Könyv

Megnyitotta kapuit a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója

2021.10.20. 13:30
Ajánlom
A 73. Frankfurti Könyvvásárt a járványhelyzet miatt hibrid formában és szigorú szabályok mellett rendezik meg.

A díszvendég Kanada is rendhagyó módon vesz részt az eseményen, a frankfurti nemzeti stand mellett felállítottak egy virtuális pavilont is, ahol online rendezvényekkel várják a látogatókat. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb szerzője, Margaret Atwood például kanadai otthonából, Skype-on jelentkezett be a megnyitó ünnepségen.

Atwood beszédében kiemelte, a világjárvány megmutatta, hogy az irodalom létfontosságú, Olaszország pedig követendő példa, hiszen a karantén idején is a rendszerszintű fontosságú szolgáltatások közé sorolta a könyvesboltokat, melyek így a gyógyszertárakhoz hasonlóan nyitva tarthattak.

Az október 24-ig tartó könyvvásáron 80 ország 2000 vállalkozása vesz részt kiállítóként – könyvkiadók, terjesztők és irodalmi ügynökségek egyaránt –, és csaknem 300 szerző mutatkozik be új vagy első munkájával.

A nyitónapon adták át a német nyelvterület egyik legrangosabb elismerésének számító Német Könyvdíjat is, a 25 ezer euróval járó elismerést Antje Rávik Strubel német író kapta Blau Frau (Kék asszony) című regényéért. A mű egy fiatal nő történetét mesél el, aki az ellene elkövetett nemi erőszak emlékei elől menekül.

A rendezvény háromnapos szakmai programsorozatát könyvvásár követi könyvbemutatókkal, felolvasásokkal, pódiumbeszélgetésekkel és író-olvasó találkozókkal. Az idei Frankfurti Könyvvásár egyben az újrakezdés jegyében is zajlik, hiszen a tavalyi szemlét csak online formában tudták megtartani.

GettyImages-1347455243-132644.jpg

Jürgen Boos, Shila Behjat, Dmitry Glukhovsky, Raul Krauthausen, Karin Schmidt-Friderichs és Wolfgang Bergmann a Frankfurti Könyvvásáron (Fotó/Forrás: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary)

Jürgen Boos a fesztivál igazgatója a könyvkiadás történetének egyik legnagyobb megpróbáltatásaként jellemezte a járványt, amely egyben világossá tette azt is, hogy a szakma „ellenállóképes, kreatív és innovatív”. A direktor ugyanakkor óvatosságra int, és a fesztivál szervezői is a legnagyobb biztonságra törekszenek: a zsúfoltság elkerüléséért szellősebben helyezték el a standokat és napi 25 ezer főben maximalizálták a látogatók létszámát. Ezen felül a rendezvény területén kötelező a maszkviselés.

Fejléckép: Jürgen Boos, Dmitry Glukhovsky író és Karin Schmidt-Friderichs a Frankfurti Könyvvásáron (fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Könyv hír

A kortárs magyar irodalom elismerésére alapított díjat az Esterházy Magyarország Alapítvány

Az Esterházy Irodalmi Díjat a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok között osztják ki. Az elismerést első alkalommal idén szeptemberben adják át a shortlistre felkerült szerzők valamelyikének.
Könyv hír

Akár már szeptembertől megkezdheti működését az Esterházy Péter-alkotóház

Várhatóan már ősszel megérkezhetnek az első vendégek Esterházy Péter egykori családi házába, amelyet a közösség jelentős támogatásával irodalmi alkotóházzá alakítanak. Az épületben zajló munkálatokról, a jövőbeli tervekről Vámos Miklós és Dragomán György árult el részleteket.
Könyv gyász

Elhunyt Mario Vargas Llosa

A Nobel-díjas író, esszéista, újságíró és irodalomkritikus halálhíréről családja számolt be. A perui művész, aki műveiben a hatalom és a totalitarizmus bűneivel vetett számot, 89 éves volt.
Könyv ajánló

„Neszez a múlt, nem múlik semmi el” – új verseskötettel jelentkezik Tóth Krisztina

Május 21-én a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg Tóth Krisztina legújabb verseskötete Szeleknek fordít címmel, amelyben az elmúlt öt év során keletkezett költeményeit olvashatjuk.