1897. március 23-án született Eperjesen Hamvas Béla. Élete és életműve máig csak bizonyos olvasói rétegek számára vált ismertté, noha személye és gondolatai, írói munkássága megkerülhetetlen a magyar kultúrában - mégis, nehéz besorolni bármilyen egynemű kategóriába. Akik szeretik, azoknak napi olvasmány és útmutatás, akik még nem ismerik, azoknak felfedezendő univerzum. Különleges sorsa és páratlan szellemi látótere, hite, műveltsége és írói, nyelvi zsenialitása szellemi örökségünk legnagyobb alakjai közé emelik.
Saját magát így mutatja be az Anthologia Humana című kötetéhez írt önrecenziójának-öninterjújának egy rövid részletében:
„Hamvas Béla, a szerkesztő, a magyar irodalom különös alakja. Irodalom? Mindjárt itt baj van. A szépírók inkább tudósnak tartják, a tudósok azonban szépírónak. Az esszéisták filozófusnak mondják, a filozófusok esszéistának, a művészek inkább gondolkozónak, a gondolkozók inkább művésznek. Írásainak feltűnő jellege, hogy egészen egyszerű dolgokat, úgy látszik, elvontan, viszont egészen elvont dolgokat hihetetlen egyszerűséggel, közvetlenül és világosan fejez ki."
Hogyan lehet a XXI. századi ember számára közelebb hozni e szellemóriás bölcsességeit?
Erre vállalkozik az írói hagyatékot, a művek szerzői és kiadási jogaival együtt őrző Hamvas Béla Hagyatékkezelő, amelynek szerves része a Hamvas munkásságát 1994 óta megjelentető Medio Kiadó. Az ő gondozásukban jelenik meg az író 125. születésnapjára készülő új hangoskönyv is, amely Hamvas Béla és felesége Kemény Katalin műveiből válogat. A Szépség istennői először az Ünnepi Könyvhéten lesz kapható.
Hamvas Béla (Fotó/Forrás: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.)
A kiadó az elmúlt években Hamvas Béla nagyesszéinek kiadását az eredeti kéz- és gépiratok alapján bemutató kiskönyvtár-sorozatot indított, a hagyaték gondozója, Palkovics Tibor szerkesztésében. Itt jelent meg az Unicornus című írás is (nem elírás; Hamvasnál ebben a régiesebb formában szerepel a szó), továbbá a Sziget, a Mágia-szutra és a kevesek által ismert (1943 óta publikálatlan) Platón-fordítások is.
Tavaly, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg az Anthologia Moderna - irodalom, filozófia + film - című válogatás kötet is, amely 45 klasszikus író, filozófus, köztük Hamvas Béla műveinek részleteiből nyújt válogatást, mellette 11 kisfilm QR kódja és fotói is megtalálhatóak a kötetben. A kötet szerkesztője, Katona Zsuzsa több válogatáskötetet, hangoskönyvet és életrajzi filmet is készített Hamvas Béla munkásságáról, köztük a 2020-ban megjelent Önmagunk teljessége című kötetet, vagy a Nevezetes névtelen című dokumentumfilmet. A nem hagyományos, fikciós jelenetekkel, eredeti dokumentumokkal, és archív képsorokkal készített film felidézi a tragédiákkal terhes életútat és a kivételes szellemi horizontot megnyitó életművet. Az alkotás ITT érhető el.
Hamvas Béla: Sarepta (részlet)
„Ha utópiámat meg kellene határozni, azt mondanám, hogy az a bölcsek és a szép nők országa. Ezek a kedvemre való teljes tudatú emberek. A teljes tudatot viszont a legszívesebben azokkal a szavakkal határoznám meg, hogy az minden pillanatában örökkévalóságra kötelez. Az élet győzelme, ha sikerül többet és nagyobbat teremtenie, mint önmaga. Ez az életnél magasabb és gazdagabb, a szellem és a szépség. Bölcseknek és szép nőknek nincs hiányérzetük, s ezért nem akarnak behozni semmit, s ezért nem irigyek, nem féltékenyek, nem félnek, s ezért nem zavarodnak meg és nem tévednek el. Az egyetlen, ami előtt a teljes tudatú férfi meghódol, a szépség, és az egyetlen, ami előtt a teljes tudatú nő meghódol, a szellem. A szellem hódolatát gyengédségnek hívják, a szépség hódolatát odaadásnak.
Dicsőítem azt, ami kemény, mint a gyémántkristály, és megfoghatatlan, mint a jázminillat. Szerelem és matézis. Vagy ami ugyanaz, metafizika és szenvedély.”
Hamvas Béla: Pythia (részlet)
„A szerelem a megkettőződés varázslatának enthuziazmusában az eredeti egység helyreállításának szenvedélye. Minden szerelem önmagában ezt az eredeti egységet forralja. Amennyiben férfi vagyok, szellem vagyok és teremtő hatalom, - amennyiben nő vagyok, lélek vagyok és megérintett vagyok, - és mind a kettő vagyok e testben, amelyben a teremtő hatalom szellemi égszínkék erejét és az érintettség vörös tüzét megvalósíthatom.”
Hamvas Béla (Fotó/Forrás: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.)
Hamvas Béla: Az androgünosz, Scientia Sacra III. (részlet)
„A férfival szemben a nő mindig természet, konkrét, mindig intim, mindig az időben marad és a földön. A nő halhatatlansága a mulandóságában van. Ezért női minden, ami ének és tánc, gyümölcs és virág, étel és ruha, évszak és hangulat, érzelem és gondolat, társadalom és test. Mindaz, ami eltűnik és pedig nyomtalanul.
Az örök és az elmúlhatatlan éppen ebben az illanó mulandóságban van: abban, hogy megfoghatatlan és mindig konkrét és közeli, és egyszer van és soha többé, és itt van és sehol másutt nincs, és nem is lehet, és megismételhetetlen és egyszerű, mint a levegőben elolvadó hópehely.”
Hamvas Béla: Levelek a Magyar Hyperionból (részlet: A világ hazahívása. Életműsorozat 33. kötet)
„Édes és meleg pillanatok: érzem, hogy mindenem kívül van. Kívül, a fákban, a kertben, a házban, az égen. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nem köt sem cél, sem akarat. Átfúj rajtam a szél és átsüt a nap, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás, amin a világ szépsége megtörne. Igen: – nincs lelkem. S ilyenkor megértem, hogy miért lehettem éppen én az, aki megtörtem azt a kényszerűséget, ami a szellemet itt ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent.”
Hamvas Béla: Unicornus (részlet)
„Életem legnagyobb nehézségéről szeretnék beszámolni. Reggel, amikor felébredek, önkéntelenül a tegnapi napot akarom megismételni. Minden nyáron a tavalyit. Minden gondolatomban az előbbit. Életemben az apámét. Ismételni. Örökké ismételni.
A világegyetem keringésében élünk és mindnyájan örökké keringeni akarunk. Fölkelni, mint a nap és lenyugodni és ismét fölkelni. Kitavaszodni és megérni és a hó alatt szundikálni és megint kitavaszodni. Élni, a halálban erőt gyűjteni és újraszületni.
Életem legnagyobb összeütközése a mindig újjal volt. A pillanattal. A váratlannal, a kényelmetlennel, a kiszámíthatatlannal, a meghökkentővel. Ez volt az, ami gondolkozásra kényszerített. A thaumadzein – a megrendítő. Mindig ismételni akartam. Keringeni. És a pillanatban levő mindig új rázott fel. Amíg rájöttem, hogy két különböző világról van szó.
Az ismétlés világa a törvényé, a kiszámíthatóé, a reinkarnációé. A körben való mozgás. A mindig új világa pedig a szabadságé, a személyiségé, a kiszámíthatatlané, a kegyelemé. Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára."
Hamvas Béla: Katha-upanisad, Az ősök nagy csarnoka I. (részlet)
„Minden civilizáció azzal kezdődik, hogy Prométheusz az égből lehozza a tüzet. Mert azzal kezdődik, hogy többet tud, mint pusztán a létért marakodni. Tudni kezd valami fölött rendelkezni, ami azelőtt vakon elragadta. Világos elmével irányítja azokat az erőket, amelyek azelőtt korlátlanul uralkodtak rajta... Amit Prométheusz lehoz, az az önmegtagadás tüze, és az istenek a rablót azért büntették meg, mert e tűz révén most az emberek olyan tökéletes tudáshoz jutottak, amely az istenekével egyenlő. A „tapasz" hű gyakorlata a mindentudáshoz vezet, vagyis a mindentudás forrása az önmegtagadás. Ezért a világon a legnagyobb dolog az áldozat."
Hamvas Béla (Fotó/Forrás: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.)
Hamvas Béla: A halottasének (részlet)
„Ahhoz, hogy az ember a hangban égő világba szóljon és zenét csináljon, mint a sirály szárnyának suhogása s az árbockötelek között a szél süvítése, nem kell akarat. Ami kell, az annál sokkal egyszerűbb. Ha tanítványaim elhallgatnának, szól az evangélista, a kövek kezdenének el üvölteni.
Egészen bizonyos, hogy a zenéhez semmiféle tervszerűség, szándék, felkészültség, céltudat és szubjektív mozzanat nem szükséges, sőt fölösleges is.
Valamilyen torkon ragadóan és lenyűgözően rettenetes, valami lélegzetelállítóan emberfölötti és földöntúli az, ami kell. Minden gyereksírás, zenekar, ének, sikoltás egy csepp a zenei óceánból. Ha az ember zenét hall, írja Gurvey, az a benyomása, hogy az nem érzékelés dolga, hanem ünnepélyes fogadalom. Mint egy üzenet az emberen túli világból."
Hamvas Béla: Eksztázis (részlet)
„Amit az arab szufi ittihadnak, egyesülésnek nevez, egy szóban mondja ki azt, ami tulajdonképpen kettő. Amit szeretek, azt ismerem, és amit ismerek, azt szeretem. Az egyesülés a szeretet és az ismeret kettős kapcsolata az Egyetlennel. A legkülönösebb és az egész hagyományban magában áll, hogy a szeretetnek és az ismeretnek ez a mámora bor-mámor és szerelem, nemcsak azért, mert Istenben benne van a bor és az asszony, és mert a borban és az asszonyban benne van Isten, és ha szeretek, szeretem Istent és a bort és az asszonyt és a szépséget és a költészetet és a világot és az angyalokat és a tetveket (a béka olyan szép, mint a szeráf, mondja Angelus Silesius), hanem azért, mert ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka, és mindent megismerek és tudok, mert az Egyetlennel eggyé válok.”
Hamvas Béla: Kiengesztelődés (részlet)
Semmiféle ma fennálló közösséget nem vállalok. Se nép, se nemzet, se kaszt, sem osztály, se faj, se vallás, se világnézet. Az egyetlen közösség, amelynek érvényét magamra elismerem, a szentek közössége, az Egyház. Az emberiség egysége az Evangélium jegyében.
Egyedül lenni őrület, de inkább őrültnek, mint korruptnak lenni. A klérus, a hadsereg, a nagyipar, a bank, a nemzet, az állam, az egyetem, a szocializmus, a fasizmus, a kommunizmus, a mondén polgár, sőt a mondén proletár, egyetlen létrontás-apparátussá szövődött, amelyen belül permanens hadiállapotban vagyunk. Amit úgy hívnak, hogy létért való küzdelem. Ezt az életrendet nem ismerem el, és azt törvénytelennek tartom. A hadikészültség gyilkosságkészültség. Vagy kompromisszum. A kompromisszum a valóságban erőtlen ember megoldása, ha nincs ebéd, legalább a morzsák. Eredmény az álpacifikált ember, kis élvekért eszeveszetten rohanni a megsemmisülésben való szétszóródásba. Az egész felől pedig mélyen hallgatni, úgy tenni, mintha múló zavar lenne, és azzal vigasztalódni, hogy elvégre a történetben mindig így volt. Amely ellen csak egyetlen magatartás lehetséges: a leghatározottabb és minden ponton megalkuvás nélküli ellentmondás. Anathema."
Hamvas Béla (Fotó/Forrás: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.)
Hamvas Béla: Álarc és koszorú (részlet)
„A krízist kivétel nélkül minden esetben a félelem váltja ki. Az ember az érési fokba, amely elé sorsa állítja, belépni nem mer. Nem azért fél, mert jövője felől bizonytalanságban van. Ellenkezőleg: azért mert nagyon is tudja, hogy mi következik.
Elvégre az ember nemcsak annak következménye, ami volt, hanem előzménye annak is, ami lesz; az ember nemcsak nagyapái utóda, hanem őse unokáinak is.
A jelenben összeolvad múlt és jövő, s az, ami elkövetkezik, éppenúgy itt van és él, mint az, ami volt. A történet egyformán a halottak és meg nem születettek uralma. A válságból mindig kiolvasható, hogy az ember mitől fél. Mert amitől fél, abból lehet megtudni, hogy mi következik. És a feladat félelmetes marad egészen mindaddig, amíg annak teljesítésébe nem fog. Abban a pillanatban, hogy elszánta magát, a félelem megszűnik. A krízis egyedüli megoldása az, hogy az ember feladatának teljesítéséhez hozzánő."
Fejléckép: Hamvas Béla / fotó: forrása: Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.
hírlevél
