Ladik Katalin: Idővitorla (Fotó/Forrás: Forum Könyvkiadó)
Ladik Katalint eredetileg színészként ismerték meg sokan (előbb az Újvidéki Rádió munkatársa, majd 1992-ig az Újvidéki Színház színésze volt), míg mára a költészet, a hangköltészet és a képzőművészet határait feszegető sokoldalú művésszé vált. Műveiből vásárolt már a londoni Tate, és a New York-i MoMA is,
2016-ban Yoko Ono neki ítélte a Lennon Ono-békedíjat, amelyet korábban olyan művészek kaptak meg, mint például Ai Wei Wei, Anish Kapoor, vagy Olafur Eliasson.
A Kassák- és József Attila díjas művész verseit most kiadója, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gyűjtötte össze Idővitorla címmel. Ajánlásában a szintén költő, újságíró Bíró Tímea így ír Ladik Katalin verseiről: „...hatvan éve szólnak hozzánk, rítusokká válnak bennünk. Ez alatt a hosszú idő alatt bebizonyosodott, hogy
a teljes ladiki élmény átéléséhez minden érzékszervünkre szükség van.
A gazdag képiségnek köszönhetően látjuk, ízleljük a költeményeket, olvasásuk közben érezzük a különféle illatokat, kitapinthatóvá válik a fájdalom, az eufória, és természetesen halljuk a költőnő fáradhatatlan, folyton megújuló hangját.”
Ladik Katalin: Idővitorla, pókliget
Havazik az élet. Porhóvá zúz
érzésemléket, kirajzolja a téridő
rostjait, melyekből megalkotott engem,
miként én is őt.
Átzuhan rajtam,
örvénylő életlétra,
fehéren izzó csontjaim között.
Ami anyag voltam, fényfonállá lett,
éhező, felhasogatott életsötét.
Érzéstérkép fáj járataimon,
hol az üresség is én vagyok.
Áthullnak rajtam az álmok,
a vérjel, ragaszkodás, újjászületés.
Elszüremlik belőlem az idő,
összecsukódik árnyékom,
ám ijedtfeszesen, de megtart még
a körkörös,
engem figyelő gyönyörsötét.
Fejléckép: Ladik Katalin / fotó: Forum Könyvkiadó
hírlevél
