Könyv

Megszólal a múlt: Szűcs Krisztián a dalok mögé néz első könyvében

2026.04.02. 10:15
Ajánlom
Van egy pont, amikor a dalok már nem csak megszólalnak, hanem vissza is kérdeznek, amikor harminc évnyi sor, refrén és félreérthető mondat elkezd történetté összeállni. Innét indul Szűcs Krisztián Utazás a kegyetlenbe című, frissen megjelent novelláskötete is: egy zenei körutazás a művész koponyája körül, ahol a dalszövegek keletkezéstörténete időutazássá válik, a szöveg pedig vizualitással telítődik.

Szűcs Krisztián a magyar alternatív könnyűzenei színtér egyik emblematikus figurája, neve a 2000-es évek elején vált szélesebb körben ismertté, amikor megjelent az általa alapított Heaven Street Seven Cukor című, mára klasszikussá vált nagylemeze, amely nemcsak idehaza, hanem Európa-szerte is népszerűvé tette a zenekart. A későbbi években számos formációban hallhattuk őt: a kezdeti időszakban közreműködött a Neóban és Yonderboi projektjeiben is, majd később a Rájátszás irodalmi-zenés kezdeményezésének meghatározó résztvevője lett. Gyakran láthatjuk a Budapest Bár színpadán, miközben a Rühös Foxi nevű punk-rock zenekarával is fellép. Műfaji sokszínűségét jellemzi, hogy 2021-ben Beck Zoltánnal Másnap címen dolgozta fel Cseh Tamás és Csengey Dénes befejezetlen dalait, az utóbbi években pedig egyre nagyobb hangsúlyt kapnak szólóprojektjei.

„Minden modoroskodó hülyesége ellenére is mond valamit a jelennek” – Szűcs Krisztián a Dél-Amerikáról

Kapcsolódó

„Minden modoroskodó hülyesége ellenére is mond valamit a jelennek” – Szűcs Krisztián a Dél-Amerikáról

A Heaven Street Seven egykori frontembere saját bevallása szerint egy óráig röhögött saját magán, miután megírta az együttes egyik legnagyobb slágerét. A Fidelio Dalok nyomában című sorozatában ezúttal Szűcs Krisztiánt kérdeztük.

A Cser Kiadónál megjelent novelláskötete – vagy ahogy a szerző nevezi: sznobellák gyűjteménye – nemcsak egy zenekari korszak lenyomata, hanem Szűcs Krisztián életének személyes térképe is. A könyvet saját fotói egészítik ki, tovább erősítve azt az érzetet, hogy itt nem puszta visszaemlékezésről, hanem egy privát archívum feltárásáról van szó. Az Utazás a kegyetlenbe íve a gombfocitól és a rock and rolltól a bombatölcséreken át egészen a konyhában huszonöt évig őrzött Skoda Octavia-motorblokkig vezet, majd tovább a megbocsátás és a bocsánatkérés kérdéseihez – olvasható a kiadó közleményében. A szerző pedig a történet törzsét szolgáltató témákat úgy foglalta össze: haza, család, britpop, OM és punk, a bennünk szunnyadó Cseh–Bereményi-hagyomány felszabadítása, gyerekkor majd kisvártatva gyerekkor gyerekkel.

SZUCS_Mockup-094211.jpg

Szűcs Krisztián: Utazás a kegyetlenbe (Fotó/Forrás: Cser Kiadó)

„Minden a dalokkal kezdődik. Ez a könyv is úgy indult, hogy megírom a dalszövegeim történetét, ihletforrásait, anekdotáit. Aztán kinyílt a szelence és világos lett, hogy egyre tágabb értelmezésben vett dalszöveg-keletkezéstörténet jön létre, és így mintegy magától kialakult a sznobella mint műfaj. Hiszen egy dalszöveget nagyon áttételesen és kacifántosan is megihlethet az ember saját élete, vagy az, amit a másokéból lát, vagy a táguló univerzum, vagy a csajok.

Tulajdonképpen ez a könyv ezeknek az összekuszált zsinegeknek a kibogozási kísérlete.

Ha éppen mondjuk apámról szól a dal, akkor kénytelen vagyok a mélyére menni a családi mintázatnak, a sok értelemben vett örökségnek. Ha ifjúkori zsengékről van szó, akkor arról is szólni kell, hogy mi számomra a zenei-szellemi ősforrás. Ha az első zenekari próbálkozások kerülnek szóba, akkor jobban bele kell menni a 90-es évek elejébe. Ha a főiskolai varázslatos évek a középkori városkában, akkor azt is meg kell fejteni, hogy hogyan lettünk önjelölt ködlovagok. Ha a koncertélmények az áhított Nyugaton, akkor meg kell egy kicsit fejteni, hogy miért van olyan iszonyú távol az, ami úgy tűnik, mintha az orrunk előtt lenne. És végül, ha egyszer már elmondom, hogy utálom a lángost, akkor azt is el kell árulni, hogy miért imádom. Mindezekhez pedig a referenciapontként használt dalszövegek is itt vannak” – idézi a kiadó közleménye Szűcs Krisztiánt.

Mint írták, a művész csaknem harminc éve írja és énekli azokat a dalokat, amelyeken generációk nőttek fel. A kiadó szerint a sznobellák mindenki számára kapaszkodót jelentenek, hiszen ezeknek az élményeknek mindannyian szereplői, alkotói voltunk, azon korosztály számára pedig felszabadító nosztalgiát jelent, amely részese lehetett a kétezres évek legendás budapesti éjszakai életének. Ez a közös tapasztalat szövi át a könyv történeteit: nemcsak háttérként, hanem belső tájként, amely ennyi év távlatából újra és újra felépül bennünk – visszavágyással, emlékezéssel, időnként óhatatlan múltidézéssel.

Szűcs Krisztián: Utazás a kegyetlenbe

Kiadó: Cser Kiadó
Megjelenés: március 31.
Oldalak száma: 256

A kötet előrendelhető a Líra webáruházában>>>

Fejléckép: Szűcs Krisztián (forrás: Krézi Srác 25 turné)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Könyv ajánló

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.