Könyv

Nem tudjuk, a felhők hol érnek véget – beszélgetés Janne Tellerrel

2023.10.13. 09:15
Ajánlom
„A modernkori Európában valóban ennyire provokáló, ha rákérdezel az élet értelmére vagy sziklaszilárdnak hitt értékekre?” – ezt a kérdést tette fel magának Janne Teller, miután Semmi című regényét több helyen is betiltották a kétezres évek elején. A könyvet azóta több mint egy tucat nyelvre fordították le, kötelező olvasmány Dániában, ahol ma már a középiskolások négyötöde elolvassa az érettségi előtt. Az író nemrég a PesText irodalmi fesztivál vendégeként érkezett Budapestre, ezt megelőzően nyílt lehetőségünk kérdezni leghíresebb regényéről, az írók társadalmi szerepvállalásáról, illetve arról, mit üzenne azoknak a magyar íróknak, akik a könyvfóliázások miatt úgy érzik, elfogy körülöttük a levegő. 

Nem ez az első alkalom, hogy Magyarországon jár. Milyen érzés visszatérni?

Először 2010-ben, egy konferencia miatt érkeztem Magyarországra, azóta körülbelül öt-hat alkalommal jártam itt a különböző könyveimmel. Budapest egy rendkívül érdekes város, főleg a felszín alatt, már a legelső alkalommal ez volt a benyomásom. Tudja, az ember csak járkál az utcákon, és egy turista szemével figyeli a várost, nézi a szép épületeket, és közben nem is tudja, micsoda vad élet zajlik a szép homlokzat mögött. Ott ez a rengeteg étterem, könyvesbolt, amit nem láthatsz, amíg meg nem mutatja valaki. Az, hogy nem beszélem a nyelvet, csak még inkább felerősíti ezt az érzést: látok valamit, ami érdekes és izgalmas, érzékelem az energiákat, de mindvégig tudom, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.

Most a PesText vendégeként érkezett ide. A világ számos táján jár hasonló fesztiválokra, ahol az eredeti megjelenés után még több mint húsz évvel mindig téma a Semmi. Milyen élményeket ad önnek, hogy a saját regényét újra meg újra megismerheti egy másik kultúrkör szemüvegén keresztül?

Érdekes látni, hogy másként reagálnak vagy más dolgokra fókuszálnak a regényben. Norvégiában például leginkább az a jelenet sokkolja az olvasókat, amikor a gyerekek kiássák a sírt. Míg Görögországban ez szinte semmilyen hatást nem vált ki, mert ott két évvel a temetés után amúgy is elszállítják a koporsókat, mert nincs elég hely, ahová a holtakat temethetnék. Ettől függetlenül

az élet értelméről való gondolkodás során mindig, mindenhol, mindenkiben ugyanazok a kérdések merülnek fel,

legyen szó akár egy szegény chilei faluról vagy egy angliai elitiskoláról, akár felnőttekről vagy gyerekekről. Pontosan azért, mert nem tudunk rájuk válaszolni. Nem tudjuk, hol érnek véget a felhők, mi történik velünk a halálunk után. Hiába hiszünk Istenben vagy éppen az ősrobbanásban, bizonyosság akkor sincs. Persze, néha fárasztó újra elmesélni a Semmi történetét, de a beszélgetések szerencsére még mindig izgalmasak tudnak lenni. Időről időre kapok olyan kérdéseket, amelyek új szögből világítják meg a regényt, és rámutatnak valami olyasmire, amire én sem gondoltam korábban. Érdekes viták szoktak kialakulni. Hasonló a helyzet a Ha háború lenne nálunk című könyvemmel, aminek a történetét mindig abba az országba helyezem, ahol épp megjelenik. Ez újabb párbeszédeket szül, hiszen a menekültek helyzete is országonként változik. Ilyenkor gyakran, még ha engem is interjúvolnak meg, én is teszek fel kérdéseket, mert sokat tudhatok meg így az adott kultúráról. Sőt, már abból is sokat tanulok, hogy tőlem mit kérdeznek, mert megértem, számukra mi fontos.

DSC08485-113650.jpg

Janne Teller dedikál a PesText fesztiválon (Fotó/Forrás: Stepmotions / PesText Fesztivál)

Érdekes, hogy amikor a könyvéről beszél, nem Nothingnak vagy Intetnek ejti, hanem magyarul mondja: Semmi. Mindig megtanulja a regényei címét idegen nyelveken is?

Általában próbálom. A Semmi vagy a Minden esetében könnyű, mert csak egy szó. Igaz, a legutóbbi regényem, a Kom is egy szó, de magyarul sehogy sem bírom kiejteni, hogy Gyere, pedig legalább hússzor elmondták, hogyan kellene. Képtelen vagyok megképezni ezt a hangot.

Tavaly mutatták be a Semmi filmadaptációját is. Mennyire vett részt az alkotói folyamatban?

Nem igazán avattak be, alapvetően ugyanis szabad kezet adtam nekik. Még a kezdetekkor leültünk közösen, és végigmentünk az egész könyvön. Elmagyaráztam, bizonyos karakterek mit miért tesznek, hogy mit szerettem volna kifejezni a különböző fejezetekben. Később is gyakran megkérdeztek, ha valami nem volt világos számukra.

Mindössze annyit szerettem volna, hogy a regény lényegét át tudják adni,

és úgy láttam, megértették a szellemiségét. Innentől kezdve már nem volt szavam, hiszen ez a rendező interpretációja. Szerettem a filmet. A befejezés hasonló érzést nyújt, mint amikor az emberek becsukják a könyvet: „Wow! Mi történt itt?!” Persze, a cselekmény néhol kissé reduktív lett, de például a színészek nagyszerűek, az Agnest alakító Vivelill Søgaard Holm arcán döbbenetes érzelmek jelennek meg.

Az emberek szerintem általában azért szeretik jobban a könyveket, mint a belőlük készült filmadaptációkat, mert pontosan ugyanazt az élményt szeretnék átélni, mint az olvasás során. Ön azonban interpretációkról beszél…

El tudom képzelni, hogy egy a könyv szövegét szorosan követő feldolgozás is működhet. Az évek során több céggel is tárgyaltunk már filmes jogokról, mind másféleképpen közelítették meg a regényt. A könyvben a történet realisztikusnak tűnik, pedig egyáltalán nem az. Olyan, mint egyfajta mese, és ez nagyon különbözik attól, ahogy filmet készítenek általában. Nem könnyű terep. Ha ragaszkodsz a realizmushoz, túlságosan hátborzongató lesz, ha pedig távolságot tartasz, akkor teljesen lecsökken a benne lévő horror, amire bizonyos mértékig ugyanúgy szükség van. Ezért is lenne jó, ha minél több feldolgozás készülhetne belőle, mert többféleképpen is megismerhetnénk.

Ezzel a könyvvel rövid időn belül megtapasztalta ugyanannak a skálának a két szélsőértékét: a Semmit előbb betiltották, később aztán kötelező olvasmány lett belőle.

A Semmit Nyugat-Norvégiában és Dánia egyes részein is betiltották, és volt egy francia város, ahol a helyi könyvesboltban nem voltak hajlandók forgalmazni. El kellett telnie egy kis időnek, Dániában tíz évvel később lett kötelező olvasmány. Ma már a diákok körülbelül nyolcvan százaléka elolvassa, mire leérettségizik. De úgy tudom, Németországban is sok helyen tanítják, míg Mexikóban például egy egyetem filozófiaszakán olvastatják a hallgatókkal. Országról országra változik, hogyan, melyik korban kerül elő. A tanároktól úgy értesültem, itt, Magyarországon is kötelező egy középiskolában.

Mi volt az első reakciója, amikor betiltották?

Nem igazán értettem. Persze, van némi erőszak a könyvben, de hát mi az ahhoz képest, ami a vámpíros könyvekben szerepel? Akkoriban ugyanis főleg azokat olvasták a fiatalok. De gondolhatunk akár a krimikre és a thrillerekre is, amivel ma is tele van a tévé és az internet. Általában a könyveket a durva nyelvezet vagy a szexualitás ábrázolása miatt tiltják be, de ilyesmiről nincs szó a Semmiben. Úgyhogy fel kellett tennem magamnak a kérdést: a modernkori Európában valóban ennyire provokáló, ha rákérdezel az élet értelmére vagy sziklaszilárdnak hitt értékekre?

És rájöttem, hogy igen, tényleg az.

Tudja, szerintem a fiatalokat nem is igazán sokkolja ez a történet. A felnőttek gondolták úgy, hogy nem volna szabad elolvasniuk a gyerekeknek. Azt hiszem, azért lehet ez így, mert mi, felnőttek már felépítettük az életünket bizonyos alapokra – ez a könyv pedig megkérdőjelezi ezeket. Van ebben valami fenyegető. Mi már nem mehetünk vissza az időben, nem kezdhetjük újra az életünket.

DSC08626-113654.jpg

Janne Teller a PesText fesztiválon (Fotó/Forrás: Stepmotions / PesText Fesztivál)

Azt mondja, nem is a gyerekeket féltik, inkább magukat?

Bizonyos értelemben igen. Amikor felnőttként választasz magadnak egy utat, azt értelemszerűen helyesnek gondolod, és szeretnél kitartani az elképzelésed mellett, hogy az valóban helyes is. És épp ezért sok szülő azt akarja, hogy a gyermeke ugyanerre az útra lépjen, mert nem akarják, hogy megkérdőjelezzék az ő életüket. Sokan mintha elfelejtették volna, hogy ezeket a kérdéseket a fiatalok egyébként is felteszik maguknak, egy regény nélkül is. Ez egy természetes dolog, a felnövés fontos része. Egyszerűen megfeledkeztek arról, hogy tizennégy-tizenöt évesen ők is megkérdőjelezték az élet értelmét, vagy azokat a hagyományokat és értékeket, amiket a korábbi generációk állítottak fel.

Egy magyar író, Csukás István mondta: nincs elavultabb, mint a tegnapi modern.

Azt hiszem, erről van szó. És egy bizonyos kor felett már a legbiztonságosabb, ha kitartasz az úgynevezett konzervatív értékek mellett, hiszen ezeket már ismerjük. Ezért fontos, hogy az ember mindig kíváncsi maradjon és rákérdezzen azokra a dolgokra, amikben hisz. Persze, nem kell állandóan ezzel foglalkozni, de ideális esetben elég gyakran meg kellene történnie, hogy azt mondom, bizonyos dolgokat nem veszek készpénznek.

Elég lenne feltenni a kérdést: valóban igazam van?

Hiszen időnként mindannyian tévedünk. Például soha életemben nem találkoztam még vallásos emberrel, aki úgy gondolta volna, hogy egy, a sajátjától eltérő vallásnak inkább igaza van bizonyos kérdésekben. Mindenki a sajátját gondolja a legjobbnak. De hát honnan tudják? Hiszen sohasem tartoztak a másik közösséghez. 

DSC08700-125221.jpg

Janne Teller könyvei (Fotó/Forrás: Stepmotions / PesText Fesztivál)

Gondolja, hogy van olyan ok, amiért egy könyvet be kellene tiltani?

Nem hiszem. Bár, ahogy ezt mondom, eszembe jut, hogy bizonyos irodalom lehet problémás abban az értelemben, hogy fake news-t terjeszt, esetleg nagyon elvadult összeesküvés-elméleteket gyárt. A szélsőséges jobboldali gondolkodásra jellemző, hogy nem tényszerű állításokat meggyőző módon tényeknek állít be, ami egészen félelmetes.

Ma már egy könyv betiltása kevés ahhoz, hogy gátat szabjunk ezeknek az elméleteknek.

Valóban nem lehet megakadályozni, ez ma már nem így működik. Sőt, még ellentétes hatást is kiválthat, hiszen felkeltjük az emberek érdeklődését. Az internet világában ezek a tévhitek már exponenciálisan terjednek, még mielőtt bármit is tehetnénk ellenük.

Emberek milliói élnek abban a meggyőződésben, hogy a Föld lapos. Ez ellen mégis hogyan lehetne harcolni?

Nemrég tudtam meg, hogy Magyarországon korlátozzák a fiatalok hozzáférését azokhoz a könyvekhez, amelyekben LMBTQ-karakterek szerepelnek. Szerintem ez nonszensz. Tényleg azt gondolják, hogy egy fiatalember inkább vagy kevésbé lesz homoszexuális attól függően, hogy olvas vagy nem olvas róla?

DSC08572-113653.jpg

Janne Teller a PesText fesztiválon (Fotó/Forrás: Stepmotions / PesText Fesztivál)

Az a gyanúm, hogy a politikusok sem gondolják komolyan, hogy ez így működne. Bizonyos értékeket próbálnak így kommunikálni, mert tudják, hogy ez sokak véleményével egybeesik majd. Szerintem elsősorban szavazatokra apellálnak.

De közben nehezebbé teszik az életet azok számára, akik egy kicsit különböznek a többségtől, hiszen többet kell a mindennapjaikban harcolni, pusztán csak azért, hogy elfogadják őket. Én úgy képzelem, hogy azok a magyar fiatalok, akik megtudják, hogy nem vásárolhatnak ilyen könyvet a boltokban, csak még kíváncsibbak lesznek, és ha nagyon akarják, be tudják szerezni őket a barátaik segítségével, vagy rákeresnek angolul az interneten. Mert felmerül bennük a kérdés: mi lehet abban a könyvben, hogy nem olvashatjuk el? Általában ez így történik, a Semmivel is ez volt a helyzet. Valószínűleg igaza van, ez egy jelzés a kormány részéről, ami szavazatokat szerez nekik.

Egyúttal azonban jelzés abban az értelemben is, hogy most egy csoportnak nehezebbé teszik az életét.

És ki tudja, legközelebb kik következnek.

A kormány ugyanakkor érvelhet azzal, hogy a könyvek nincsenek betiltva, még mindig forgalmazhatják őket, és így oktalan a szerzők aggálya. Az írók viszont, ahogy ön is utalt rá, már a következő lépéstől félnek, ezért szólalnak fel. Mit üzenne a magyar íróknak?

Azt gondolom, hogy jogosan félnek, mert általában azt látjuk, hogy ha a kormányzatok szabadságjogokat vesznek el, akkor nem állnak meg. Még ha jó okuk is van egyébként, mert azzal senki sem vitatkozna például, hogy a gyermekeket meg kell védeni a pedofiloktól. Ha a művészi szabadságot korlátozzák, szerintem jogos az aggodalom. A magyar írók helyében harcolnék, és szerintem fontos, hogy mindenki beleálljon ebbe a küzdelembe. Ha csak az LMBTQ-szerzők és -aktivisták szólalnak fel, az kevés, hogy megváltoztassa ezt az irányt. De ha minden szerző összeáll, és azt mondják, ez egy elfogadhatatlan cenzúra, annak talán lehet hatása. A könyvesboltok számára is nehéz helyzet lehet ez, mert ha jól értem, jelenleg egy tizenöt éves, ha odamegy a felnőtt szekcióhoz, hogy Camus-t vagy Dosztojevszkijt vegyen, hirtelen ezt már nem teheti meg a törvény miatt. Számomra átgondolatlannak tűnik.

A kormány azt mondja, a homoszexualitás és transzneműség öncélú, propagandisztikus ábrázolásával van probléma.

Ez továbbra is elég sajátos megfogalmazás. Mert ki ítélheti ezt meg?

Ők úgy érzik, megítélhető.

Nem hinném, hogy ezeknek az intézkedéseknek valódi sikere lesz. Hatása azonban igen. Mert beindul majd az öncenzúra: az írók elkezdenek félni, és nem írnak bele a könyvekbe LMBTQ-karaktereket. Ez pedig idővel leszivárog a társadalomba, és az iskolákban, ahol egyébként teljesen rendben lenne, ha valaki homoszexuális vagy genderfluid, hirtelen probléma lesz. Hiszen ha nem olvashatunk és nem írhatunk róla, akkor valószínűleg rossz dolog.

DSC08727-113650.jpg

Janne Teller dedikál a PesText fesztiválon (Fotó/Forrás: Stepmotions / PesText Fesztivál)

A könyveiben mindig fontos, mondjuk úgy, társadalmi ügyekre hívja fel a figyelmet. Mit gondol, mi egy író szerepe a 21. században?

Mindenekelőtt egy író kötelessége, hogy jó irodalmat írjon. Egy jó költőnek nem volna szabad úgy éreznie, hogy muszáj politikai esszéket közölnie vagy aktivistaként is tevékenykednie. Az a dolga elsődlegesen, hogy jó verseket írjon. Másrészről azonban tudjuk, hogy egy jó vers, még ha teszem azt, a természetről is szól, lehet politikai hatású, hiszen feltárja az érzelmeinket. Valahogyan hatással van ránk, megmutatja, miként funkcionál az ember és a világ. Amikor én társadalmi ügyekről írok, az szimplán azért van, mert engem ez érdekel. Ugyanakkor azt is szem előtt tartom, hogy az olvasónak keresnie kelljen valamit a könyveimben. A Semmiben ez az élet értelme volt, a Gyere esetében azt vizsgáltam, hogyan lehet etikusnak maradni akkor, ha a társadalom minden erejével abba az irányba lök minket, hogy ne legyünk etikusak. Míg a háborús könyvemben azt szerettem volna megmutatni, milyen lehet egy menekült élete. Sohasem a probléma megoldását sürgetem, nem javaslok megoldást, mert egyszerű válaszok nem léteznek.

De hiszek benne, hogy ha megpróbáljuk átérezni, milyen lehet mások élete, egy picit mind jobb döntéseket fogunk tudni hozni.

Én így írok. Magam is keresem, hogyan lehet megoldani ezeket az összetett helyzeteket. Mindenki máshogy ért meg problémákat, és máshogy is gondolkodunk róluk. Ezért hasznosak a történetek, hiszen rajtuk keresztül valahogy mégis közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Az írás számomra is sokszor egyfajta tanulási folyamat, és csak abban bízhatok közben, hogy ha jól végzem a dolgom, akkor erre az utazásra az olvasót is magammal tudom vinni.

Nem ijesztő néha ennek a felelőssége?

Érzem a súlyát, természetesen, de amit ilyenkor kutatok, az lényegében az emberi természetről és létezésről szól, valamiről, ami univerzális. Próbálom arra sarkallni az olvasókat, hogy gondolkodjanak önállóan. Ha erre rá tudom venni őket, baj nem lehet belőle, mert hiszem, hogy minden emberben mélyen belül van egy morális iránytű. Ha erre odafigyelünk, egy jobb társadalomban élhetünk majd, ahelyett, hogy hagyjuk ilyen-olyan vezetőknek, hogy megszabják nekünk az irányt. 

Ha mindenki a saját fejével gondolkodna, nem alakulhatnának ki totalitárius rendszerek.

Az emberbe természetszerűen kódolva van, mi a helyes és mi a rossz, nem szociális szabályok vagy vallások által. Szerintem az egy nagyon alapvető belső parancs, hogy bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. És ezt az emberek is megértik, ha gondolkodnak… csak ha ezt elmulasztják, hajlamosak megfeledkezni róla.

Fejléckép: Janne Teller dedikál a PesTexten (Fotó/Forrás: Stepmotions / PesText))

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Zenében megélt ünnep Pannonhalmán – jubilál az Arcus Temporum fesztivál

Eötvös Péter és Mozart művészetével ünnepel az idén 20 éves Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán augusztus 23–25. között. Ráadásul a jubileum egybeesik a bencés szerzetesközösség temploma, a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évével.
Plusz

Az utolsó szerelem mítosza

Az első szerelem minden líra egyik fő toposza, sőt népdaloktól regényekig, a first love az igazi, mert mindenkit érdeklő, lángba boritó téma. Azon gondolkozom, hogy miért nincs az elsőnek párja, azaz miért nincs igazi irodalma, lírai lenyomata az utolsó szerelemnek, ennek a fellobbanó érzelmi viharnak? Almási Miklós írása.
Zenés színház

Szikrák és vízcseppek – Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Tíz év után ismét az Aida került színre az Ausztriában található Szentmargitbányai Kőfejtő hatalmas szabadtéri színpadán. Nem ez volt azonban az egyetlen visszatérés: ismét Thaddeus Strassberger rendező munkáját láthatta a közönség.
Klasszikus

„Tudatosítani kell a világban, hogy Auer Lipót magyar, ráadásul veszprémi volt” – interjú Kováts Péterrel, az Auer Fesztivál művészeti vezetőjével

Kerek évfordulóhoz érkezett a veszprémi születésű, világhírű hegedűművésznek, Auer Lipótnak szentelt fesztivál. Az ünnepi programról az eseménysorozat alapítójával, Kováts Péter hegedűművésszel beszélgettünk.
Plusz

Mintha elkezdtük volna szeretni a saját városainkat – beszélgetés Zubreczki Dávid építészeti mesemondóval

A Kultkikötő szervezésében idén nyáron nyolc helyszínen hallgathatók meg Zubreczki Dávid vetítéssel egybekötött történetmesélős előadásai Templomséták a Balaton körül címmel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv podcast

Arról álmodtam, hogy Pöttyös Könyveket fogok írni – Turbuly Lilla a Lírástudók vendége

Nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is nevelni szeretné a könyveivel Turbuly Lilla, akinek új ifjúsági regénye, a Kész cirkusz! két tinédzser barátnőről szól. A szerzővel Grisnik Petra beszélgetett a Lírástudók új epizódjában.
Könyv ajánló

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Könyv ajánló

Több mint tizenöt év kutatás és felkészülés előzte meg Grecsó Krisztián új regényét

Novemberben jelenik meg a József Attila-díjas író, költő legújabb, Apám üzent című család- és identitásregénye, amelyben a szerző a családi múlt felkutatására tesz kísérletet.
Könyv ajánló

Interaktív térbejárás, felolvasóest, zenei performansz – experimentális irodalmi programok várnak a PIM-ben

Idén nyáron kísérleti kerti programokkal is várja a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum a látogatókat, alternatív olvasatokat kínálva olyan művekhez, mint Madách Imre Az ember tragédiája vagy Hamvas Béla novellái.
Könyv magazin

Aki az irodalommal csalta meg az orvostudományt – 120 éve hunyt el Anton Pavlovics Csehov

1904. július 15-én hunyt el az egyik legnagyobb orosz író, Anton Pavlovics Csehov, aki drámáival és más prózai szövegeivel egyaránt megújította a modern irodalmat. A művész életéről tíz pontban emlékezünk meg.