Csalfa özvegy kontra szegény szülők

Boncza Berta és az Ady-család későbbi rossz viszonyát már Ady Endre halála és a temetés körüli kavarodás is megalapozta: az Érmindszenten tartózkodó szülők és testvére ugyanis késve kapták kézhez a halálhírról szóló értesítést, így már nem tudtak részt venni a január 29-én a Nemzeti Múzeumban rendezett búcsúztatáson, majd a temetésen. Ady Lajos Csinszkának írt levelében ki is mondja, hogy emögött szándékosságot sejtettek, hogy még holtában is kisajátítsa a költőt és ő egyedül állhasson a sír mellett.

Ezeket Hatvany Lajos vásárolta meg 1917 júniusában azzal, hogy a költőnek életjáradékot fizet. Ady Endre korai halála miatt a vételár végül alacsonynak bizonyult, illetve a politikai okokból emigrációban élő báró nem is tudott élni a jogokkal. Így méltányosnak tűnt, hogy az özvegynek ajándékozza azokat. Annál is inkább, mert Csinszka az édesapja halála után szinte a teljes örökségét a házasságára fordította, ráadásul Ady rosszul végződő tőzsdei ügyletei miatt ebből végül csak a Veres Pálné utcai lakás és az erdélyi birtokok maradtak. A költő szülei és öccse azonban saját jussuknak érezték a költemények után járó jövedelmet. Csinszka gyors házassága pedig csak olaj volt a tűzre. (1920 augusztusában hozzáment Márffy Ödön festőhöz.)

Ady halottas ágyán a Liget szanatóriumban

Ady Lajos felháborodott hangú levélben kérte a bárót, hogy ne Csinszkának, hanem Ady édesanyjának, a költő által Édesnek becézett Ady Lőrincnének jutassa a jogokat. Az özvegy erkölcstelenségével érvelt: célozgatott rá, hogy több férfival is viszonyt folytatott, illetve a Márffy Ödönnel kötött házasságát is beárulta Hatvanynak. Szerencsétlenségére a báró erről már tudott. Lajos ezzel állítja szembe az Ady szüleinek szegénységét és kilátástalan helyzetét, saját állásának bizonytalanságát, hangsúlyozva, mennyire rászorulnak az összegre, míg Csinszkáék "itáliai nászútjukat" finanszíroznák ebből. Természetesen mindezeken felül az igazságérzetük az, ami felhorgadt az eljárás miatt. Nem a pénz hajtja őket – biztosítja végezetül Hatvanyt. 

Ady azonban tényleges végrendelet nélkül hunyt el, így a hagyatéki tárgyalást követően 1921-ben jogerősen ki is mondják, hogy egyedüli örököse az özvegye. Hatvany Lajos is egyedül Boncza Bertának ajándékozta a jogokat – a későbbi vádakkal ellentétben minden egyéb kikötés nélkül. 

Ady Endre középen, balra édesanyja, jobbra felesége, Csinszka (Fotó/Forrás: PIM)

Csinszka megkísérelt kiegyezni a családdal: a kötetek eladása után járó 10 százalékos jogdíj felét életjáradék formájában felajánlotta Ady édesanyjának azzal, hogy halála után irodalmi célra kell felhasználni az összeget. Ady Lajosék sértetten utasították vissza az ajánlatot, kiérezve abból a nő szándékát, hogy megakadályozza, hogy az Édesnek követelt javak végül Ady Lajosnál kössenek ki. 

Az ügy minden érintettje: Hatvany Lajos, Csinszka és Ady Lajos – sőt, az időközben beszálló közvetítők is – keresztbe-kasul leveleznek ezt követően, váltogatva a sértett, a fenyegető és a békülékeny, az érzelmekre apelláló hangnemet. Elsősorban Hatvany fülét rágják pro és kontra érvelve, aki egy idő után megelégeli az egészet: "Csinszka dolgáról azt hallom, hogy igen nélkülöz ő is.

Ez a kis szerencsétlen, hóbortos a legnagyobbat tudatosan tette, Mit tettek Lőrinc, Lőrincné, Lajos? Jobb lett volna, ha a szülőknek jut valami. De ha nem jutott – nagy igazságtalanság nem történt. Ellenben nagy igazság, ami Csinszkának kárpótlásul jár." - írta 1925-ben Hatvanyi.

Ady Lajos

Az eredmény egy a nyilvánosság elé is kiszivárgó vita lett, melyet Adyék perre is vittek. Mivel a jog az özvegy oldalán állt és tényszerűen nem volt a kezükben semmi, így Ady Lajos és a mellette fellépő Földessy Gyula előhozakodtak egy kísérőlevéllel, melyet állításuk szerint a báró az ajándékozási szerződés mellé küldött. Utóbbiban pedig kikötötte, hogy az özvegynek az Ady családot kárpótolnia kell. Földessy állította, hogy látta is az írást, amelyet ezt követően Csinszka, vagy a leveleket kézbesítő Fenyő Miksa tüntethette el szerintük. Hatvanyt pedig mindkét férfi levélben győzködte, hogy tulajdonképpen írt egy kísérőlevelet is, amire már nem emlékszik. A báró 1959-es könyvében már maga is emlékszik a levélre, ebben a nyilatkozatban azonban több olyan állítás is szerepel, amely ellentmond a korabeli leveleinek vagy a per anyagának.

A számukra így megítélt összeg nem volt több, mint amit Csinszka magától is felajánlott, de az erkölcsi elégtételt magukénak érezték. A másodfok azonban Csinszka fellebbezésére neki adott igazat, végül a Kúria az Ady család javára döntött. Kisebb mértékben, mint az első fokon, de megítélt nekik egy hányadot a költő művei után befolyó összegből. 1928-ban aztán egyezség született a felek között: elismerik, hogy a kiadói és szerzői jogok Csinszka tulajdonában vannak, és örököseire szállnak, egyhatoduk azonban Ady szüleit, haláluk után az ő örököseiket (vagyis Lajos is biztosította a saját jussát) illeti meg. 

Márffy Ödön és felesége

az akkor ismét követelésekkel jelentkező Adyékkal, akikkel ő is igyekezett megegyezni, feleségéhez hasonlóan sikertelenül. Időközben 1929-ben elhunyt Ady Lőrinc, 1937-ben az Édes, 1940-ben pedig Ady Lajos is, így Márffy és Ady Lajos özvegye maradtak csak. A festő 1937-ben egy nyílt levélben reagált Ady Lajosék sajtórágalmaira röviden összefoglalva a korábbi jogi lépéseket és beszámolva az egyezkedési szándékairól.

Eltűnő és felbukkanó Ady-levelek

A költő halála után barátja, Móricz Zsigmond fogott hozzá a fennmaradt kéziratok rendszerezésének azzal a szándékkal, hogy monográfiát állítson össze. Ady leveleinek legnagyobb részét ekkor Fenyő Miksa őrizte, aki a Nyugat szerkesztőjeként levelezett vele. Az ő lakására látogatott el Móricz, hogy rendszerezze és áttekintse az anyagot. A munka azonban hosszúra nyúlt, így Fenyő odaadta neki a ládát, hogy otthon is tanulmányozhassa. Ady soha nem dátumozta leveleit, így Móricz datálta azokat utólag tartalmuk vagy a postai bélyegző alapján. Az író ennek kiegészítéseként egy életrajzi kronológiát is összeállított.

1944 júniusában, a zsidó műkincsek lefoglalásáról rendelkező törvény alapján Csánky Dénes, a Szépművészeti Múzeum akkori igazgatója többekkel együtt felment a külföldön tartózkodó Fenyő Miksa lakására és lefoglalta az ott található Ady-kéziratokat. Fenyő 1945 tavaszán tért vissza Budapestre és fedezte fel a hiányt. Csánky személye volt az egyetlen nyom, amelyen elindulhatott az eltűnt kéziratok felkutatására. Az egykori igazgató ekkor éppen Németországban élt, az ötvenes években innen Sao Paoloba költözött. Fenyő Csánkynak írt tehát, hogy érdeklődjön az Ady-gyűjtemény sorsáról, ő pedig elmondta, hogy dr. Klauzer Mihálynak adta át a dokumentumokat. Az időközben Párizsba költöző Fenyő Miksa levélben őt is megkereste. Klauzer vállalta is, hogy postán utána küldje a ládát, ami azonban az úton elveszett. Fenyő legalábbis így hitte, sőt el is terjedt a hír. Néhány nappal később azonban a párizsi hotel pincéjében az elveszett poggyászok között végül rábukkantak a csomagra. Ennek ellenére Fenyő úgy döntött, hogy az eltűnés mítoszát fenntartják, hogy ne zaklassák őket a levelek miatt. 1970-ben pedig a PIM-nek adományozták a kéziratokat.

Ady Endre

2018-ban is kerültek Ady-kéziratok a múzeumba, a költő Mikes Lajosnak írt, korában szintén megsemmisültnek hitt levelei. Mikes kölcsön adta őket Móricznak a készülő monográfiához, majd hiba kérte őket vissza. Móricz továbbadta a lapokat, amelyek így átvészelték a háborút és tavaly eljutottak a PIM-be. Bölöni György és felesége, Itóka a náluk alkotó Ady egyik, a papírkosárba dobott költeményét mentették meg és tették el, így egy versvázlat is ránk maradt.

Idegen kéz írása?

Ady kézírását több forrás - például Móricz Virág, Ady Lajos vagy Dénes Zsófia – állítása szerint többen is hűen tudták utánozni, emiatt pedig felmerül a gyanú, hogy a fennmaradt, a költőnek tulajdonított kézírásos dokumentumok közül nem mind tekinthető hitelesnek. Három személy keveredett az évek során ilyen sajátos hamisítás gyanújába: a költő testvére, Ady Lajos, felesége, Boncza Berta, vagyis Csinszka és Steinfeld Nándor, aki Ady önkéntes titkára volt.

A Lédával történt szakítás után Adyt elárasztották a rajongói levelet és a költő a testvére, illetve a titkár segítségét vette igénybe, hogy megbirkózzon a nők rohamával. Esetenként a válaszok vagy az autogramok tőlük származtak.

A rajongói levelek megválaszolásának feladatát később Csinszka vette át. 

Csinszka

Borbás Andrea irodalomtörténész, a Kézirattár munkatársa szerint a hamisítás erős túlzás. A gyakran betegeskedő költő helyett, annak tudtával, sőt, megbízásából valóban előfordult, hogy születtek levelek. Ezeket többnyire ő maga diktálta, a küldeményeken mindig feltüntették, ha azt más kéztől származott. Borbás azt a lehetőséget sem veti el, hogy az ilyen diktált levelekből azért nem ismerünk többet, mert a címzettjeik ezeket nem tartották olyan nagy becsben, mint Ady írását, így nem is őrizték meg. 

Egy folyóiratban zajló későbbi vita eldöntésére Steinfeld Nándor később be is mutatta, hogy hogyan ír "adyul", ez a papír azonban elkallódott. Később írásszakértő segítségével próbálták eldönteni a kérdést, a két felkért szakértő azonban egymásnak ellentmondó szakvéleményt fogalmazott meg, aminek az oka feltehetően a rendelkezésükre bocsátott túl kevés kézírásminta lehetett. 

Ady modellként vagy fénykép után?

Rippl-Rónai József, Czigány Dezső és Tihanyi Lajos is jó barátságban álltak a költővel és meg is örökítették. Czigány Dezsőnek többször modellt ült, ahogy ez a leveleiből is kiderül. A Vér és arany kötetben szereplő portréját is ő készítette, két verzióban is: egy szén és egy barna rajz.

Czigány Dezső szénrajza Adyról, ami a Vér és arany kötetbe került

Rippl-Rónai több olyan alkalomról számolt be, amikor Adyt megfestette, ennek ellenére a testtartás hasonlósága miatt nagyon valószínűnek tűnik, hogy az 1908-9 körülre datált képek valójában az 1915-ös fotók alapján készültek. Így azonban adódik a kérdés: hol vannak a Rippl-Rónai által hivatkozott képek? Ráadásul a festő egy alkalommal azt írja Adyról, hogy "minden benne volt a szemében", az ismert portrékon viszont csukva van a költő szeme... 

(Az Ady-család és Boncza Berta perét bemutató részhez felhasznált forrás: Rockenbauer Zoltán: Csinszka, a haladó múzsa, 2017, Budapest, Noran Libro)

(A kéziratokra és festményekre vonatkozó bekezdésekhez felhasznált forrás: A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő halálának századik évfordulója alkalmából tartott Ady titkai című esteken Borbás Andrea irodalomtörténész, a Kézirattár munkatársának és Kovács Ida irodalomtörténész, a Művészeti Tár vezetőjének előadása.)