Könyv

Mohácsi Balázs és Puskás Panni kapta a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjat

2024.05.27. 11:05
Ajánlom
Mohácsi Balázs hibrid műfajú pályaművében az élet, halál, költészet, család és írás témáiról beszél, míg Puskás Panni készülő regénye az időskori önrendelkezés témáját dolgozza fel. 

Mohácsi Balázs és Puskás Panni nyerte az idén negyedik alkalommal átadott Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat és a vele járó 3-3 millió forintot – adták hírül a szervezők. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhetett minden, 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete. A kiírásra összesen 63 pályamű érkezett be. 

Mohácsi Balázs szabálytalan, hibrid műfajú Újabb narancsok gurulnak el című kötetével pályázott, amelyben az élet, halál, költészet, család, írás témáiról beszél. A kézirat jelenleg mintegy negyven verset, illetve változatos témájú prózai fejezeteket tartalmaz, például a hétköznapok ihlettelenségéről, a permetezésről, a családi veszteségekről és arról, hogyan válik a pályázás irodalmi szöveggé.

„Az önismereti munka – éppúgy, mint minden más munka – megváltoztatja a munka tárgyát. Ha megismerem önmagam, már nem leszek az, aki voltam. Amikor az írásról beszélünk, gyakran úgy teszünk, mintha az írás műhelykérdés volna, pedig az irodalom többek között ennek az önismereti munkának is az eszköze.

És az ember társas lény: ha magáról megtud valamit, akkor abból az egész közösség tanulhat

– emelte ki Mohácsi Balázs pályázatáról laudációjában Turi Tímea, a zsűri tagja.

VG102730-104148.jpg

Mohácsi Balázs (Fotó/Forrás: Valuska Gábor)

Puskás Panni Nem a haláltól munkacímű regénye az időskori önrendelkezés témáját dolgozza fel. Habár a szerző tájékoztatása szerint a kötet ötlete már korábban megszületett, mint hogy Karsai Dániel saját történetével a nyilvánossághoz és a bírósághoz fordult volna, ügyének alakulása merőben meghatározza majd a kötet történetének alakulását is.

„Puskás Panni pályázatában azt találtam kifejezetten erős vonásnak, hogy miközben tervezett könyve tematikus meghatározottságairól beszél, reflektál az ebből adódó lehetséges problémákra is. Nem felejti el, hogy ha irodalomról van szó, a téma is nyelvi kérdés végső soron, ahogy nyelvi kérdés a szereplőgárda összetétele, a helyszínek megjelenése, a nézőpontok váltakozása, a szenvedés, az öröm, a felejtés és a halál is.

Semmi sem magától olyan, amilyen, hanem attól, ahogy azt az író megírja

– hangsúlyozta laudációjában Krusovszky Dénes, a zsűri tagja.

VG102729-104147.jpg

Puskás Panni (Fotó/Forrás: Valuska Gábor)

A díjakat a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj negyedik évére felkért zsűri, Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea döntése nyomán adták át. Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős vezetője a díjátadón egyebek közt arról beszélt, az ösztöndíjprogram sikerét jelzi, hogy a korábbi nyertesek közül Czakó Zsófia és André Ferenc kötete is megjelent már, a 2023-as ösztöndíjas, Kerber Balázs pedig a Tavaszi Margó Fesztiválon mutatja be Számtan a holdas estékre című művét.

Fejléckép: Mohácsi Balázs és Puskás Panni (Fotó/Forrás: Valuska Gábor)

„Hiányoltam az arrogáns női hangot” – Puskás Panni a Lírástudók vendége

Kapcsolódó

„Hiányoltam az arrogáns női hangot” – Puskás Panni a Lírástudók vendége

Novelláskötete után itt az első regénye is, amely három nő párhuzamos története. Puskás Panni szerint a világ olyan, amilyenné tesszük, és ezt szeretné átadni írásain keresztül is.

Beleolvasó – Puskás Panni: Megmenteni bárkit

Beleolvasó – Puskás Panni: Megmenteni bárkit

A sikeres első könyv (A rezervátum visszafoglalása) elbeszélései után Puskás Panni ezúttal egy örvénylő regény szerkezetében valósította meg, hogy különböző személyek különböző nyelveken mondják el, mi történik bennük és körülöttük. Olvasson bele ön is a kötetbe!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ezekért a kötetekért mindenképp érdemes lesz ellátogatni a 95. Ünnepi Könyvhétre

Június 13. és 16. között rendezik meg a 95. Ünnepi Könyvhetet Budapesten a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A magyar irodalmi élet egyik legrangosabb eseményére készülve kiválogattunk néhány különösen izgalmas kötetet.
Színház

Egyeztetést követelnek a budapesti művészszínházak

Máté Gábor, Mácsai Pál, Kováts Adél, Barda Beáta és Benkő Nóra is aláírta azt az Országos Színházi Találkozó szervezőinek, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak és a szakmai közvéleménynek szóló nyílt levelet, amelyben azt sérelmezik, hogy a re:oszton nem lesz lehetőségük tárgyalni az új Kulturális Törvényről.
Klasszikus

Átadták a Simándy Énekverseny díjait

Június 3. és 8. között rendezték meg a XII. Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, a korábbi évektől eltérően Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. A nagy hazai zenei intézmények vezetőiből álló zsűri öt kategóriában hirdetett győzteseket.
Színház

Vidnyánszky Attila: Vecsei H. Miklós a saját elképzeléseit is megvalósíthatja a Nemzeti társulati tagjaként

A Nemzeti Színház oldalán megjelent interjúban ismertette a következő évaddal kapcsolatos terveket Vidnyánszky Attila. Az intézmény vezérigazgatója saját Marx-rendezésének tervéről is beszélt.
Plusz

Lemondott Csák János miniszter

A politikus azzal indokolta döntését, hogy itt az idő átadni a stafétát a fiatalabbaknak. Egy interjúban arról beszélt, elégedett az elmúlt két év során elért eredményeivel. A kulturális és innovációs tárca vezetését Hankó Balázs vette át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv podcast

„Teljesen abszurd az, hogy írunk” – Erdős Virág a Lírástudók vendége

Másféle versek olvashatók Erdős Virág új kötetében, mint azt olvasói megszokhatták, ám biztosan nem fognak csalódni. A József Attila-díjas költő volt a vendégünk podcastunkban, ahol Grisnik Petrának arról is mesélt, miért könnyebbség számára, ha valaki felkéri egy-egy versre.
Könyv ajánló

Kedvezményesen vásárolhatunk bérletet a Könyvhéten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba

Viszkok Fruzsi online tartalomkészítő, Kamarás Iván, Makranczi Zalán, Nagy Katica, Vilmányi Benett és Wunderlich József színészek is ott lesznek Budapest idén 120 éves könyvtárának meghívására a Vörösmarty téren. 
Könyv ajánló

Ezekért a kötetekért mindenképp érdemes lesz ellátogatni a 95. Ünnepi Könyvhétre

Június 13. és 16. között rendezik meg a 95. Ünnepi Könyvhetet Budapesten a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A magyar irodalmi élet egyik legrangosabb eseményére készülve kiválogattunk néhány különösen izgalmas kötetet.
Könyv ajánló

Elrettentésre használható a magyar példa

Ha hihetnénk a magyar kormánypropagandának, azt gondolnánk, hogy Åsa Wikforss új könyve bizonyíték arra, hogy utalnak/lenéznek minket a svédek. De igazán nem erről van szó! Sőt…
Könyv hír

Nádasdy Ádám nyitja meg az Ünnepi Könyvhetet Budapesten

Egy hét múlva kezdődik a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb eseménye, a 95. Ünnepi Könyvhét. A négynapos fesztivált mintegy száz színpadi program is színesíti.