Könyv

Négy nap az irodalom bűvöletében – hamarosan kezdődik a Könyvfesztivál

2022.09.21. 11:05
Ajánlom
27. alkalommal szervezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége idén a Nobel-díjas belorusz szerző, Szvetlana Alekszijevics lesz, mellette pedig bemutatkozik Szlovákia irodalma is. A háromnapos rendezvényen dedikálásokkal, pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal várják az érdeklődőket.

Szeptember 29. és október 2. között rendezik meg a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison. A rendezvény a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma, amely 130 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel, 6 helyszínen, 150 programmal és 200 dedikálási lehetőséggel várja a nagyközönséget.

A Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit.

Az idei rendezvény díszvendége a Nobel-díjas belorusz író, Szvetlana Alekszijevics lesz.

A Könyvfesztivál szeptember 29-én déltől nyitja meg a kapuit. Szeptember 30-án és október 1-jén 10 órától 20 óráig, október 2-án pedig 10.00-19.00-ig várják a résztvevőket.

Ahogy megszokhattuk, díszvendégként idén is bemutatkozik egy-egy ország vagy régió kultúrája, irodalma és könyvkiadása is. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesülettel Szlovákiában) együttműködve hozza el a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát. Az esemény vásárterében külön pavilon áll majd a díszvendég országnak, ahol a programokon

mások mellett olyan szerzők is megfordulnak, mint Dragomán György, Szabó T. Anna, Kovalčík Jozef, Vallová Miroslava, Ivana Taranenková, Nádasdy Ádám, Alena Sabuchová és Ablonczy Balázs.

A fesztivál megnyitóeseménye szeptember 29-én, 16 órakor kezdődik a nemzeti Táncszínházban. Az idei Könyvfesztivált Tóth Krisztina, József Attila-díjas költő, író nyitja meg.

„Nem Magyarországról akartam beszélni. Vagy nem csak róla” – Tóth Krisztina a Lírástudók vendége

Kapcsolódó

„Nem Magyarországról akartam beszélni. Vagy nem csak róla” – Tóth Krisztina a Lírástudók vendége

Nyáron jelent meg második regénye, A majom szeme, amiben nem országunk kórképét, hanem a világ riasztó közeljövőjét kívánta megírni Tóth Krisztina. Grisnik Petra, a Lírástudók műsorvezetője arról is kérdezte az írót, milyen érzés „lefordítva lenni”, miért készül évekig egy regény, és milyen olvasói visszajelzéseknek örül leginkább.

Ezt követően a Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése díját Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke adja át Szvetlana Alekszijevicsnek.

Az író munkásságát és életművét Háy János író laudálja.

Október 1-én 16 órakor szintén a Nemzeti Táncszínházban rendeznek pódiumbeszélgetést, a belorusz szerzőt Veiszer Alinda fogja kérdezni.

Idén először csatlakozik a Könyvfesztiválhoz a Pestext program sorozata, melyben a közép-európai régió irodalma kerül fókuszba, olyan szerzőkkel, mint Alena Mornštajnová és Witold Szabłowski.

Emellett, a fesztivál keretein belül rendezik meg az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját.

A szervezők idén is gondoltak a családokra: a Millenáris D épületében a gyermekek számára kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom idén is színes programokkal és kötetekkel várja az érdeklődőket.

A további részletek az esemény programfüzetében, illetve a fesztivál Facebook-oldalán

Fejléckép: Tóth Krisztina, Szvetlana Alekszijevics és Háy János (Fotó/Forrás: Tóth Krisztina Facebook-oldala, David Levenson / Getty Images Hungary , Margó Irodalmi Fesztivál)

Ünnepeljen együtt az idén 80 éves Nádas Péterrel!

Kapcsolódó

Ünnepeljen együtt az idén 80 éves Nádas Péterrel!

Háromnapos összművészeti fesztivállal köszönti a főváros és a Jelenkor Kiadó a kortárs irodalom egyik legnagyobb alakját. A Nádas Péter Budapestje című rendezvényen az irodalmi vonatkozású események mellett zenei, színházi, képzőművészeti és gasztronómiai tematikájú programok közül is válogathatunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Könyv hír

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Könyv podcast

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.
Könyv magazin

Beleolvasó – Tóth Krisztina: Kánkán az üvegpadlón

Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek, akikkel bármi megtörténhet. És meg is történik. Olvass bele a könyvbe!
Könyv hír

„Az árkok mielőbbi betömésére várunk” – újabb megszólalások a Nemzet Művésze cím kapcsán

Turi Attila, az MMA elnöke reagált Krasznahorkai László nyílt levelére, amelyben a Nobel-díjas író elutasította a Nemzet Művésze címet. Bodor Ádám kiállt szerzőtársa mellett, Nagy Ervin államtitkár pedig változásokat ígért.