Mészáros Dorka 2016-ban publikálta első krimijét Én vagy senki címmel, amit – a sikeren felbuzdulva – újabb kötetek követtek. Első, valóban felnőtteknek szóló könyve a Nem biztos, hogy visszajövök volt, amely a General Press kiadásában tavaly jelent meg, és egy bentlakásos gimnáziumban történő eltűnéses esetről szól. Már abban is megjelenik, ami a Mimézisnek is sajátja, és műfaji szempontból inkább a pszichothrillerhez közelít: a társadalmi témákkal való érzékeny vagy éppen felforgató foglalkozás.
A Mimézist egy Arisztotelésztől származó mottó vezeti fel, amely a görög eredetű szó jelentését írja le – igaz, ha a mottó szereplését indokolnánk, azzal már lelőnénk valamit a cselekményből. Márpedig ebben a podcastbeszélgetésben sem vétkezünk, ám azt el lehet mondani, hogy egy bizonyos Kovács Bence eltűnésével kezdődik a sztori. A két nyomozó, az állapotos Wass Réka és a pszichológiai ismeretekkel felvértezett Varga Gergő az ügy megoldásának nyomába ered, hogy aztán kiderüljön, szokatlanul precíz sorozatgyilkossal van dolguk,
aki úgy gyilkol – „mintha könyvből olvasná”.
Egy kritikus azt írta a Mimézisről: „A mai magyar irodalomban meglehetősen ritka a jó krimi. Mészáros Dorka könyve izgalmas, érdekes – és bepillantást enged az emberi lélek mélységeibe is.”
Mészáros Dorkát arról kérdeztük, miért érdeklik ezek a véres témák, mi szabadul fel benne az írás alatt, és – mivel ő maga kriminológus végzettséggel is rendelkezik – hogyan törekszik a hitelességre egy krimi írásakor. Végül arra kértük, nevezze meg azokat a szerző-kollégákat, akikkel szívesen eltöltene egy órát, hogy a szakma csínjáról tanuljon.
A regény megvásárolható a Líra webshopjában.
Az interjú után ismét ajánlunk öt könyvet a Líra Könyv újdonságai közül.
Csabai László: Rákosival az ágyban (Magvető)
Nicola Lagioia: Az élők városa (Corvina)
Stéphane Garnier: Élj úgy, mint James Bond (Partvonal)
Keszthelyi Gréta Kata: Vékony jégen (Menő Könyvek)
Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony (General Press)
Emily Bronte, Anne Bronte, Charlotte Bronte: Bronte minden napra (Manó Könyvek)
A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.
A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>>