Könyv

Megmenekülhet Esterházy Péter egykori otthona

2024.05.22. 12:55
Ajánlom
Alkotóházként születhet újjá a 2016-ban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író egykori, rómaifürdői családi háza – adta hírül a 444.

Óbuda polgármestere, Kiss László május 22-én, az Esterházy család házának kertjében tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az önkormányzat megveszi az eladásra kínált ingatlant – olvasható a 444 híradásában.

A tervek szerint a magyar irodalomtörténeti szempontból is fontos házat ezután átadják egy alapítványnak, amely a jövőben alkotóházat működtet majd a Rómaifürdőn található épületben. Az alapítvány kezdeményezői között van Dragomán György és Vámos Miklós is.

442484684_10229329180586396_5003581819559920206_n-124816.jpg

Dragomán György (Fotó/Forrás: Gyürke Kata)

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy az egyik legnagyobb magyar internetes ingatlanhirdető portál oldalán bukkant fel Esterházy Péter egykori otthona,

az új tulajdonos pedig akár társásházzá is alakíthatná a 2016-ban elhunyt író legendás rómaifürdői házát.

A hírre akkor felfigyelt Dragomán György is, aki Facebook-oldalán felvetette, hogy Thomas Mann villájához hasonlóan az Emőd utcai épületet is alkotóházként kellene működtetni. Ez az elképzelés tűnik most megvalósíthatónak. Dragomán a sajtótájékoztatón azt mondta – idézi a 444 –, hogy már eddig is sokan jelezték a támogatási szándékukat.

Fejléckép: Esterházy Péter egykori, Emőd utcai otthonának belső tere (fotó: Gyürke Kata)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Emlékházként születik újjá Csoóri Sándor szülőháza

A 95 éve született művészre emlékező irodalmi esten jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, hogy emlékházzá alakítják Csoóri Sándor zámolyi szülőházát.
Könyv podcast

„Mi is a Móra-mesekönyveken nőttünk fel” – Lovász Andrea és Kovács Zsanett a Lírástudók vendége

A két Lottin, a Búvár Zsebkönyveken, Janikovszky Éva vagy Kormos István meséin generációk nőttek fel, de a Móra Könyvkiadó az utóbbi évtizedekben újjáalakult a gyerekek, a fiatalok és a pedagógusok érdekében. Ezúttal a kiadó főszerkesztőjét és marketingvezetőjét hívtuk meg podcastunkba.
Könyv magazin

Vámos Miklós: Történelmi időket élünk

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az orosz újságíró, Mihail Zigar Az Ukrajna lerohanásáig vezető út című könyvét ajánlja.
Könyv hír

Átadták a Baumgarten-emlékdíjakat és -jutalmakat

Mások mellett Szilasi László, Földényi F. László, Schillinger Gyöngyvér, Hegedüs Vera és Németh Gábor is átvehette a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület elismerését január 29-én.
Könyv magazin

„Nincs szebb könyv szívnél s léleknél” – 10+1 idézet a 75 éves Vámos Miklóstól

Elegáns humor, szelíd bölcsességek, elmés szójátékok és megannyi megszívlelendő gondolat – számos oka van, miért érdemes olvasni Vámos Miklós könyveit. A Prima Primissima Díjas író, lapunk állandó szerzője ma ünnepli 75. születésnapját. Ez alkalomból legkedvesebb idézeteinket válogattuk össze.