Könyv

Mintegy nyolcezer író, köztük Margaret Atwood is tiltakozik a mesterséges intelligencia térnyerése ellen

2023.07.19. 10:30
Ajánlom
Nyílt levelükben azt sérelmezik, hogy az engedélyük nélkül használhatták fel a szövegeiket szoftverek betanítására, ami veszélybe sodorhatja a megélhetésüket. Egyúttal kompenzációt kérnek a legnagyobb techcégek vezetőitől. A szakma szerint azonban nem lesz könnyű megvédeni a szerzőket a mesterséges intelligencia térhódításától.

Mint arról korábban beszámoltunk, a közelmúltban két amerikai író, Mona Awad és Paul Tremblay is beperelte a ChatGPT-t kifejlesztő OpenAI elnevezésű céget, mivel úgy vélik, a vállalat az engedélyük és ellenszolgáltatás nélkül használta fel műveiket a mesterséges intelligencia alapú szoftver „betanítására”. Ennek következtében a programok egyre kifinomultabb új tartalmak előállítására lehetnek képesek, akár regényeket is irathatnak velük, ami veszélybe sodorhatja számos író megélhetését.

Amerikai írók perlik a ChatGPT fejlesztőit

Kapcsolódó

Amerikai írók perlik a ChatGPT fejlesztőit

Két szerző is sérelmezi, hogy a mesterséges intelligencia alapú szoftver fejlesztéséhez jogtalanul használták fel a könyveiket. Szerintük a cég másoktól ellopott írásokból és ötletekből húz hasznot.

A napokban ugyanezen okból csaknem nyolcezer amerikai szerző fejezte ki tiltakozását egy nyílt levélben, amelyet olyan művészek írtak alá, mint Margaret Atwood, Nora Robers, Viet Thanh Nguyen vagy épp Michael Chabon. A levelet kifejezetten a techcégek vezetőinek címezték, köztük olyan vállalatokkal, mint az OpenAI, az Alphabet vagy a Meta. A levelet az írók érdekképviseletét ellátó The Authors Guild fogalmazta meg, és egyebek közt arra kérik az érintett cégeket, hogy álljanak velük szóba, és kompenzálják őket.

Az NPR című lap azonban arról ír, hogy

nem lesz egyszerű megvédeni az írókat a technológia hatásaitól.

A The Authors Guild egy hamarosan megjelenő jelentése szerint azon amerikai szerzők medián jövedelme, akik teljes munkaidőben alkottak, tavaly 23 000 dollár (mintegy 7,6 millió forint) volt. Ráadásul az írók bevétele 2009 és 2019 között 42 százalékkal csökkent.

A lapnak nyilatkozott a levél egyik aláírója, Alexander Chee is, aki azt mondta, szerinte egyáltalán nincs szükség rá, hogy a mesterséges intelligencia regényeket írjon. Mint mondta,

ezt csak azok akarhatják, akik nem szeretnének annyit fizetni az íróknak, amennyit valójában érnek.

Gina Maccoby, aki irodalmi ügynökként dolgozik New Yorkban, az NPR-nak arról beszélt, az egyetlen útja, hogy tisztességes bánásmódot harcoljanak ki az íróknak, ha jogi lépéseket tesznek az ügyben. Mint mondta, hozzá hasonlóan egyre több ügynök kezdeményezett párbeszéded a kiadókkal, hogy az írói szerződésekben olyan bekezdéseket is szerepeltessenek, amelyek kifejezetten tiltják, hogy az adott szöveget a mesterséges intelligencia tanítására használják.

Maccoby szerint azonban még ha a szerződésekbe bele is foglalják ezt a kitételt, a szabályokat nehéz lesz betartatni, hiszen arról nem győződhetünk meg biztosan, hogy egy könyv valóban bekerült-e valamely mesterségesintelligencia-alapú szoftver adatbázisába. A techcégek ugyanis kifejezetten titokban tartják, hogyan képezik ki a programjaikat. Épp ezért a kiadói szektor a perek és a szerződésmódosítások mellett új jogszabályok meghozatalát szorgalmazza.

Fejléckép: Margaret Atwood (Fotó/Forrás: Jelenkor Kiadó)

A fizetés és a mesterséges intelligencia miatt sztrájkolnak a hollywoodi színészek

Kapcsolódó

A fizetés és a mesterséges intelligencia miatt sztrájkolnak a hollywoodi színészek

Csatlakozott a forgatókönyvírók május eleje óta tartó tiltakozásához a legnagyobb amerikai filmszínész-szakszervezet, miután nem tudtak megegyezni a filmgyártó szövetséggel. A sztrájk teljesen megbéníthatja Hollywoodot.

A mesterséges intelligencia illusztrálta Vámos Miklós új mesekönyvét

A mesterséges intelligencia illusztrálta Vámos Miklós új mesekönyvét

A szerző szerint a történet is indokolta, hogy új utakat keressenek, novemberben megjelenő kötetében ugyanis a szervezetbe juttatott apró robotok próbálják meggyógyítani az emberek szívét és lelkét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Könyv hír

A kortárs magyar irodalom elismerésére alapított díjat az Esterházy Magyarország Alapítvány

Az Esterházy Irodalmi Díjat a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok között osztják ki. Az elismerést első alkalommal idén szeptemberben adják át a shortlistre felkerült szerzők valamelyikének.
Könyv hír

Akár már szeptembertől megkezdheti működését az Esterházy Péter-alkotóház

Várhatóan már ősszel megérkezhetnek az első vendégek Esterházy Péter egykori családi házába, amelyet a közösség jelentős támogatásával irodalmi alkotóházzá alakítanak. Az épületben zajló munkálatokról, a jövőbeli tervekről Vámos Miklós és Dragomán György árult el részleteket.
Könyv gyász

Elhunyt Mario Vargas Llosa

A Nobel-díjas író, esszéista, újságíró és irodalomkritikus halálhíréről családja számolt be. A perui művész, aki műveiben a hatalom és a totalitarizmus bűneivel vetett számot, 89 éves volt.
Könyv ajánló

„Neszez a múlt, nem múlik semmi el” – új verseskötettel jelentkezik Tóth Krisztina

Május 21-én a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg Tóth Krisztina legújabb verseskötete Szeleknek fordít címmel, amelyben az elmúlt öt év során keletkezett költeményeit olvashatjuk.