A címben szereplő idézet Nánay István színikritikustól származik, ami jól érzékelteti, hogy Alföldi Róbert olyan személy, akit nem kizárólag színházi munkássága alapján ismerünk és ítélünk meg, hanem sokan sokféleképpen kapcsolódunk civil oldalához is, az emberhez, akiről sok mindent megtudhatnak az érdeklődők Csáki Judit legújabb (beszélgető)könyvéből, amely az Open Booksnál jelent meg november közepén. Az Alföldi – Nem rajtam múlt című kötet szinte egy sorozat harmadik darabjának is tekinthető, hiszen a színikritikus 2013-ban már jelentkezett egy Alföldi Róberttel készült kötettel (Alföldi színháza – Öt nemzeti év), ami akkor elsősorban a Nemzeti Színház élén eltöltött éveket vette számba, 2015-ben pedig Magánügy címmel jelent meg könyvük a Librinél, amelyben Alföldi Róbert az akkori Magyarország égető társadalmi problémáit vette szemügyre.
A mostani könyv létrejöttének okairól a megjelenéshez kapcsolódóan szervezett könyvbemutatón hallhattunk és hallhatunk részleteket. Az első alkalmat november 22-én tartották az Átriumban, ahol a mai napon, november 23-án is lesz egy hasonló, rövid jelenetekkel egybefűzött beszélgetés (rendezője: Sebestyén Aba), ezt követően pedig faggató és kifaggatott országos turnéra indul: november 24-én Pécsett, 27-én Szegeden, december 2-án pedig 15 órai kezdettel Szombathelyen, 19.30-tól pedig Győrött kerülhetnek közelebb az olvasók a kiadványhoz, amelyet Csáki Judit és Alföldi Róbert a helyszínen dedikálnak is.

Csáki Judit és Alföldi Róbert dedikál az Alföldi – Nem rajtam múlt című kötet könyvbemutatóján az Átriumban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
„Semmiféleképpen sem szerettem volna, hogy ez a könyv valamiféle emlékmű vagy szobor legyen,
és azt sem akartam, hogy egyfajta panaszáradatnak hasson” – vallotta meg Alföldi Róbert a beszélgetésen. Mint kiderült, Csáki Judit végül azzal győzte meg az új könyv megszületésének fontosságáról, hogy a beszélgetésük egyfajta sorvezetőt adhat mindarról, ami az elmúlt tizenöt-húsz évben a magyar kultúrpolitikában, azon belül is a színházi területen lezajlott.
Csáki Judit elmondta, hogy a könyvhöz kapcsolódó munka – tehát a beszélgetések, a hanganyag legépelése, megszerkesztése és a könyv összeállítása – január 3-án kezdődött, és október elején ért véget. A színész-rendező a bemutatón úgy fogalmazott, hogy a könyvhöz kapcsolódó beszélgetések „arra kényszerítettek, hogy bizonyos dolgokat átgondoljak, és ez egyáltalán nem biztos, hogy ez mindig jó érzés volt, hanem egyfajta fura tükör. De közben nagyon jó lenne, ha ez a könyv nemcsak nekem lenne tükör, hanem másokat is elgondolkodtatna.”
„Egyszer se mondtad azt, hogy valamire nem válaszolsz” – emlékezett vissza Csáki Judit. „Elhatároztad az elején, hogy mindenre válaszolni fogsz?” – tette fel a kérdést, amire Alföldi így felelt: „Hát, ezt máshogy hogy lehet?
Ha azt figyelem, hogy akarsz velem kicseszni, akkor ezt nem lehet megcsinálni.”
Kemény kérdésekből pedig a könyvbemutatón is kijutott, ahol az egyik Székely Csaba által megírt rövid jelenet után (amelyet Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna adtak elő) Csáki Judit nekiszegezte Alföldinek: „Ha te meg akarsz szabadulni egy színésztől, ami azért előfordult a pályádon, amikor igazgattál, akkor az hogyan zajlik?”

Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna az Alföldi – Nem rajtam múlt című kötet könyvbemutatóján az Átriumban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
„Nem kerülgetem a kását”
– hangzott a felelet. „Azt mondom, nem hosszabbítom meg jövőre a szerződésed.” Ha pedig erre érkezik egy olyan kérdés, hogy miért, azt megpróbálja utána megindokolni. „Egyébként az esetek felében nem volt következő kérdés” – tette hozzá.
Alföldi Róbert felidézte, hogy a Nemzeti Színház vezetésének kezdeti időszakában volt egy olyan pont, amikor lelkileg belefáradt ezekbe a típusú beszélgetésekbe. „Ez nem annyira jó helyzet. De sosem azt az embert kell sajnálni, aki dönt valakiről” – jegyezte meg, hozzátéve: „Az, hogy egy igazgató választ egy színészt, az egyáltalán nem a színészről szól. Az igazándiból az igazgatóról szól. Az ízlésről szól, arról, hogy stimmel-e két ember, hogy izgatják-e egymást, egyfelé húznak-e, és ez nem politikailag értendő, hanem a színház szempontjából.”

Alföldi Róbert, Csáki Judit, Herdáni Judit, Bányai Kelemen Barna és Halmos Ádám kiadóvezető az Alföldi – Nem rajtam múlt című kötet könyvbemutatóján az Átriumban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
A kötetben megszólalnak más szakemberek is: kritikusok és színházművészek idézik fel Alföldi eddigi pályáját. A leírásokat emblematikus előadások fotói teszik még érdekesebbé, a kötet képszerkesztője és a borítófotó készítője Gordon Eszter volt. A könyvhöz megjelent ajánlóban idézik többek között Tompa Andrea írót, színikritikust, aki így fogalmaz: „Egyetlen emberi élet sem nyitott könyv, de Alföldi Róbert megengedi, hogy Csáki Judit belelapozzon az övébe, megmutassa szakmai és személyes útjának kanyarjait. Mindez tanulságos lenyomata a jelennek és közelmúltnak.”
Závada Pál író szerint Csáki Judit és Alföldi Róbert sokszor „szemérmetlenül mélyre mennek”, és minél mélyebbről emelnek ki valamit, az annál valóságosabbnak tetszik.
„A legjobb percekben mintha egy valódi dráma remekül megírt dialógusait olvasnánk”
– fogalmaz. Parti Nagy Lajos író ugyancsak ajánja a kötetet, e szavakkal: „Kevesen tudják ezt a sprőd-laza társalgást ilyen könnyedén és komolyan művelni, mint e könyv szereplői. Mondanám, hogy szinte mellesleg teszik ezt, de nem, mivel a színházcsinálás, a színházról való gondolkodás az életük, a szenvedélyük, sőt a mesterségük. Nagyon lehet, de nem kell velük egyetérteni, hisz olykor ők sem, egymással sem, ám hitelük, súlyuk megkérdőjelezhetetlen.”
Csáki Judit: Alföldi – Nem rajtam múlt
Open Books
Megjelenés: 2023. november 16.
A könyv megvásárolható a Líra webáruházában.
A fejléckép forrása: Open Books