Könyv

Ők kapják idén a Baumgarten-emlékdíjat

2022.01.17. 11:20
Ajánlom
Harmadik alkalommal jelentették be a Kukorelly Endre kezdeményezésére létrehozott elismerés díjazottjait. A teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott Baumgarten-emlékdíjak átadására a vírushelyzet miatt később kerül sor.

2019-ben az állami kitüntetések elfogultsága miatt élesztette fel a díjat Kukorelly Endre, író. Az emlékdíj ugyan nem követi szorosan a Baumgarten Ferenc Ferdinánd hagyatékából finanszírozott, 1929 és 1949 között működő kitüntetés szabályzatát, de igyekszik továbbvinni a Baumgarten-díj hagyományát. Az odaítélésről a tanácsadók javaslatai alapján három egymás utáni évben egy kurátor dönt, majd mandátumát az egyik általa díjazott számára adja át.

A Baumgarten-díjban eredetileg „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók” részesülhettek, akik „minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek”

– hagyta meg 1923-ban kelt végrendeletében Baumgarten Ferenc Ferdinánd, négy évvel később pedig megalakult a Baumgarten Alapítvány, melynek első kuratóriumi tagjai Basch Lóránt ügyvéd és Babits Mihály voltak. Először 1929-ben ítélték oda az elismerést, és 1945 kivételével egészen 1949-ig minden évben átadták.

Baumgarten-emlékdíjasok 2022-ben: Géczi János, Harkai Vass Éva, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter, Tamás Gáspár Miklós

Baumgarten-emlékjutalomban részesülők 2022-ben: Nagy Csilla, Vajna Ádám, Vida Kamilla

Baumgarten2022-103339.jpg

Baumgarten-emlékdíjasok, 2022 (Fotó/Forrás: Gyümölcsöskert-Baumgarten-díj, facebook)

A díjazottak névsorát Kukorelly Endre jelentette be a 24.hu facebook oldalán: 

Az emlékdíjasok idén 400 ezer forintban, a jutalmat elnyerők 200 ezer forintban részesülnek.

Fejléckép forrása: Gyümölcsöskert-Baumgarten-emlékdíj / facebook oldal

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Könyv hír

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Könyv hír

Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

A József Attila-díjas költő Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.
Könyv hír

Murakami Haruki kapta az Asztúria hercegnője-díjat

A rangos elismerést sokan csak a spanyol Nobelnek nevezik. A japán művész mellett Eliud Kipchoge, Hélene Carrere d´Encausse, Nuccio Ordine és Meryl Streep is megkapta az elismerést.
Könyv hír

Új könyvön dolgozik Salman Rushdie

A tavaly ellene elkövetett késes támadás miatt kényszerszünetet kellett tartania az alkotói munkában, ám a friss hírek szerint ismét könyvírásba fogott a brit író, Salman Rushdie.