Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Nem, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulatosan azzal a gondolattal, hogy: »Ugyan, kit érdekelnek ők?«
- hangzott el a köztévé egyik kulturális vitaműsorának intrójában, amely azzal foglalkozott, lehet-e gyógyítani a homoszexuálisokat. Az adás hatalmas vitát váltott ki, az Athenaeum kiadó pedig jól irányzott PR-fogással rá is csapott a lehetőségre, és elküldte a műsor szerkesztőinek és vendégeinek egyik friss megjelenését, Emily M. Danforth regényét, amely hasonló témával foglalkozik. Ezután szabályos olvasáscsata alakult ki a kiadó és a műsor között: utóbbi képviselői postázták előbbieknek Joseph J. Nicolosi Szégyen és kötődésvesztés című könyvét.
(...) a néhai amerikai szakember nevével fémjelzett pszichológiai irányzat képviselői kizárólag olyan, a homoszexualitásukkal megbékélni nem tudó/akaró személyeknek kínálnak (tudományosan megalapozott) segítséget, akik önkéntesen fordulnak hozzájuk
- fogalmaztak.
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése (Fotó/Forrás: Athenaeum kiadó)
Az Athenaeum hivatkozott könyve, a Cameron Post rossz nevelése hibái ellenére is hatásos mű – és nem azért, mert hatásvadász módon mutatja be, mekkora baromság az elvakultság vagy milyen borzalmasak a rossz emlékű átnevelőtáborok.
A főhős, Cameron Post átlagos tizenéves a vidéki Montanában, aki épp csak elkezdi felfedezni szexualitását, amikor elveszti szüleit egy autóbalesetben. A tragédia összefonódik Cameron azon felfedezésével, hogy ő végső soron a lányokat szereti. Az írónő ügyesen szövi össze az identitásválság különböző okait, így olvasóként sem lehetünk soha biztosak, hogy a főszereplő csak saját fájdalmát szeretné enyhíteni, vágyait kiélni, vagy egyszerűen úgy viselkedik, mint minden zavart tinédzser. És valójában nem is kell eldöntenünk. Cameron Post életében több lány is felbukkan, van, akivel viharos szerelmi afférba bonyolódik, mással inkább csak a leszbikusság külső jellemzőit vitatja meg, és olyan is akad, aki számára épp Cameron jelenti azt a tükröt, aki segít neki szembenézni önmagával.
A sztori tele van olyan klisés eseményekkel és szereplőkkel, amelyek tálcán kínálják magukat valami elcsépelt fordulathoz.
Részlet a Cameron Post rossz nevelése című filmből (Fotó/Forrás: IMDb)
Miután Cameron árván marad, távoli nénikéje veszi át a gyámságot felette. Ruth néni régimódi, karót nyelt és mélyen vallásos. Danforth mégsem csinál belőle gonosz mostohát, vagy fanatikus és erőszakos térítőt. Persze ő az, aki az Isteni ígéret nevű táborba küldi Cameront, de nincs benne rossz vagy ártó szándék: egyszerűen tényleg úgy véli, hogy ez a legmegfelelőbb hely egy indentitásválságban szenvedő tinédzser számára. A regény ezzel épp azt igyekszik bemutatni, hogy nem csak velejéig romlott emberek képesek rossz vagy gonosz tettekre - néha elég az is, ha megingathatatlanul hisz valaki az igazában. Még akkor is, ha ezzel csak jót akar - ahogy Ruth néni is.
A tábor is ugyanígy jelenik meg előttünk: egy elnyomó, a lelket bedaráló rendszerként, ami megingathatatlan és kritikát nem tűrő "jó szándékkal" van kikövezve. Persze egyszerűbb lenne egy elnyomó, diktatórikus rendszert ábrázolni, ahol a koncetrációs táborokhoz hasonló testi kínzásokkal, borzalmas körülmények között igyekszenek kiűzni az ördögöt a fiatalokból. Ez lenne a könnyebb út - de az író mást választott. Az Isteni ígéret azért rémisztő, mert néha még az ott lévők is azt érzik, hogy a helyükre kerültek és otthonra leltek. Az egyik vezető például egy érzékeny énekes-prédikátor, aki saját bevallása szerint sikeresen megküzdött a homoszexualitással. Az itt lakók barátokra lelnek és lassan maguk is elhiszik, hogy "meggyógyulhatnak" - ők is bedőlnek ennek a bizonyos "jó szándéknak".
A másik tábori vezetőt, Lydia minden bizonnyal a Száll a kakukk fészkére Ratched nővére ihlette. Azért tud gonosz figuraként kiemelkedni, mert ő az egyetlen, aki egy percre sem kérdőjelezi meg saját igazát és azt, hogy az alkalmazott módszerei hatásosak - ő képviseli ezt a puha diktatúrát, ami nem azonnal eltipor, hanem szép lassan kúszik a bőr alá, felemésztve a táborlakók lelkét. Ez a módszer sokkal félelmetesebb, mintha egyszerű fizikai erőszakkal és agresszióval igyekeznének megtéríteni a fiatalokat.
Lydián kívül azonban a Cameron Post rossz nevelésében szinte mindenki bizonytalan: magában, az érzéseiben, abban, hogy helyes-e amit tesz.
Részlet a Cameron Post rossz nevelése című filmből (Fotó/Forrás: IMDb)
A regény azt mutatja be, hogy az igazán rossz dolgok akkor történnek, amikor az ember elveszti ezt a kételkedését, és eltéríthetetlen meggyőződésévé válik, hogy az egyetlen helyes dolog az, amit ő tesz.
Bár a visszafogottsága életszagúvá teszi a művet, sokat ront annak drámaiságán: a cselekmény lassan vánszorog, a főhős életét megváltoztató tragikus események pedig súlytalanná válnak. Bár Cameron szimpatikus, az érzékeny narrálás pedig közel hozza figuráját, nincs ellenpólusa. Senkit sem utálunk, nincs igazán meghatározó antihős, rajta kívül egyetlen karakter sem vált ki belőlünk érzelmeket.
A regényből tavaly készült film Chloe Grace Moretz főszereplésével, ami elnyerte a zsűri díját a Sundance Filmfesztiválon.
A regény körülbelül fele-fele arányban foglalkozik Cameron leszbikus kalandjaival és montanai életével, valamint a tábori eseményekkel. Előbbi nemcsak szórakoztatóbb, de sokkal érzelmesebb és érzékenyebb is. A film azonban szinte teljes egészében a táborban játszódik, és a főhős élete is csak flashbackekben elevenedik meg. Dramaturgiailag abszolút érthető döntés, azonban ezzel pont Cameron jellemfejlődését lúgozták ki, vagyis a könyv legjobb részét.
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Athenaeum kiadó, 2018
fordította: Todero Anna
Fejléckép: Részlet a filmadaptációból (forrás: IMDb)
hírlevél
