Juhász Gyula csöndes, visszahúzódó ember volt, szorongó, depresszív hajlammal. Édesanyjához szoros viszony fűzte, egész életében nem tudott elszakadni tőle. A költő mindig kisgyermek maradt.
A szerelmi boldogság soha nem adatott meg neki, noha több nő is meghatározó szerepet töltött be az életében. Köztük Sárvári Anna, az örök múzsa, akihez megannyi csodás verset írt – a nagyváradi színésznő azonban
szinte nem is ismerte hódolóját.
Milyen volt…
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Reménytelen szerelem
Juhász Gyula 1908 februárjában érkezett Nagyváradra gimnáziumi tanárnak. Ősszel találkozott először Sárvári (családnevén: Schall) Annával, aki iránt rögtön lángra lobbant a szíve. Az erős testalkatú, molett lány ekkor huszonegy éves volt, Juhász Gyula huszonöt. Megismerkedésük alkalmával – egy barátja hívta meg Annához – a költő olyannyira félszegen viselkedett, hogy a fiatal színésznő tartani kezdett tőle, érdeklődését nem viszonozta.
Kérdés, Sárvári Anna méltó volt-e a költő magasztos szerelmére?
Az Anna-versekben megjelenő nőalaknak nem sok köze volt a ledér nagyváradi színésznőhöz, személye ma mégis egyet jelent az igaz, ám beteljesületlen szerelemmel. Juhász Gyula rajongása megszépítette múzsáját.
Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső Szegeden (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Anna számára mégsem volt kényelmes ez a múzsa-szerep, így emlékezett vissza: „...csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak
akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm.
Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”
Anna után más nők (Klima Ilona, Eőrsi Júlia, Zöldi Vilma) és megérintették Juhász Gyula szívét, valódi lelki nyugalmat azonban csak édesanyja közelében volt képes megélni, aki haláláig gondozta és ápolta fiát. A költő holttestét is ő találta meg 1937. április 6-án, miután Juhász Gyula sokadik öngyilkossági kísérlete végül végzetesnek bizonyult. Ötvennégy éves volt.
Egy évvel a költő halála után a kilátástalan helyzetben, betegen és munka nélkül nyomorgó Anna is eldobta az életét: megmérgezte magát. Halálos ágya mellett egy Juhász Gyula dedikált verseskötete hevert, ami állítólag az Anna örök című versnél volt kinyílva. „A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta” – jegyezte meg 8 Órai Újság riportere.
Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
(Forrás: Magyar Parnasszus, Vates, Fidelio)
A fejlécképben szerepló fotók forrásai: Petőfi Irodalmi Múzeum, Pexels, Wikipédia
hírlevél
