Fodor Tamás, Garaczi László, Háy János, Marno János, Szabó T. Anna és Vámos Miklós emlékezik meg az életének 87. évében, tegnap elhunyt Konrád Györgyről.
Fodor Tamás (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)
Fodor Tamás (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)
Fodor Tamás – színész, rendező, a Stúdió K alapítója:
Konrád György, a mester
... és fellapoztuk a könyvek könyvét, (ha nem is titkos, és még nem is tiltott, de tűrt) A látogatót, hogy az elnyomorodott gyerekek, nyomorúságos anyák nyomorult körülményein önnön erejéből segíteni nem tudó, az értelmiség mindennapos árulását saját bőrén érző ember kiáltását meghalljuk, s amennyire lehet visszhangozzuk, hiszen meg vagyon írva: Amit a sötétben mondok nektek, a világosságban mondjátok el, és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.”
Vádló kérdéseit megértve figyeltünk a berettyóújfalui parasztpolgárok és a budapesti külvárosi szegények nyelvét érzékien, plasztikusan beszélő, prózában is költészetet teremtő mesterre.
Beszédtechnikai gyakorlatokba csomagoltuk, mert színészeknek készültünk, akiknek fel kell hangosítanunk a csak dadogva beszélni tudók morgását, nyögését, káromkodását.
Tudtuk, hogy úgy kell magyarul beszélnünk, ahogy őtőle lehetett igazán megtanulni, tőle, a szabadságot és szolidaritást egyszerre - és mindig együtt - követelő, bölcs és mégis mindig nyughatatlan barátunktól, Konrád Gyuritól.
Garaczi László
Garaczi László - író, költő:
Konrád György
Szuverén világ, markáns nyelv, szolidaritás, keserű optimizmus. Találkozunk, és az írói benyomás finom, de erős sugallattal párosul, aminek nem tudok nevet adni. A hegymagasi kertben ülünk, az asztalon könyvek, jegyzetek, bor és pipadohány. Azt mondja, én vagyok a kortárs magyar irodalomban a Fiú, akárhány évesen is. Nem írnám nagy F-fel, de nagy F-fel mondja. Tücsökciripelés, ragyognak az augusztusi csillagok. A gyöngéd odafigyelés okos és póztalan egyszerűsége.
Arra gondolok, ha fiam lesz, ilyen apja szeretnék lenni.
Most vége a nyárnak, és mintha sok nyárnak lenne egyszerre vége. Útra keltek a bölcsek: kedély, belátás, öröm, szabad szellem. Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak.
Háy János (Fotó/Forrás: Európa Kiadó)
Háy János - író, költő:
Konrádot olvasni
Mióta olvasom (1977, A városalapító, pult alól volt véve, mert egy haverom ismerte a könyvesboltost), Konrádot olvasni szabadság.
Konrádot úgy kell olvasni, hogy lássák a tanáraim, az osztálytársaim szülei, mindazok, akik behódoltak és behódolnak az épp aktuális hatalomnak, hogy én nem tartozom közéjük, mert én szabad vagyok.
Konrádot olvasni gondolkodás, gondolkodás azon, hogy mi miért van, különösen az esszék, például a kedvencem, Az autonómia kisértése (1980). Kocsival megyünk valahová. Azt mondom egy városról, hogy nem szerettem ott lakni. Rám néz: Miért? Csakúgy, akartam volna mondani, de visszanéztem és láttam a szemén, hogy ezzel nem lehet megúszni. Konrádot olvasni figyelem, figyelni és érzékelni a világot, közelebb lépni és eltávolodni, kísérletet tenni rá, hogy felfejtsük, milyenek a dolgok. Konrádot olvasni szeretni a világot, az összes teremtményével, ahogy a látogató szereti. Mert hogy is lehetne másképp a világról beszélni. Konrádot olvasni, amíg olvassuk, szeretés, és figyelem, és gondolkodás, és mindenek felett szabadság.
Marno János (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke)
Marno János - író, költő:
Konrád György első kisregénye engem pont húszévesen talált telibe. Egy nagy tehetségű barátommal, Matkócsik Andrással együtt olvastuk a regényt, együtt örültünk neki féktelenül, még ha ez az érzelmi reakció morbidnak hat is a könyv tárgyának ismeretében. De hát a remekmű (a művészet) paradoxona épp ez: minél súlyosabb a tárgyi referenciája, annál eksztatikusabb élmény az olvasójának (nézőjének, hallgatójának stb.), ha érzi a súly felemelkedését. A látogató pokolian sűrű próza, egyszerre naturalista beszámoló, szociografikus esszé, abszurd dráma, a pusztába mormolt ima. A huszadik századi magyar prózaköltészet evidens csodája.
De személyesen is hálával tartozom Konrád Györgynek, először is a hegymagasi találkozásokért, amikor Szigligeti nyaralásaink közepette meghívott egy-egy esti együttlétre, beszélgetésre, már a hangjával megnyugtatta az embert, az ő társaságában soha nem kellett feszengenem.
És neki köszönhetem a bambergi egy éves ösztöndíjat is, egy igazi meseországban töltött évet; egy volt püspöki palota emeleti lakásában, a Schiller-platzon, E. T. A. Hoffmann néhai lakóházának a szomszédságában. Istenem, csak most döbbenek rá, hogy a múlt század, évezred utolsó évében annak az írónak a támogatását élvezhettem, akit húszévesen hasonló revelációval olvashattam, mint Tandori Dezső Töredékét. És most, fél éven belül, mindkettőjüktől búcsút kell vennem. Mert nem adatott meg számomra a hit, hogy "odaát találkozunk!". Erről jut eszembe: aki esetleg nem látta a videót TD Goethe-érem díjátvételéről: a laudációt Konrád György írta hozzá, és mondta el a bársonyos hangjával - 2007-ben!
Szabó T. Anna (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke)
Szabó T. Anna - költő:
Kedves Konrád György,
Köszönöm a bizalmat és a figyelmet, amivel kamaszkorunk óta felénk fordult, a szeretetteli kedvességet és a kíváncsiságot, amivel példát adott és mércét állított. Köszönöm, hogy tizenkét évvel ezelőtt, a berlini Művészeti Akadémián segített babavigyázót keresni, amíg felolvastam a verseimet, és köszönöm, hogy három hónapig ott élhettem és elkezdhettem olvasni németül. Köszönöm, hogy az asztalához ültetett, hogy fájdalmasan ritka találkozásaink alkalmával mindig őszintén érdeklődött a múltunk és a jelenünk felől.
Tudom, hogy ezek igencsak saját dolgok, de a gyász most még személyes, még nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a teendőim listáján jó ideje első helyen állt a Maga neve, az, hogy feltétlenül meg kell üzennem, meg kell köszönnöm, meg kell kérdeznem, amit annyi ideje halogatok. A hiány és a mulasztás terhe most már velem marad, ahogy a szomorúságé is, de a polcomról levehetem a könyveket, és folytathatom a néma beszélgetést: tizenhat évesen kezdtem el A látogatóval, ami felkavart és megrendített, és a Cinkossal, amiről csak hittem, hogy értem, és folytatódott az esszékkel és a többivel szép, de hiányos sorban, hiszen bőven van még elolvasni és újraolvasni és újra meg újra meggondolni való: a nagy európai gondolkodó mindig tükröt tart és feladatot ad, a nagy magyar író pedig fájdalmat és gyönyörűséget, felváltva és egyszerre. Az imént le akartam venni a polcról az Elutazás és hazatérést, a számomra legszebbet, de látom, hogy nincs ott, kölcsönadtam, mint annyi kedves könyvemet, mert azt szeretném, hogy minél többen olvassák, és soha ne felejtsék el.
Amit szeretünk, amiért hálásak vagyunk, azt tovább akarjuk adni hogy más is szerethesse és továbbadhassa.
Köszönöm, hogy adott, jó, hogy köztünk volt, fáj, hogy elment.
Vámos Miklós
Vámos Miklós - író, műfordító:
Heller Ági. Rajk Laci. És akkor most Konrád Gyuri is.
„Mostanában olyan sokan halnak meg, akik eddig még soha.” Ezek a drága Karinthy Frigyes szavai. De ilyenkor ki tud nevetni?
Mit lehet mondani. Mit lehet gondolni. Mit lehet tenni.
Na jó, akkor hallgassunk egy hosszút. Szomorút. Mélyet.
Csak egyet ne tegyünk: ne meséljük el, hogy milyen régóta ismertük. Milyen közeli barátunk volt. Milyen sokat beszélgettünk. Mennyire a miénk volt. Ne adjunk elő szellemeskedő történetet ennek illusztrálásául. Hagyjuk meg ezt fajta a burkolt dicsekvést azoknak, akiknek ízlése engedi, hogy halálesetkor ilyesmivel traktálják a gyászolókat.
Én csak azt szeretném elmondani, hogy míg Konrád a figyelő szemét Budapestre – az országra és a világra – vetette, úgy éreztem nagyobb biztonságban vagyok. Vagyunk. Talán leszünk. Már csak emiatt is sajnálom, hogy az utóbbi években kevesebbet láttam. Elhanyagoltam. Mint oly sokakat.
Búcsúzom tőle a magam módján. Ma, a halála napjának estéjén – neki fogok olvasni. Félhangosan. Vagy suttogva. Szép álmokat, Gyuri.
hírlevél
