Könyv

Nem talál kiadót Woody Allen az életrajzának

2020.03.10. 09:10
Ajánlom
A 84 éves filmes életrajzának publikálását tavaly több kiadó is elutasította. Végül úgy volt, hogy áprilisban a boltokba kerülhet, ám a Hatchette könyvkiadó is elállt megjelentetéstől.

Woody Allen önéletrajzának publikálását tavaly több kiadó is elutasította, miután a rendező elleni, évtizedekkel ezelőtti gyerekmolesztálási vád ismét a címoldalakra került. Allent 1992-ben vádolták meg azzal, hogy akkor hétéves nevelt lányát, Dylan Farrow-t szexuálisan molesztálta. Farrow – aki már felnőttként 2014-ben egy nyílt levélben is megismételte a vádakat – a mai napig kitart állítása mellett, amelyeket a rendező tagad. Az ügyben két független vizsgálatot is lefolytattak még az 1990-es években és Allen ellen soha nem emeltek vádat.

GettyImages-861821778-112920.jpg

Woody Allen (Fotó/Forrás: Vera Anderson / Getty Images Hungary)

Az Oscar-díjas rendező karrierje megsínylette a vádakat.

A 2019-es Egy esős nap New Yorkban című filmjét nem mutatták be tavaly az Egyesült Államokban, és a Christoph Waltz, valamint Gina Gershon főszereplésével készülő új produkciója még mindig forgalmazóra vár. Számos híresség elhatárolódott a rendezőtől, köztük Timothée Chalamet, Greta Gerwig, Colin Firth, Ellen Page és Michael Caine.

Eredetileg a Hatchette könyvkiadó vállalta, hogy kiadja az Apropos of Nothing című írást. A héten azonban a kiadócsoport tucatnyi dolgozója nem vette fel a munkát New Yorkban és Bostonban, szolidaritást vállalva Ronan Farrow-val, Dylan Farrow-val és a szexuális zaklatások áldozataival.

Múlt héten Allen gyerekei, Ronan és Dylan Farrow a Twitteren tiltakoztak az írás kiadása ellen.

A kiadó hétvégi közleménye szerint „nem könnyen hoztuk meg a döntést a kiadás elvetéséről”. A kiadócsoport nagyon komolyan veszi a szerzőkkel való kapcsolatát, és nem könnyen áll el könyvek kiadásától – írták.

 

Fejléckép: Woody Allen (fotó: Vera Anderson / Getty Images Hungary)

Woody Allen nagyon pipa lett az Amazonra, mert nem forgalmazzák a filmjét

Kapcsolódó

Woody Allen nagyon pipa lett az Amazonra, mert nem forgalmazzák a filmjét

Woody Allen beperelte az Amazont, mert szerződése ellenére nem forgalmazza a rendező A Rainy Day in New York című új filmjét.

Félmeztelen nők zavarták meg Woody Allen jazzkoncertjét

Félmeztelen nők zavarták meg Woody Allen jazzkoncertjét

Egy feminista csoport két tagja fedetlen felsőtesttel, rajta tiltakozó jelszavakkal rohant fel a színpadra Woody Allen hamburgi koncertjén július 11-én este.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Klasszikus

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Zenés színház

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Színház

Györgyi Anna átvette a Vidor Fesztivál díját a Szívhang című előadás után

A Jászai Mari-díjas színművész a Rózsavölgyi Szalon október 9-én tartott előadása után személyesen is átvehette a legjobb női alakításért járó Colombina-díjat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.
Könyv hír

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Könyv gyász

Százéves korában elhunyt Lily Ebert

A magyar származású brit holokauszttúlélő családja tájékoztatása szerint szerettei körében, békésen távozott. Lily Ebert egész életét annak szentelte, hogy elmesélje a világnak, mi történt a haláltáborokban.
Könyv hír

Bereményi Géza és Csikos Sándor kapta idén a Szabó Magda-díjat

Második alkalommal adták át a huszadik századi magyar irodalom meghatározó szerzőjéről elnevezett elismerést. A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott gálán a kitüntetettek felelevenítették Szabó Magdával való találkozásaikat is.
Könyv ajánló

Mi lenne, ha Cervantes egy gép lenne?

Spanyol nyelvű irodalomból októberben sem lesz hiány a Budapesti Cervantes Intézetben, ebben a hónapban is változatos programokkal, köztük kreatív írásműhellyel, biblioterápiás műhellyel, valamint formabontó előadással várják a közönséget.