Az eseményt beharangozó április 3-i sajtótájékoztatón Tornai Szabolcs, a Magyar Napló szerkesztője azt nyilatkozta, a Versmaraton megrendezésével azt tartották a legfontosabb célnak, hogy az esemény tudatosítsa a magyar olvasókban a magyar költészet remekeit. Ahogy a sportban és a tudományban elért csúcsteljesítményeink is világszerte ismertek, ugyanígy Magyarország "költészeti nagyhatalomként" is helyt áll a világban - fogalmazott a szerkesztő. Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy színháza ad otthont a rendezvénynek, majd hozzátette: mi, magyarok többet tudhatunk költészetünkről, mint amennyi abból közvetíthető a világ számára. A magyar költők között ugyanis számos kiváló műfordítót is találhatunk, ugyanakkor mivel a magyar műveket nehéz más nyelvre adaptálni, költészetünk több kijárattal rendelkezik, mint bejárattal. A Versmaraton ennek tudatosításában is segíthet bennünket - zárta gondolatmenetét a színigazgató.
A Versmaraton keretében a rendezvényre látogatók nemcsak hallgathatják a verseket, hanem kezükbe is vehetik őket. A Könyves Szövetség jóvoltából egész napos költészeti kirakodóvásár kíséri a felolvasást a Thália Színház előtt, de meglepően életszerű audiovizuális élményben is részesülhetnek azok, akik április 11-én a Nagymező utcában sétálnak. A színház főbejárata mellett kialakított, hangszigetelt üvegtáblákkal körülépített hangstúdióban a maratonon részt vevő költők fogják felovasni a verseiket, így az érdeklődők a stúdiófelvételt közvetlenül a helyszínről is megtekinthetik. Az MTVA és a Thália Színház együttműködésével létrehozott, Látvány Stúdió elnevezésű terem a Költészetek Napján debütál és a továbbiakban is számos színházi közvetítést és hangjátékfelvételt készítenek majd itt.
A Versmaraton a Kossuth Rádió Vers napról napra című műsorában is hallható lesz, de a rendezvényt a Kossuth Rádió honlapján és a hirado.hu-n is közvetítik élőben. A műsorban elhangzó versek egy részét a Magyar Napló Kiadónál megjelent Az év versei 2012 című antológiában is fellapozhatják az érdeklődők. A Magyar Napló Kiadó, az MTVA, a Magyar Írószövetség, a Magyar Rádió, a Thália Színház és a Könyves Szövetség szervezésében megvalósuló Versmaraton délelőtt 11-től este 11-ig várja az irodalomkedvelő közönséget József Attila születésnapján. A rendezvény ingyenes látogatható.