Számomra fülkés vasúti kocsiban utazni mindig nagyon irritáló. Pár ember egy bosszantóan kis térben kénytelen együtt lenni. Ha közülük kettő beszélgetni kíván, számíthat rá, hogy azt mindenki hallani fogja a kupéban - s ez már erősen meghatározza, mit és hogyan mond. Szinte elkerülhetetlen, hogy ne akadjon egy nagyszájú személy, aki hozzászól a másik kettőhöz, s máris kitágul a beszélgetés, beszippantja az összes többi utast. Aztán valaki kérdezés nélkül elkezd beszélni magáról, múltjáról, jelenéről. Tolsztoj kisregénye egy ilyen kupéba ültet minket. A beszélgetés során - melyben mindenféle közhelyek hangzanak el a házaséletről - az egyik utasnak elfogy a türelme, és elmeséli, hogyan látja ő az életet, a férfi-nő kapcsolatot, a szerelmet... és azt, hogy ő megölte a feleségét. A vonat robog tovább, robogunk az öreg úrral vissza, a múltba; kérdéseinek válaszába, válaszainak kérdésébe. Akkor kinek van igaza?
Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta (Európa, 2007)
hírlevél
