Dian Viktória az irodalomtanítás, a tudományos kutatás, a könyvkiadás és a kulturális diplomácia területén szerzett eddig szakmai tapasztalatokat. 1999-ben végzett magyar nyelv- és irodalom szakon az újonnan indult Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának első évfolyamában. PhD-fokozatát Szegedy-Maszák Mihály tanítványaként szerezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékén. Kutatási területe a komparatisztika, az intermedialitás és a 19. század végi európai prózairodalom.
2013-ban jelent meg Köztes tükrök című tanulmánykötete, mely a tükör, a keret, a tájkép, a portré, az önarckép és a fragmentum festészeti és irodalmi szerepével foglalkozik, és intermediális nézőpontból mutatja be a XIX. század végi próza önértelmező eljárásait. Ezen eljárások olyan köztes tükrökként foghatók föl, melyek a nyelv és a kép határvonalán helyezkednek el, és nemcsak az adott műre, de kultúránk alapvető önellentmondásaira is reflektálnak.
Könyvkiadói tapasztalatait a gyermek- és ifjúsági könyvekre szakosodott Móra Könyvkiadóban gyűjtötte, ahol tizenöt évig dolgozott szerkesztőként, főszerkesztőként, de számos kötetben közreműködött fordítóként is.
Az Athenaeum Kiadó és a Partvonal Könyvkiadó élén Szabó Tibor Benjámint követő vezetőt Nyáry Krisztián a karanténról, a váltásról és a kiadókat érintő terveiről kérdezi. És természetesen a könyvajánló sem maradhat el.
Május 21-én, szerdán 16 órakor Dian Viktóriát, az Athenaeum Kiadó és a Partvonal Könyvkiadó új igazgatóját Nyáry Krisztián kérdezi arról, hogy mivel tölti a karanténos napokat és milyen olvasmányokat ajánl. A beszélgetés a Líra Könyv Facebook-oldalán követhető.