Könyv

Monumentális nagyregénnyel jelentkezik Darvasi László

2024.04.15. 15:25
Ajánlom
Június elején jelenik meg Neandervölgyiek címmel a József Attila-díjas Darvasi László eddigi leghosszabb regénye. A háromkötetes, több évtizedet felölelő műben a magyar vidék, a főváros és a nagyvilág történetei kapcsolódnak össze.

Darvasi László Neandervölgyiek című nagyregénye 1908-tól 1957-ig vezet végig a magyar történelmen. A Magvető Kiadó ajánlója szerint a kötetben a vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog:

egy elpusztíthatatlan kertet akar megalkotni.

4104238-152404.jpg

Darvasi László: Neandervölgyiek I-III. (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

A munkálatokban részt vesz a városi zsidó kalandor éppúgy, mint az indulatait nehezen fékező művezető, Lackó. A városban már ott téblábol a Pestről eltanácsolt Gál Endre tanár, kattogtatja masináját a sokat látott fényképész, illetve élni tanul egy cselédlány, Erna, aki a történet kezdetén ébred rá az erejére.

A magyar vidék, a főváros és a nagyvilág az egymásba kapcsolódó történetek színhelye. Zsidók, magyarok, szegények, gazdagok, okosok és bolondok a szereplők, illetve föltűnnek a régről ismert könnymutatványosok is. A történelem alakulása végül mindenkit, épelméjűt, ábrándozót és pragmatikust is próbára tesz, viszont a nagyregény cselekménye mindegyre nem várt fordulatokat vesz.

Darvasi három generáción átívelő elbeszélése gazdag és magával ragadó látomás a 20. századról.

A tét elég komoly. Eltűnik-e a mese. S ha valóban eltűnik, mi marad utána.

Darvasi Lászlót tavaly májusban a Litera folyóirat a hét szerzőjének választotta. Akkor egy rövid interjú keretén belül azt mondta, a Neandervölgyiek az eddigi leghosszabb munkája. „Most mondom, a Neandervölgyiek gyönyörűen tudtak sírni, ahogy a kutyák és az angyalok. Huszadik századi eposz, visszatérnek a könnymutatványosok” – fogalmazott a József Attila-díjas író.

Darvasi László: Neandervölgyiek I-III.

Kiadó: Magvető Kiadó
Megjelenés: június 5.
Oldalak száma: 1712

A kötet előrendelhető a Líra webáruházában.

Fejléckép: Darvasi László (Fábián Éva / Fidelio)

„Novellában nem lehet fecsegni” – Darvasi László a Lírástudók vendége

Kapcsolódó

„Novellában nem lehet fecsegni” – Darvasi László a Lírástudók vendége

Kisprózakötettel köszönti a Magvető Kiadó a hatvanéves Darvasi Lászlót. Harmincegy írást tartalmaz nagyjából 260 oldalon Az év légiutas-kísérője című könyv, amelyről Grisnik Petra, a Lírástudók műsorvezetője kérdezte az írót.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv hír

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Könyv magazin

Beleolvasó – Erdős Virág: Kalocsa

A József Attila-díjas költő, író új regényében egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? A történetben mindkét lehetőség egyszerre adott. Olvasson bele a kötetbe!
Könyv magazin

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Könyv hír

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.