Könyv

Megvan az alternatív irodalmi Nobel-díj győztese

2018.10.13. 11:40
Ajánlom
Maryse Condé francia guadeloupe-i írónő kapja az Új Akadémia által alapított, alternatív elismerést.

A svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből létrejött új testület az után alakult meg, hogy kiderült: a Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémián kitört botrány miatt legalább egy évvel elhalasztják a 2018. évi irodalmi díj átadását.

Munkáiban a gyarmatosítás pusztításait, a gyarmatosítás utáni káoszt olyan nyelven fogalmazza meg, mely egyszerre precíz és magával ragadó

GettyImages-627623746-113814.jpg

Maryse Condé (Fotó/Forrás: Eric Fougère/VIP Images/Corbis via Getty Images Hungary)

Így indokolta döntését az Új Akadémia. A francia anyanyelvű Condé kiemelkedő művei között szerepel a szálemi boszorkányperekkel foglalkozó Moi, Tituba, Sorciere.Noire de Salem (Én Tituba, Szálem fekete boszorkánya) című és a nyugat-afrikai Bambara-birodalom történetét feldolgozó 1980-as Segu című regénye.

A 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását májusban halasztották el, a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson és férje, Jean-Claude Arnault botránya miatt. Az akadémián lezajlott belső vizsgálat szerint Arnault számos nőt szexuálisan zaklatott, és szexuális erőszak miatt vádat is emeltek ellene. Az is kiderült, hogy költő felesége révén, aki tagja volt a díjat odaítélő testületnek, éveken át még a díjazottak bejelentése előtt kiszivárogtatta a nyertesek nevét.

A botrány miatt a Svéd Akadémia számos tagja, köztük az elnök is lemondott, a testületben új szabályokat vezettek be, és a díj presztízsének megőrzése érdekében egy évvel elhalasztották az idei kitüntetés átadását. "Azért alapítottuk meg az Új Akadémiát, hogy emlékeztessük az embereket: az irodalomnak és a kultúrának a demokráciát, az átláthatóságot, az együttérzést és tiszteletet kell hirdetnie privilégiumok, arrogáns előítéletek vagy szexizmus nélkül" - fogalmaztak közleményükben az akadémia megalapításakor a tagok.

A testület korábban bejelentette, hogy december 11-én, egy nappal a díj ünnepélyes átadása után az Új Akadémia feloszlik.

Az Új Akadémia felkérte az összes svéd könyvtárost, hogy nevezzen alkotókat az elismerésre. A világ minden tájáról lehetett pályázni a díjra, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két megjelent könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg. A nevezések lezárulta után az Új Akadémia nyilvános szavazást indított, és a négy legnépszerűbb szerző került a zsűri elé.

Megvannak a botrányok miatt létrehozott alternatív irodalmi Nobel-díj jelöltjei

Kapcsolódó

Megvannak a botrányok miatt létrehozott alternatív irodalmi Nobel-díj jelöltjei

Neil Gaiman brit, Murakami Haruki japán, Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai írót jelölte az alternatív irodalmi Nobel-díjra a svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből alakult testület, az Új Akadémia.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Történetek múltból, jelenből és Hollywoodból – januári könyvajánló

Őszinte színészportré, Hollywood és a magyar alkotók kapcsolatát feltáró monumentális kötet, lebilincselő regények vagy épp ritka történelmi dokumentum – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Könyv hír

Megmenekült a rovarinváziótól sújtott Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

Nyolc hónapnyi megfeszített munkával megmentették a rovarfertőzést szenvedett főkönyvtár egyedülálló állományát. Január 20-án az utolsó megtisztított könyvek visszahelyezésével szimbolikusan újra használatba adták az apátság könyvtárát.
Könyv podcast

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Könyv ajánló

Janikovszky Éva 100 – az egész ország együtt ünnepelheti az író életművét

Megújult kötetekkel, magyarországi és határon túli rendezvényekkel, színházi bemutatóval és animációsfilm-premierrel, valamint egy kórusmű ősbemutatójával is tisztelegnek Janikovszky Éva író emléke előtt.
Könyv hír

Krasznahorkai László-konferenciát rendeznek Gyulán

A Gyulai Várszínház és a Bárka folyóirat január 22-én, A magyar kultúra napján Krasznahorkai László tiszteletére konferenciát és felolvasóestet rendez. A program ingyenes.