Lucy Moffat, Norvégiában élő brit fordító rábukkant Stein Riverton Jernvorgnen (Vas szekér) című írásának első fordítására, amely egy angol magazinban jelent meg. Moffatt úgy véli, legalábbis elgondolkodtató, hogy Christie nem innen merítette-e az ötletet Az Ackroyd-gyilkosság történetéhez – olvasható a Guardian brit napilap online kiadásában.
Az Ackroyd-gyilkosság első, puhakötetes angol kiadása (Fotó/Forrás: wikipedia)
Christie könyve 1926-ban jelent meg, és rövid idő alatt a műfaj egyik klasszikusává vált szokatlan befejezése miatt. (Bár a kötet meglehetősen régen hozzáférhető, mint elkötelezett krimiolvasó, senkinek nem szeretném elrontani az olvasásélményét a gyilkos személyének felfedésével. Aki még nem olvasta a regényt, de kíváncsi a rejtély megoldására, kattintson ide.) „Az Ackroyd-gyilkosság vitát váltott ki [a szokatlan befejezéssel], de íróként hírnevet szerzett Christie-nek” - mondta James Prichard, Christie dédunokája, az Agatha Christie Ltd. elnöke. –
„Voltak, akik úgy gondolták, ez a megoldás nem fair, mivel a kriminek vannak szabályai.”
A norvég történet és a Christie-regény közötti hasonlóság nyomban feltűnt Moffattnak, amikor belefogott Riverton munkájának fordításába. A nyomtatásban először 1909-ben megjelent Jernvognen című könyvet a Norvég Krimiszerzők Szövetsége a legjobb norvég bűnügyi regénynek választotta. A két írás közötti hasonlóságokat mindeddig merő véletlennek tartották, mivel Riverton regénye csak Az Ackroyd-gyilkosság kiadása után jelent meg Angliában, angolul 2005-ig nem is volt elérhető, Christie pedig nem tudott norvégul.
Sven Elvestad (1884-1934) norvég újságíró, aki Stein Riverton álnéven publikálta krimijeit (Fotó/Forrás: Oslo Museum)
Moffatt azonban felfedezte, hogy Riverton történetét leközölte egy brit krimimagazin, a Tip Top Stories of Adventure and Mystery.
A magazin csak hat hónapig jelent meg 1923 és 1924 között, majd összeolvadt a Sovereign Magazinnal. Moffattnak a British Libraryben sikerült megtalálnia a magazin egy ritka példányát, amelyben Riverton történetének fordítása szerepelt. Moffatt szerint lehetséges, hogy Christie olvasta a történetet a magazinban.
Maga a krimi nagyasszonya két forrást említett korábban, amelyek inspirálták a regény megírásakor. Lord Louis Mountbattenre hivatkozott ötletadóként, valamint sógorának, James Wattsnak mondott köszönetet. Moffatt arra is rámutatott, hogy Christie írói álnevén, Mary Westmacottként 1926 januárjában maga is publikált egy elbeszélést a Sovereign Magazinban, vagyis ismerte az újságot.
Prichard szerint Christie-nek nem volt szüksége arra, hogy bárkihez ötletért forduljon. Másrészt – mint hozzátette – nem az ötlet miatt lesz jó egy könyv, hanem annak kibontása révén.
Lehet, hogy olvasta, mivel rengeteget olvasott, de az is lehet, hogy nem
– mondta.
Agatha Christie (Fotó/Forrás: Port.hu)
Agatha Christie olvasói felfedezhetik, hogy az írónő szívesen kísérletezett az elbeszélésmódokkal, technikákkal a köteteiben. Poirot eseteit például nemcsak Hastings feljegyzéseiből ismerhetjük meg, előfordul, hogy az egyik mellékszereplő vagy más karakter meséli el. A filmek és sorozatok ezt a finomságot nem tudták követni. A szükségszerű egyszerűsítések elrejtik azt, hogy Christie többféle hangon is képes volt megszólalni. Hastings kapitány lelkesen együgyű magánnyomozásai és megfigyelései ugyanis teljesen más modorban íródtak, mint mondjuk a Gyilkosság Mezopotámiában, ahol egy ápolónő naplójából értesülünk az eseményekről.
Ezek miatt élünk a gyanúval, hogy az írónő, aki ezt a szakmát mindössze a megélhetése biztosításának tekintette, és évtizedeken keresztül megbízhatóan szállította az évi Christie-krimit, néha magát is szórakoztatta a különféle írástechnikai kísérletezgetéseivel.
Christie regényét már megjelenését követően számos nyelvre lefordították. Magyarul először 1930-ban jelent meg. A bűnügyi regényből színdarab, rádiójáték és több film is készült, legutóbb a brit Poirot-tévésorozatban dolgozták fel David Suchet főszereplésével.
hírlevél
