Kilencvenharmadik alkalommal rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet. Az idén június 9. és 12. között zajló eseményen 176 könyves pavilonban 182 kiállító kínálja a könyveit a budapesti Vörösmarty téren, illetve a Duna-korzón. A könyvárusító pavilonok minden nap 10 órától 19 óra között várják az érdeklődőket.
A rendezvény két színpadán, a Vigadó térnél és a Vörösmarty térnél több mint hatvan könyvbemutatót szerveznek, a négy nap alatt pedig mintegy ezer dedikálásra számíthatunk, jelen lesz a magyar irodalmi élet szinte teljes spektruma. lesz. Idén rendhagyó módon gyermeksarokkal is készültek a Duna-korzó területén, ahol a kiadók játékos programokkal, a szervezők állandó rajzolási lehetőséggel várják a legkisebb olvasókat.
A 93. Ünnepi Könyvhét megnyitóünnepsége a viharos időjárás miatt a Gerbaud házba költözött, Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke beszéde után bemutatták a Szép Magyar Könyv 2021 verseny díjazott könyveit, illetve az alkotókat.
Ezt követően Nádas Péter író rendhagyó megnyitóbeszédében, meglepő módon földigilisztákról, zöldségekről és madarakról szóló tanmesével lepte meg a hallgatókat.
„Szónoki képességek híján valami olyasmiről szeretnék beszámolni, amiről ebből az alkalomból, ilyen ünnepélyesen, a könyvhetek majd száz éves történetében minden bizonnyal egyetlen nagyra becsült elődöm nem beszélt: a földigiliszták veszélyes életéről” – fogalmazott a Kossuth- és József Attila-díjas szerző.
„A veszély én magam vagyok" – tette hozzá. Mint mondta, nem akar meglepni senkit a témával, és ne ütközzünk meg, a földigiliszta csodálatos lény.
„Mikor éjszaka a fészerhez vezető járdára lépek, s ők levegőzni kijöttek a téglák között a réseken, hogy éljék a maguk társasági életét, alig tudom elkerülni, hogy szét ne tapossam őket. Képzeljétek emberek, miattuk kell olykor a saját járdámat megkerülnöm. Én mondom néktek, aki Esterházy Péter szavai szerint az utolsó magyar paraszt író lennék” – mondta. Az író ezután felsorolta, mi mindent termeszt meg feleségével, arca verejtékével, lelke roppant örömével.
Nádas Péter úgy fogalmazott, a természeti egyenlőség elvét ki sem lehetne verni belőle, ez embertani állandója.
„Így aztán tudhatom és tudatom, hogy a termékeny talaj alfája és ómegája, mércéje, nem én vagyok, hanem a földi giliszta léte. Jóléte”
– hangsúlyozta. Ezt követően azonban azt mondta: „Ha meg éppen mégsem a földigiliszták veszélyes és csodálatos életéről találnék beszélni, hanem a harkályról, akkor nem a harkályokról úgy általában, miként nem az emberekről általában, hanem erről az egyetlen harkályról, ahogy hivatásom szigorú szabálya tőlem megkívánja, róla, és senki másról. Aki itt él valahol a közelünkben, és aki reggelente a diófánkon dolgozik.” Az író hozzátette, szándékosan beszél személyként a harkályról, ragaszkodik hozzá, hogy nem tárgy, még ha nem is ugyanaz, akit korábbról ismert, hanem az unokája vagy a dédunokája. „Az etető peremén kapaszkodik meg, ahol egyetlen más madár nem kapaszkodna így. Hosszú csőrét belevágja, egyszer-kétszer, szünet. Drága japán gyékénylemezekkel borított tetőzetét áttöri, hétre hét, szemem láttára kapja szét. Újra kell építenem, megint elölről kezdenem.
Hosszú életemben legalább hatszor kellett mindent elölről kezdeni. Romeltakarítás, újjáépítés.”
Nádas Péter (Fotó/Forrás: Máté Péter/Jelenkor Kiadó)
Pedig az író szerint a harkály nem is szereti a napraforgót, leginkább a többiek iránti kíváncsiság vezeti csak az etetőhöz, saját külön bejáratú opportunizmusa.
Ezt követően már valóban a földigilisztákról beszélt, a lumbricus terrestrisről, amely Darwin számítása szerint hat hektáron évente összesen huszonötezer kiló földet hoz fel Anglia mélyéről Anglia felszínére. „Szájukon egész munkaidejükben folyamatosan befalják Angliát, gyűrűikkel továbbítják magukban a földjét, s baktériumukkal telt humusként bocsátják ki a másik végükön. Nélkülük a föld halott. Így aztán aki Anglia felületét gondolja könnyedén megérinteni, rögvest Anglia mélységes mélyéhez ér. Ami áll Angliára, tán hazánkra sem kevésbé. A paraszti bölcselet legfeljebb vigasztalhatja önmagát, de nem a teremtést, hogy a kettévágott féreg az ekének megbocsát” – magyarázta.
Nádas Péter a földigiliszták természetes ellenségei között említette a futóbolondokat, akik „undorodnak tőle, túl csúnyának találják, ütnek-vágnak, ásóikkal, kapáikkal mennek neki. Mert hasznukat és kárukat maguk sem tudják, szegénykék, egymásról leválasztani”.
Az író beszéde végén végül kitért ránk, emberekre is: „Bizony mondom néktek, kedves testvéreim,
embernek az ember a legnagyobb természetes ellensége, s így aztán nála tényleg nem él csodálatosabb lény e földtekén. Ha valamit mások szétszednek, földig rombolnak és meggyaláznak, ő fölépíti. Romvárost, jogot.
Ő persze mindig saját maga a mások is. Egy más ő. Legalább is emberemlékezet óta így teszi, és nem is lehet őt önmagáról soha többé leválasztani. Habár egészen odáig felér a saját kis eszével, hogy építkezéseit ajánlatos az alapoknál kezdeni. Annyiszor kell összeraknia, ahányszor a vele azonos mások szétszedik – gondolná az ember. De nem. Sajnos többször. Pontosan eggyel többször kell összeraknia. Nincs mese” – jelentette ki, mondván, a mese fogytával nincs más dolga, mint megköszönni a szíves figyelmet és a lehető legünnepélyesebben megnyitni az idei Könyvhetet.
Nádas Péter azonban zárásként még „irodalmi dizőzként” belesuttogta a mikrofonba végső üzenetét:
Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom, miben, de elveszíteni sem éri meg.”
Nádas Péter teljes beszéde visszanézhető az Ünnepi Könyvhét Facebook-oldalán.
Az idei Könyvhét prospektusa itt, a részletes programleírás pedig ezen a linken érhető el.
Fejléckép: Nádas Péter a 93. Ünnepi Könyvhét megnyitóján (fotó: Mónus Márton/MTI)
hírlevél
