Könyv

Nem menekül a valóságtól – megírja

Krusovszky Dénes interjú
2019.05.16. 09:10
Ajánlom
Kvázi-elsőkönyves író: verses-, novellás- és esszékötetet már írt, regényből ez az első. Ezt viszont a kritika és az olvasók egyformán szeretik, ő idén a Libri irodalmi közönségdíjas, februárban pedig már az utánnyomás is megérkezett. Az Akik már nem leszünk sosemet és szerzőjét beválogatták az idei Kult50-be.

Talált történetből indultál a nyolcvanas években vastüdővel élők intézetében játszódó szállal?

Tulajdonképpen három különböző történetből indultam ki: az 1956-os pogromból, a tüdőgondozó lakóinak nyolcvanas évekbeli életéből és Lente Bálint magánéletének ma zajló történéseiből.

Abban biztos voltam, hogy ő visszamegy a szülővárosába. Az ő nézőpontjának változása érdekelt, ahogy például a pogromtörténettel szembesül. Úgy szerettem volna mindezt feldolgozni, hogy a mai emlékezetéről szóljon, ne történelmi regény legyen. Elsőre talán nem egyértelmű, hogy a különböző történetszálak miért futnak egymás mellett, de az volt a meggyőződésem már a legelejétől, hogy egy regénybe tartoznak. Ez okozott a regény írása elején némi fejtörést, de aztán megírtam az első fejezetet, és ezt követően beindult a folyamat.

_DSC7871-160650.jpg

Krusovszky Dénes (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)

Melyik a hangsúlyosabb?

Ez a könyv főleg a máról szól, akkor is, ha van benne régebben játszódó fejezet. Annak is az az értelme, hogy derítsen ki valamit arról, hogyan éli meg a múltat egy mai ember. A mai valóságérzékelés, közérzet érdekelt elsősorban.

Miközben jegyzeteket írtam a könyvhöz, azt is izgalmasnak találtam, mennyire erősen be van ágyazódva az ember az időbe; a „most” is egy történelmi pillanat: nem érthető meg a maga előzményei nélkül.

A saját életét általában magától értetődőnek és önmagában állónak gondolja mindenki, de közben folyamatosan abba ütközünk, hogy rajtunk kívül álló, minket megelőző viszonyok határozzák meg a mozgásterünket. Az, hogy a regény több helyszínen, több idősíkban játszódik, valamiképpen erre kíván reflektálni.

Miért pont az utóbbi években lépett elő a harmincas generáció az „Így jöttem” filmjeivel és könyveivel, mint az Egy nap, a VAN, a Rossz versek vagy a Mágneshegy?

Azért jön elő ez a nézőpont a harmincasoknál, gondolom, mert az időérzékeléshez kell egyfajta távlatosság, hogy rá tudj nézni a saját életedre, és észrevedd a mélységeit. Annyiról van szó csupán, hogy felfogod, az idő nem visszafordítható – csak hát ez a tény az ember magánélete szempontjából végletes belátásokat rejt.

Ennek semmi köze a nosztalgiához, ha valamire, a tériszony érzésére emlékeztet inkább.

Azt hiszem, minden generáció ilyen idős korában kezdi kívülről látni magát. A mi esetünkben ráadásul a külső körülmények is azt az igényt erősítették, hogy reflektáljunk a körülményekre, amik között élünk. Irodalmi szempontból pedig van ez a közhely – ami szerintem nem teljesen igaz –, hogy a posztmodern irodalom, a szövegirodalom eltávolodott a hétköznapi valóságtól. Sokáig nagyon népszerű volt, de keletkezett egy igény, hogy lépjünk visszább, és közvetlenebbül nézzünk rá a körülményeinkre. Ez nem minden irodalomra igaz, de szerintem a magyarban kifejezetten érzékelhető mostanában egy ilyen hullám.

_DSC7821-160334.jpg

Akik már nem leszünk sosem (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)

Mi hívta elő ezt az igényt?

Nyilván nem független attól, hogy milyen dolgok történtek kulturális, politikai, társadalmi szinten.

Mintha hirtelen besűrűsödött volna a valóság Magyarországon, és erre muszáj valahogy reagálni.

Az 1990-es évek felszabadultsága sok szempontból az elvontabb gondolkodásnak kedvezett – attól tartok, a jelen körülményeink nem efelé mutatnak. A 90-es években sok szó esett arról, hogyan vált posztmodernné a klasszikus értelemben vett társadalom, jött Fukuyama és a történelem vége. Aztán egyszer csak ismét bekopogtatott a történelem és a kiéleződő társadalmi problémák az ezredforduló utáni első évtized végére. Nem ért véget sem a történelem, sem a társadalom nem úgy vált posztmodernné, ahogy a rendszerváltás(ok) eufóriájában sejteni lehetett. Ez az új krízistapasztalat azt az igényt gerjeszti föl, hogy próbáljunk meg művészeti eszközökkel beszélni az emberek életproblémáiról, világosabbá tenni, hogy milyen körülmények között zajlik az életünk.

Ezért lettünk fogékonyabbak a hétköznapibb témákra?

Az már nem csak magyar sajátosság, hogy a fantáziavilággal szemben mintha lenne egy fáradtság. Szilágyi Zsófi filmje vagy az idei könyvfesztivál díszvendége, Karl Ove Knausgård kapcsán is volt egy ilyen érzésem.

Ők olyan műveket hoznak létre, amelyek nagyon földhözragadt dolgokról szólnak. 10-20 évvel ezelőtt snassznak számítottak volna.

Az emberek és a művészek is észrevették, hogy van egy erősödő valóságigény. A moziban minden film számítógépes technikával készült, szuperhősökkel – a mainstream elrugaszkodott a valószerűségtől, ez az irodalomra is jellemző volt.

_DSC7880-160651.jpg

azokra a művekre kíváncsiak, amelyek róluk szólnak (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)

Ma ez, legalábbis az irodalomban, visszafordulni látszik:

azokra a művekre kíváncsiak az emberek, amelyekben olyan dolgok történnek, amik róluk szólnak.

Olyan könyveket akarnak olvasni, amik az ő életükhöz is kapcsolódnak. A magyar olvasóközönség is olyan történetekre vágyik, amik megközelíthetőek a számára. Az irodalomban ma nem az eszképizmus tűnik a legizgalmasabb szólamnak.

Knausgård írt egy hatkötetes regénysorozatot a saját életéről. Amiről beszél, nem nagyszabású: családi dolgokról, párkapcsolatokról, munkáról ír, de olyan precizitással és részletességgel, hogy a leghétköznapibb jelenet is rögtön más megvilágítást kap nála. Az ő regénysorozatának a tanulsága arra mutat, hogy

ha valaki ilyen elszántsággal és tehetséggel ír köznapi dolgokról, abból nagyon erős irodalom lehet, ráadásul olyan irodalom, amire van olvasói érdeklődés is.

Az elvontabb versek után miért kezdtél el regényt írni?

Miközben a verseket írtam, és írom ma is, volt egy pillanat, amikor rájöttem, arra is lenne igényem, hogy közvetlenebbül reagáljak azokra a körülményekre, amelyek között élek. Egyáltalán

az érdekelt, hogy fel tudom-e mérni, mik azok a határok, amelyek kijelölik a mai lét mozgásterét. Bizonyos értelemben elkezdtem irigykedni a klasszikus nagyregényekre,

mondjuk arra, ahogy Balzac megírta a XIX. századi Franciaországot. Mintha akkor pontosabban a tudatában lettek volna a szerzők, mi mozgatja az egyént, és mi a társadalmat. És ez nem csak regénydíszletként funkcionált: ha ma meg akarsz tudni valamit az akkori Franciaország belső viszonyairól, akkor nem történelemkönyveket kezdesz el olvasni, hanem az akkori nagyregényeket. Későbbi példákat is lehet persze mondani, Dosztojevszkijt, Thomas Mannt, Faulknert és így tovább.

_DSC7941-160400.jpg

Krusovszky Dénes (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)

A regényírást megelőzte annak a belátása, hogy engem az élet ilyen szempontú ábrázolhatóságának kérdése is izgat, amellett, hogy a költői absztrahálás továbbra is fontos a számomra. Mindez egyfajta felelősségérzettel járt együtt, hogy valamiképpen reflektálnom kellene a körülményeimre, a szűkebb és tágabb közösségre, amiben élek, magára a korra.

A regény mennyiben merít a te életedből?

Ez nem egy életrajzi regény, inkább azzal próbáltam eljátszani írás közben, hogy milyen lett volna, ha ezek a dolgok velem történnek meg. A cím is erre utal; ahogy a regénybeli szereplők a meg nem valósult életükre gondolnak, úgy próbáltam én is megírni azt az életemet, a Lente Bálintét, amit amúgy nem éltem meg. Ebből fakad, hogy vannak találkozási pontok a regénybeli szereplők és a saját élettörténetem között, de minden hasonlóság csak ezen az imaginárius szűrőn át érvényesül.

Ezért volt szép élmény a könyv írása; az alternatív verzióját gépeltem le annak, amit megéltem, emiatt egy másik szinten mégis folyamatosan reflektáltam arra, ami velem történt.

Így volt egy nagyfokú szabadság a dologban, ami ahhoz is hozzájárult talán, hogy reflektáltabban tudjak szembenézni az ismerős helyzetekkel is.

2019-ben Krusovszky Dénes nyerte a Libri irodalmi közönségdíjat Akik már nem leszünk sosem című regényével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Színház

Kovalik Balázs Térey-darabot rendez az Örkényben

Megkezdődtek a Lót – Szodomában kövérebb a fű próbái az Örkény Színházban. A bemutatót december 20-án tartják a nagyszínpadon.
Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus

Onczay Csaba kapta a japán Felkelő Nap Érdemrendet

A csellóművész az országban végzett oktatói munkájával érdemelte ki az elismerést. Huszonöt éve tesz azért, hogy Japán klasszikus zenei rangja emelkedjen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv portré

Az író, akinek első kisregénye miatt sajtóper indult

Dolgozott textilkereskedésben, volt bélyegkereskedő és nyelvtanár is.1894. október 18-án született Déry Tibor, a 20. századi magyar próza egyik jelentős képviselője. 
Könyv gyerekkönyv

Milyen egy nagykorú könyvesbolt?

Idén ősszel ünnepli 18. születésnapját a Pagony. A jeles alkalomból szombaton egész nap egymást érik a programok a Bartók Pagonyban, ahova az írók és illusztrátorok is ellátogatnak.
Könyv frankfurti könyvvásár

Olvasmányainkkal is lépjünk ki a buborékunkból!

Kedd este kezdődött a 71. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója.
Könyv hír

Szembement a zsűri a szabályokkal: két Booker-díjast is választottak az idén

Margaret Atwood és Bernardine Evaristo megosztva vehette át a legrangosabb brit irodalmi elismerést.
Könyv nobel-díj

Peter Handke "nagyon bátornak" tartja a Svéd Akadémia döntését

A 2019-es irodalmi Nobel-díjas Peter Handke osztrák írót meglepte az elismerés, és "nagyon bátornak" tartja a Svéd Akadémia csütörtöki döntését, amely a munkássága és a nyilatkozatai által kiváltott "megannyi vita után" neki ítélte a díjat.