A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye című kiállítása 2018. november 6. és 2019. február 9. között látható az Országos Széchényi Könyvtárban.
A kuríroknak nincs különös ismertetőjele, munkájuk a látogatók számára láthatatlan. Míg a kódexeket rejtő speciális ládákat a szállítócég emberei kis kocsikon, külön ajtón gurítják be, addig a műtárgyak különleges kísérőit könnyen egyszerű könyvtárlátogatónak nézhetnénk. A konszolidáltan öltöző, szemüveges osztrák szakember alig különbözik az előtte érkező olvasóktól, ahogy párizsi kolléganőjét is gondolhatnánk egyetemistának. Az ő közreműködésük nélkül azonban még a dobozból sem kerülnek ki a kötetek.
A kiállításon szerepel az a Bécsből érkezett görög corvina is, amit Németh András fedezett fel 2010 környékén, amikor még az OSZK munkatársa volt. Azóta az azonosítás elfogadottá vált. Most ezt a kódexet is viszontláthatta a kiállításon.
Az OSZK A Corvina könyvtár budai műhelye című kiállítására Bécstől New York-ig a világ minden tájáról érkeztek Mátyás egykori könyvtárához köthető kódexek. A Vatikánban őrzött példányt pedig a Széchényi Könyvtár egy korábbi munkatársa, Németh András kísérte Budapestre. A vatikáni könyvtár görög kéziratainak kurátora egyedüli magyarként dolgozik a pápai állam gyűjteményében. A szakember csak a Fideliónak mesélt a kódexről, amelyet elkísért, és arról, hogyan került a magyar kötet a Vatikánba, de beavatott minket a kurír feladataiba is.
E kódex illusztrációit az 1400-as évek végén, Budán festették”
– emeli ki Németh András. „Nagyon fontos együttműködni a restaurátorokkal, hogy a kiállítás négy hónapját a kódex épen átvészelje. A kicsomagolás napja különösen lényeges: a kiállított tárgy állapotát közösen ellenőrizzük az OSZK restaurátoraival és kurátorával. Én felelek a küldő könyvtár szemszögéből, hogy ugyanúgy kapja vissza a Vatikán a kódexet, ahogy ide megérkezett, illetve, hogy úgy legyen kiállítva a tárgy, hogy ne sérüljön” – vázolja a teendőit, aztán kitérünk a részletekre is.
„Minden tárgyat megvisel, hogy ki van téve fénynek, vagy ki van nyitva.
Egy könyvnek nem az a természetes állapota, hogy hosszú időn keresztül nyitva legyen”
– utóbbi kijelentés első hallásra kissé ellentmondásosan hangzik, a szakértő azonban szemléletesen elmagyarázza:
„Nyitva kell lennie, de rövid időre. Mozgatni kell azokat a pontokat, ahol a kódex össze van fűzve, így a terhelés eloszlik.” Elmondása szerint egy könyvet egy adott ponton kinyitni és úgy hagyni olyan, mintha valakinek egy pózban kellene töltenie napokat vagy heteket. Először csak a háta fájna, aztán szinte mindene.
A kölcsönzéskor megkötött szerződésben éppen ezért nemcsak a tárolók, a kiállítóterem fényviszonyait vagy a páratartalmát határozzák meg, hanem olyan részletekbe is belemennek, mint a tárolás szöge, vagy, hogy hol lehet nyitva a könyv.
„Nagyméretű tárgyról van szó, az első oldalán lesz kinyitva. A sérülést ki lehet védeni megfelelő kitámasztással és technikával, de oda kell figyelni, mert ez a kódex az előző 500 évet átvészelt ebben az állapotban és szeretnénk, ha a következő 500 évben is megmaradna, hogy több kiállításra is eljusson, és a kutatók is hozzáférjenek.”
A kódexek ilyenkor már a szállítást megelőzően kikerülnek a raktárból, hogy akklimatizálódjanak, kezdjék el szokni a változást. „Az a legrosszabb, amikor sokk éri magát a tárgyat: hőmérséklet vagy páratartalom ingadozás történik, a külső környezetnek mások a klimatikus viszonyai, mint a raktárnak, a repülőgépen nyomáskülönbség alakul ki. A csomagolással minimalizáljuk a környezeti hatást, aminek ki van téve.”
Ez a sokkhatás az oka, hogy a vatikáni könyvtár azt a kötetet, amelyet kölcsön adott egy másik intézménynek, az azt követő öt évben nem utaztatja ismét. Ez egyben azt is jelenti, hogy alaposan megfontolják, melyik kötetüket mikor és kinek kölcsönzik. Ez a kódex még nem volt Magyarországon, a 2008-as Mátyás-kiállításon egy másik kötet szerepelt. Feltehetően épp emiatt kérte most ezt a kiállítás kurátora.
„A kódex nagyon jó állapotban van. A mai kommersz világunkkal ellentétben ezek a tárgyak hosszú használatra készültek. A könyvek minősége, az anyaguktól függően eltérő lehet, így a szállíthatóságuk is. Van olyan, amit nem lehet szállítani.
Ez a kódex azért kényes, mert 1480-as években illuminált lapok vannak benne.
(Az ‘illuminált’ az olyan kódexeket jelölheti, amelyek díszítésénél aranyat illetve ezüstöt használtak, mely visszaveri a fényt.). Mindenféle környezeti hatásra, fényhatásra érzékeny, ezért is kell rá nagyon odafigyelni.”
Aranyozott, illuminált lapok. (Fotó/Forrás: Vatikáni könyvtár - digitális gyűjtemény)
A különleges kötet kísérőjétől is megkövetelnek bizonyos kvalitásokat:
Nem mindenki lehet kurír; restaurátorokat vagy tudományos munkát végző személyeket szoktak megbízni. Én az utóbbiba tartozom”
- szögezi le a görög kéziratok szakértője. „A legfontosabb, hogy meg tudja ítélni a kódex állapotát, az itteni kollégákkal közösen el tudja dönteni azt, hogyan lehet kiállítani. Beszéljen nyelveket és tudjon kezelni olyan helyzeteket, amelyek az utazás során felmerülhetnek. Így jelentősen leszűkül a lehetséges kurírok száma. Öt éve érkeztem, így még viszonylag fiatalnak számítok a társaságban, de engem küldtek, mert Magyarországról jöttem, beszélem a nyelvet, ismerem a helyi viszonyokat, meg tudom oldani a felmerülő problémákat” – sorolja a számításba vett tényezőket Németh, aki első alkalommal érkezett vissza kurírként az előző munkahelyére. „Ez nagyon szép feladat, mert éppen egy corvinát hoztam.”
„A kurírnak alapvetően az a feladata, hogy kísérje magát a tárgyat. A műtárgyszállító cégek az őrző intézménnyel és a kiállító intézménnyel is kapcsolatban vannak és a két országban összehangolva kísérik a tárgyat, felelnek a biztonságos szállításáért. Az én feladatom, hogy könyvtár felé képviseljem a küldő intézményt és vigyázzak a tárgyra. A szállításnál mindkét fél olyan megoldást keres, ami garantálja a tárgy biztonságát, de a felelősség 100 százalékban a fogadó intézményt terheli. A könyvtár feladata, hogy egyszerre védje a kódexet és hozzáférhetővé tegye – ennek az eszköze vagyok most én: biztosítom, hogy eljusson ide a kódex, de óvom az állapotát.”
A kötet Mátyás udvarából a Vatikánig tartó útjának elejéről hiányosak a források.
1490-ben, Mátyás halálakor valószínűleg még Budán volt a kódex, mivel az illuminált lapjai Mátyás halála előtti években itt készültek.
Innen jutott el Urbinoba az ottani fejedelmi könyvtárba, majd az 1600-as évek legelején ezzel együtt a Vatikánba."
A vatikáni könyvtáron belül van egy saját, nyitott gyűjtemény, amelynek alapjait a XV. században fektették le és a mai napig folyamatosan gyarapszik. Ezen kívül uralkodói, fejedelmi családoktól, egyházi személyektől kész gyűjteményeket is megszerzett, ilyen volt az urbinoi gyűjtemény is. Ez a fejedelmi könyvtár Federico da Montefeltro nevéhez kötődik, aki nagyjából Mátyással egy időben élt, és egy hozzá méltó könyvtárat fejlesztett Itáliában, így nagyon jó párhuzam a kutatásokban. Nekem, aki a görög kódexeket kutatja azért érdekes ez, mert egyben megmaradt Federico da Montefeltro 1460-70-es évekből származó görög gyűjteménye.”
Aki esetleg nem jut el a kiállításra, vagy más kódexekre is kíváncsi, az digitálisan is belelapozhat a kötetekbe: „Magát a könyvet csak azok tekinthetik meg, akik ezt kutatják és engedélyt kapnak a vatikáni könyvtártól, mivel védett kézirat. Nagyon sok kódexet digitalizálnak, így akár otthon is lehet böngészgetni a dokumentumokat. Egy könyvnek sok oldala van, a kiállításon csak egyet lehet látni. Ezért is bátorítanám az olvasókat, hogy digitális módon az egész kódexet meg tudják tekinteni, sőt az oldalakat lapozgatni is tudják.”
(Ide kattintva pedig a magyar könyvtár kódexeibe pillanthatunk bele.)
Vatikáni könyvtár
„A vatikáni könyvtár küldetése az 1480-as évektől kezdve változatlan. IV. Sixtus pápa ekkor, a világon először lefektette a közkönyvtár alapelveit: őrizze meg a tárgyakat, illetve a tudós közönség számára tegye is hozzáférhetővé azokat. Ezt elsőként a saját gyűjteményével tette meg. Úgy gondolta, a saját könyveit nem csak ő vagy barátai olvashatják, hanem mindenki. Persze a kölcsönzésnek volt egy meghatározott módja. A világon talán először a Vatikánban fogalmazódott meg az az elv, hogy osszuk meg a könyveket azokkal, akiknek ez fontos lehet. Ehhez mind a mai napig tartja magát a könyvtár, ennek megfelelően kölcsönzi is köteteit, illetve ezek digitálisan is hozzáférhetőek.”
hírlevél
