Könyv

Meghalt Zelei Miklós

2021.10.28. 12:30
Ajánlom
A neves író-újságírót élete 73. évében érte a halál – tudatta a szomorú hírt a családja

Zelei Miklós 1948. november 8-án Kiskunhalason született. Pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét kötet született.

A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényekben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvük máig hivatkozási alapmű.

A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg, és jelentősen hozzájárult az ikerfalvak közötti határnyitáshoz. A Nagyszelmenc és Kisszelmenc tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja. Munkásságát többek között Pro Literatúra Díjjal, Külhoni Magyarságért Díjjal, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Fejléckép: Zelei Miklós (Szigetváry Zsolt / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Könyv ajánló

Nádas Péter, Spiró György, Háy János és a mesterséges intelligencia is érkezik a Tavaszi Margóra

A Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál április 4-6. között újra a margitszigeti Kristály Színtéren várja az olvasókat. A fesztivál idén a hagyományok és az innováció találkozását helyezi középpontba, olyan témákkal, amelyek beépülnek a mindennapjainkba.
Könyv magazin

Beleolvasó – Viola Ardone: A nagy csoda

Viola Ardone a világsikerű Gyerekvonat – amelyből a Netflix készített azonos címmel filmet – és az Oliva Denaro című kötete után A nagy csodával zárja a huszadik század délolasz történelméről szóló regényeinek sorát. Olvasson bele ön is!
Könyv hír

Christoph Ransmayr lesz a PesText vendége

Ismét több világhírű szerző látogat Budapestre május 7–10. között. A Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajló PesText kiemelt fellépője lesz Christoph Ransmayr, a kortárs német nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja.
Könyv hír

Veszprémi Szilveszter kapja az idei Sziveri János-díjat

A Sziveri János Társaság indoklása szerint Veszprémi Szilveszter költészetében rétegzetten, finoman nyúl a cigány mese- és irodalmi hagyományhoz, a családi mesekincstárhoz, a családi mítoszokhoz, a szülőkről a gyerekre szálló nomadikus világkép gesztusrendszeréhez.