Könyv

Megjelent Mandel Róbert új könyve

2010.12.01. 16:02
Ajánlom
Olyan klasszikus és romantikus hangszercsodákról, hangszertalálmányokról szól a kötet, amelyek többségét még a zenetudósok sem ismerik.

Mandel Róbertnek ez a harmadik könyve e témában, az Elektrofon hangszerek és a Magyar népi hangszerek után ez az írás is a Kossuth Kiadónál lát napvilágot. Az anyaggyűjtés során a szerző végigjárt számos szabadalmi hivatalt, főként németeket és amerikaiakat, ugyanis "egy feltalálói leírásnál semmi sem adhat pontosabb tájékoztatást a hangszer működéséről" - mondta el az MTI-nek. Ezeknél a hangszereknél abszurd ötletek és álmok valósultak meg, amelyek valószínűleg a zenészek konzervativizmusa és rövidlátása miatt nem terjedek el. "Akadtak kivételek, Liszt Ferenc például az egyik leglelkesebb támogatója volt az újdonságoknak. Paul von Jankó magyar arisztokrata származású fizikus 12 oktávos klaviatúráját 3 sorban egymás fölött helyezte el. Ezen könnyebben lehetett egymáshoz közeli akkordokat megszólaltatni, szinte mozdulatlanul lehetett így játszani. Liszt megtanult játszani ezen a billentyűzeten és azt mondta, hogy ez a jövő hangszere. Nem lett. Vagy a konkáv klaviatúra, ami annyit jelent, hogy a billentyűzet egy félköríven van, és a centrumában ül a muzsikus. A Bösendorfer erre egy külön gyári részleget hozott létre, de fölöslegesen, a konkáv zongora nem lett kelendő" - sorolta a példákat Mandel Róbert.

Szerinte a hangszerhistória arra is rámutat, hogy napjaink - bármilyen tárgyú - találmányaira érdemes jobban figyelni. Arra a kérdésre, hogy hiányát érzi-e egy olyan budapesti hangszermúzeumnak, mint amilyenek Párizsban, Bécsben, Brüsszelben és Berlinben nagy idegenforgalmi vonzerőt jelentek, azt válaszolta: kiállítóhely még akadna, a baj az, hogy fantasztikus hangszerkincsek vannak Magyarországon méltatlan körülmények között. Restaurálásuk lehetséges lenne, ha az ország fordítana ezeknek az értékeknek a megőrzésére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Marton László

A Vígszínház egykori igazgatóját hosszú, méltósággal viselt betegség után érte a halál. 76 éves volt.
Zenés színház

Gyerekszereplők mesélnek a távozó Billy Elliot musicalről

Az évek során több gyerek is játszott a musicalben, amelyre szeptember 22-én lejár az Operaház szerződése. Búcsúzóul nézd meg, milyen volt a darabban játszani.
Klasszikus

Ők a Bartók Világverseny finalistái

Balogh Ádám, Peter Klimo és Szokolay Ádám jutott be a Zeneakadémia által szervezett Bartók Világverseny szombati nagyzenekari döntőjébe.
Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv gyász

„Összeurópai tekintély volt” – Így búcsúztatják Konrád Györgyöt a németek

A német sajtó számos jelentős orgánuma nekrológgal emlékezett meg a hét végén Konrád Györgyről. A Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus szeptember 13-án, pénteken hunyt el.
Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Könyv hír

Elhunyt Konrád György

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
Könyv magazin

Író, orvos, zenekritikus - 100 éve hunyt el Csáth Géza

A Nyugat egyik nagyreményű tehetsége, az egyik első hazai freudista mindössze harminchárom éves volt, amikor 1919. szeptember 11-én öngyilkos lett.
Könyv ajánló

Igyon egy pohár bort csütörtökönként kortárs alkotók társaságában!

Márciusban kezdődött a Vylyan Pincészet irodalmi est sorozata, amelynek során a kortárs magyar irodalom szereplőivel és Debreczeni Mónikával, a Vylyan birtokigazgatójával beszélgetett Juhász Anna, irodalmár. A művek neves magyar színészek tolmácsolásában hangzottak el. A programok szeptemberben is folytatódnak, a két utolsó vendég író Dragomán György és Szabó T. Anna lesz a Magvető Caféban.