtésére vállalkoznak, ezt ígéri új munkája, a Hét kis véletlen is. A filmet május 13-tól előjátsszák a mozik, az országos premiert május 20-án tartják.
Vizuál

A 125. évfordulóján nyitja meg újra kapuit a Műcsarnok

Különleges programokkal ünnepli nyitásának 125. évfordulóját és az újranyitást a Műcsarnok, május 4-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Elhalasztják az Ünnepi Könyvhetet

A 92. Ünnepi Könyvhetet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése döntése alapján 2021. szeptember 2. és 5. között rendezik meg - a tervek szerint a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.
Könyv hír

Kortárs versek a peronon

A Milleniumi Földalatti Vasút rendhagyó módon ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésében egy héten át kortárs költők versei szólnak az állomásokon.
Könyv videó

Heti groteszk: Hirtelen sötét lett

A Fidelio videósorozatában vasárnaponként Koltai Róbert olvas fel egyet Gellért András napjaink problémáit optimista derűvel és tűpontosan megragadó, groteszk novellái közül.
Könyv magazin

„Bébivel az ivóban. Havas lépcső. Villa.” – Előkerültek Pilinszky álmai

A Pilinszky100 jubileumi irodalmi sorozat felvétele kapcsán egy negyven éve lappangó keményfedeles füzet került elő Székesfehérváron. A kéziraton szereplő jegyzeteket és Pilinszky János többoldalas álomleírásait Juhász Anna irodalmár olvashatta először.
Könyv podcast

„Ezt megint nem lehet majd elmesélni” – Mesterházi Mónika a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio április 28-án, szerda este fél 8-kor induló új irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az első adás vendége Mesterházi Mónika költő, műfordító.