Mint arról beszámoltunk, a Szépírók Társasága október végén arról számolt be közleményében, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Szépirodalom Kollégiuma nem ítélt meg számukra támogatást a 2024-es pályázatukra. A szervezet úgy fogalmazott, a döntést „nehezen tudják” máshogy értelmezni, mint a hazai független irodalmi-kulturális civil közösség elleni, a független színházak kivéreztetéséhez hasonló egyértelmű és nyílt politikai támadásként, elhallgattatási szándékként.
Erre reagált most az NKA, közleményüket a 444.hu szemlézte. Mint hangsúlyozták,
nem szüntethették meg a Szépírók Társaságának támogatását, ilyennel ugyanis nem rendelkezett a Társaság.
Az NKA ugyanis projektek (rész)támogatásáért felelős, így nem feladata, hogy bármely kulturális szervezet működési költségét finanszírozza a teljes támogatási igény biztosításával.
Mint írták,
az irodalmi szervezet „sajnos nem először” próbálja politikainak beállítani az NKA Szépirodalmi Kollégiuma által hozott szakmai támogatási döntést.
Kiemelték, hogy a döntéshozó kollégiumban egyetlen tagnak sem volt kifogása az elutasítás ellen. A kuratóriumban kilenc fő vesz részt, a szakmai szervezetek, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs miniszter egyaránt 3-3 főt delegál.
Fejléckép: A Nemzeti Kulturális Alap épülete a Gyulai Pál utcában (Fotó/Forrás: NKA.hu)